A rajz repítette Japánig a világjáró mohácsi lányt, Kvell Pannát, hogy azután Hollandiában kössön ki

Kvell Panna ugyan Pécsett született, a neve azonban Mohácson vált ismertté: a rajzolás iránti szeretete országos, európai, sőt, azon túli rajzpályázatokig sodorta, amelyeken hatalmas sikereket ért el. Egy ilyen versenynek köszönheti azt, hogy eljutott Japánba, amely olyannyira felforgatta az életét, hogy egy igazi világjáró fiatal vált belőle. Tanulmányait jelenleg is egy hollandiai egyetemen folytatja, de itt sincs megállás. Nagy a világ, de van vége? Ezekről beszélgettünk Pannával. (Akit még a gimnáziumban ismertem meg, ezért tegeződünk.)

- Sokan tudják rólad, hogy nagyon tehetséges rajzos vagy, amit sokszor bizonyítottál is. Mikor kezdtél el rajzolni?

- Már nagyon korán megmutatkozott nálam a rajz iránti szeretetem és érdeklődésem. Valószínűleg a szüleimtől örököltem az affinitásomat iránta. Legelőször egy óvodás rajzommal értem el helyezést, ezután elkezdtem hobbiként rajzolgatni. Majd jártam Bosnyák Mihályhoz, Tatai Tiborhoz, Magyarné Manga Anetthez és Németh Andreához is rajzolni.

- Milyen díjakat, helyezéseket sikerült bezsebelned az alkotásaiddal?

- Szám szerint meg sem tudom mondani. Rengeteg versenyen vettem részt, illetve volt kiállításom is a rajzkörrel. Magyarországon belül nagyon sok helyezésem volt, de nyertem helyezéseket a világ több pontján is.

- Biztosan van olyan rajzpályázat vagy eredmény, amelyet ki tudsz emelni az összes közül. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb, ha lehet így mondani?
- Kettőt is kiemelnék. Az egyik ilyen az UNEP által meghirdetett pályázat volt, amelyen Európa elsőként végeztem. Ezáltal juthattam el Kenyába, ami hatalmas élmény volt. A másik pedig egyértelműen a TOYOTA Rajzverseny volt, amelynek köszönhetően egy hetet tölthettem Japánban.

- Ahol a nyelvet olyannyira megszeretted, hogy szépen lassan elkezdted elsajátítani.
- Így van. Egy animációs múzeumi látogatás során rádöbbentem, hogy kiskoromban mennyire is szerettem ezeket az animációs meséket, filmeket. Miután hazautaztam elkezdtem animéket nézni, az évek során pedig egyre jobban rám ragadt a nyelv. Eleinte magamtól próbáltam tanulgatni, majd felkerestünk egy tanárt, mára pedig egy N3-as nemzetközi japán nyelvvizsgával rendelkezem, ami azt jelenti, hogy B2 és C1 közötti szinten van.

- De nem érted be ennyivel, kimentél újból Japánba, méghozzá egy évre. Mit köszönhetsz az ott töltött időnek?
- Nagyon sok mindent. A cserediák program óriási pluszt adott hozzá az életemhez. Többek között annak az időszaknak köszönhetem, hogy most Hollandiában lehetek, ez indította be az egész folyamatot. Ugyanis, ha nem mentem volna ki akkor külföldre, most nem lenne ilyen jó az angolom, és nem szeretnék ennyire világot látni. Nagyon fura belegondolni, hogy minden akkor kezdődött.

- Ha ennyire megfogott Japán, hogyhogy nem oda mentél továbbtanulni?
- Eredetileg az volt a terv, hogy Japánba megyek egyetemre, viszont európaiként nem olyan könnyű oda bejutni, egy tesztet kell írni hozzá Budapesten. Végül feladtam, hogy Japánba megyek, inkább európai egyetemek között nézelődtem. Végül jelentkeztem egy helyre Dániába, és három-négy hollandiai egyetemre. Aztán felvettek oda, ahova a legjobban szerettem volna menni, nemzetközi kommunikációs menedzser szakon tanulok jelenleg.

- Nem fordult meg a fejedben, hogy valami rajzzal kapcsolatos szakterületen tanulj tovább?
- Nem, egyáltalán nem. Én nem tartom magamat „hű de nagy tehetségnek", elismerem, van hozzá némi talentumom, de sokszor csak jó időben voltam, jó helyen. A rajzolás megmaradt hobbimnak. Az egyetem mellett nincs is időm rá, de órák közben a tankönyvek oldalaira mindig firkálgatok valamit, vagy épp a karomra, lábamra.

- Akkor ezt a szokásodat továbbra sem adtad fel. Emlékszem, a gimis osztályban micsoda rajzok születtek az emberek kezein, lábain. Kinek a combjára is rajzoltál valamit?
- Kiére nem? Sok mindenkire rajzolgattam, jó elfoglaltság volt órák közben.

- A honvággyal hogy állsz, mennyire hiányzik az otthoni élet?
- Kimondottan honvágyam nincs, inkább csak a családom, az unokatestvéreim és a barátaim hiányoznak. De ezt sem úgy kell elképzelni, hogy ezért haza akarok menni, csak néha belegondolok, hogy jó lenne, ha most itt lenne közülük valaki.

- Mely országok vagy városok voltak rád bármiféle hatással?
- Franciaország, azon belül is Párizs volt nagy hatással rám. Régóta nagy álmom volt oda eljutni, mert némileg kötődök hozzá, ugyanis a családnevem eredeti formája francia eredetű. A másik Oroszország volt, ahova életemben először csak barátokkal repültem. Szentpétervár pedig egyszerűen lenyűgözött.

- Mi a helyzet az országokkal, ahol éltél az elmúlt években?

- Tizenöt évesen utaztam ki Japánba, ez az időszak igen meghatározó volt az életemben, ekkor kezdtem el megismerni önmagamat. Az ott töltött idő a személyiségem megformálására volt nagyon jó. Fura kimondani, de úgy érzem, akkor nőttem fel igazán. Teljesen más szemléletem lett a világról és sokkal felelősségteljesebbé váltam. A helyi kultúra hatására a makacsságom átalakult akarattá, „azért is megcsinálommá". A Hollandiában töltött idő pedig a régmúltba visszavezethető dolgokra ad egyfajta választ számomra. Mindkettő nagyon fontos szerepet játszik az életemben és a személyiségem formálódásában, csak másképp.

- Mi a terved a jövőre nézve, külföldön képzeled el az életedet?
- Én alapjából véve nagyon szeretek utazni, ezért olyan munkát szeretnék a későbbiekben, ami lehetővé teszi ezt. Egyszerűen olyan a személyiségem, hogy nem tudok sokáig meglenni egy helyen. Lehetségesnek látom, hogy Hollandiában, esetleg Dániában telepedek le majd egyszer, de Japánban, Ázsiában, Hongkongban, vagy Ausztráliában is el tudnám képzelni magamat pár év múlva.

- Már most, húszévesen is egy nagyon érdekes és hosszú utat jártál be. Mely élettapasztalat az, amit egy életen át meg akarsz őrizni?
- Az életben soha senki sem fog neked segíteni, magadért kell kiállnod. Bizonyos emberek nem mindig maradnak, előfordul, hogy elmennek el az életedből. Néha szoktam kalkulálni, hogy mi a nagyobb lehetőség. De megtanultam, hogy nem adom fel másért azt, amiért dolgoztam, amiért küzdöttem.

Márkus Hanna