Filákovityné Verőci Alexandra: a gyerekek legalább annyit adtak nekem, mint én nekik
Már huszonöt éve dolgozik gyerekekkel, a gyerekekért Filákovityné Verőci Alexandra. Az eltelt évek során számtalan növendéke lépett zenei vagy pedagógus pályára. Azonban azok életét is végigkíséri a zene, akik nem ezt a hivatást választják. - Talán a legszebb dolog rádöbbenni arra, hogy valahol részese voltam annak, hogy az a gyerek azt választotta, amit. Jó érzéssel tölt, ha csak egy kicsit is hozzátehettem mindehhez, vélekedik hivatásáról a mohácsi pedagógus. - Hogyan került a Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskolába?- 2002-ben vettem át az egykori énektanárom, Aradi...A rajz repítette Japánig a világjáró mohácsi lányt, Kvell Pannát, hogy azután Hollandiában kössön ki
Kvell Panna ugyan Pécsett született, a neve azonban Mohácson vált ismertté: a rajzolás iránti szeretete országos, európai, sőt, azon túli rajzpályázatokig sodorta, amelyeken hatalmas sikereket ért el. Egy ilyen versenynek köszönheti azt, hogy eljutott Japánba, amely olyannyira felforgatta az életét, hogy egy igazi világjáró fiatal vált belőle. Tanulmányait jelenleg is egy hollandiai egyetemen folytatja, de itt sincs megállás. Nagy a világ, de van vége? Ezekről beszélgettünk Pannával. (Akit még a gimnáziumban ismertem meg, ezért tegeződünk.) - Sokan tudják rólad, hogy nagyon...Szomor György igazi közösségi térré szeretné formálni a Deák teret, programok sorát kínálják
A WestEnd Színház Művészeti, Közhasznú, Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2019-től működtetője Mohácson a Kossuth Teátrumnak. A társaság ügyvezetője Szomor György, Nádasdy Kálmán-díjas rendező, színművész, szövegíró, zeneszerző, a Kossuth Teátrum művészeti vezetője. Szomor György pécsi zeneiskolásként már 11 éves korában együttest alapított, s míg kezdetben a popzene terén vált ismertté, az 1988-as alapítású második zenekarával a Csillag születik versenyt is e kategóriában nyerte meg, ám mára számos, nagy sikert aratott musicalben alakított főszereplőként már...Erdélyi Bianka: ez az én...
Mérget ugyan ne vegyünk rá, mert nem tudjuk biztosan, hogy ő az egyedüli, de sok más példa biztosan nincs arra, hogy magyar...Kindl Gabriellaként...
Az őszinte gyermeki rácsodálkozás iskolapéldája volt, amikor a kislány megkérdezte: „Anya, téged ennyi ember ismer...Szekó Zsófia: nem vagyok,...
Nagyinterjút adott lapunknak Szekó Zsófia, Mohács néhai polgármestere, Szekó József lánya, aki a napokban bejelentette,...Aki úszni tanította...
Úszásban az időeredményeket percekben, másodpercekben mérik. De nem mindenkinél! Mert egyeseknek a teljesítményét csupán...Nem adta alább a család...
Grain András több generációra visszamenően pedagógus családból származik, édesanyja és édesapja is gyógypedagógusok voltak,...Tanárként tért vissza a...
Az emberek döntő többsége csak egyszer szokott részese lenni érettségi vizsgának a saját középiskolájában. A mohácsi Kisfaludy...Rosta Endre: a legfontosabb, hogy a fiatalok megismerjék a kultúrát, amelyre büszkék lehetünk
Talán nincs is olyan mohácsi, aki ne hallott volna Rosta Endre maszkfaragóról. A népi iparművész célja, hogy megszólítsa a fiatalokat, megismertesse velük a gazdag hagyományokat. Ennek érdekében munkatársai segítségével évente több száz gyereknek mutatja be a busójáráshoz kapcsolódó népszokásokat. - Ugyan a busók nem fedhetik fel kilétüket, de megkockáztatom, több alkalommal is beöltözött már a farsangi forgatagok idején.- Hogyne! A busójárás gyerekkorom óta az életem része - vágott bele Rosta Endre. - Ha tehetem, akár csak egy-két órára, de az elmúlt években is magamra...Busómaszkok mellett gumiszobrokat is készít a mohácsi művész, Baráth Gábor - Képgaléria!
Használt gumiabroncsokból is készít szobrokat a Népművészet Ifjú mestere címmel tavaly kitüntetett mohácsi fiatalember, Baráth Gábor. Az 1985-ben született mohácsi művészről számos alkalommal hallhattunk már.2013-ban például egy uniós fotópályázat díjazottja lett, egy művészi árnyékfotóval, amit a töltés Vadászkürt utáni részén készített, háttérben a református templom tornyával. - A címének azt adtam: A jövő - a tudatos energiairányításé. Azt kívántam ábrázolni, hogy az energiatudatosság egyre fontosabbá válik az életünkben, s a környezettudatos energiafelhasználáshoz...Érzelmek, család, sztorik: az ötvenéves jubileumra készülő Kovács István élete a zenélés
Fergeteges koncerttel, ismert művészek részvételével ünnepli március elsején Kovács István, hogy immár ötven éve zenél. A mohácsi nagybőgős a kezdetekről, a Halászcsárdáról, valamint a tamburaiskoláról mesélt, és persze emlékezetes sztorikat is felidézett a lapunknak adott interjúban. - Milyen érzésekkel készül a koncertre? - Nagyon jó erre gondolni, méltó módon szeretném megünnepelni a jubileumot - kezdte Kovács István. - Remek zenészek jönnek a rendezvényre. Ha minden olyan, számomra kedves embert meghívtam volna, akivel együtt muzsikáltam, a mohácsi Széchenyi téren...Bacsmai László: először...
A Jóisten a papnak oda küldi a kegyelmet, ahová a püspök helyezi őt. Kegyelem nélkül, bármilyen jó is valahol, nem lehet...Nádasdiné Szanyi Judit:...
Hamarosan nyugdíjba vonul Nádasdiné Szanyi Judit, a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium igazgatója. Lapunknak adott...Bár a PMSC-vel kupadöntőt...
Játszott az első osztályban Pécsett és Kaposváron is, ám mégis a mohácsi időszakot őrzi a legszebb emlékei között Lingl...Dr. Debreceni László: kár...
A kínai orvoslásból ismerté vált akupunktúra-gyógymód hazánkban kizárólag magánpraxisban, de ott is meglehetősen korlátozott...Majdnem vegyész lett a...
Mayer Antal, „Tunás" neve nemcsak a mohácsiaknak ismerős, talán még a világűr lakói is felkapják a fejüket neve...Századik születésnapján...
A napokban ünnepelte a századik születésnapját a mohácsi Bánfai István. Öt unoka, tíz dédunoka és hat ükunoka boldog...Nagymamájától leste el a fortélyokat, most pedig már az egész ország előtt főz Eisler Zsolt
Sokáig színésznek készült, sikert sikerre halmozott vers - és prózamondó versenyeken, majd a főzés is a szenvedélyévé vált. Jelenleg az ország egyik legnépszerűbb főzőversenyében láthatjuk a mohácsi Eisler Zsoltot.- Már gyerekkorában is szeretett szerepelni?- Igen, általános iskola harmadik osztályában édesanyám unszolására már elkezdtem vers - és prózamondó versenyeken indulni és szép eredményeket értem el. Ezúton is köszönöm Szenn Kati néninek, aki rengeteget segített a felkészülésekben. Szerettem volna színész lenni, regionális mesemondóversenyeken első helyezést értem el, s...Harminc éve áll a Pándy élén: meglepetésbulival köszöntötték Kolutácz Györgynét
Kereken harminc éve vezeti a Pándy Kálmán Otthont Kolutácz Györgyné, aki számos változtatást vezetett be, s még ma is szívesen vállal egyéb szakmai tevékenységeket. Meglepetésbulival köszöntötték csütörtökön, s díjjal ismerték el elhivatottságát. Hat francia vendég fogadására készülve Kolutácz Györgyné várta, hogy csütörtökön délelőtt bemutatja a Mohács-Kölked Református Társegyházközség Pándy Kálmán Otthonában folyó munkát. A terembe lépve azonban még a lélegzete is elállt, amikor meglátta a széksorokban ülőket, akik mintegy ötvenen várták: a város-, a kórház-, a német- és...Szép Hanna első helyen végzett saját készítésű sakk-készletével egy országos versenyen
Tavaly decemberben különdíjjal jutalmazta a zsűri a váci Kaleidoszkóp VersFesztiválon a mohácsi Szép Hannát, a pécsi Janus Pannonius Gimnázium diákját, akinek már kicsi kora óta élete része a verselés. Idén, március 2-án pedig a Paksi Atomerőmű által meghirdetett "Alkotó Energia" elnevezésű Országos versenyen Junior korosztályban ítéltek neki első helyezést. Tavaly év vége felé Kovácsné Bodor Erika, Szép Hanna mentora hívta fel a lány figyelmét egy országos pályázatra, amit az MVM Paks Atomerőmü Zrt hirdetett meg DIY (Do It Yourself -Csináld magad!)...
« Előző
0 | 21 | 42 | 63 | 84 | 105 | 126 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyszer már majdnem megépült a vasút...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Ismét lezártak két alagutat az M6-os...
- Ünnepi díszbe öltözik Mohács, nyit az...