Nádasdiné Szanyi Judit: igazgatóként felüdülés volt a diákok között lennem

Hamarosan nyugdíjba vonul Nádasdiné Szanyi Judit, a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium igazgatója. Lapunknak adott interjújában többek között mesélt legkedvesebb élményeiről, jövőbeni terveiről, s arról is, hogy pályafutása során mit szeretett volna leginkább átadni diákjainak. 

- Mikor döntött úgy, hogy a pedagógus hivatást választja?

- Igazából már gyermekként. Alsó tagozatosként rengetegszer azt játszottam, hogy én vagyok a tanárnő és a képzeletbeli diákoknak javítom a dolgozatait. Középiskolás koromban szívesen foglalkoztam az osztálytársaimmal, főleg matematikából segítettem nekik, de igazából bármilyen tantárgyból vállaltam felkészítést az órák előtt. Voltak, akik ugyebár nehezebben tanulták meg a tananyagot könyvből, s inkább hallás útján tudták megjegyezni. Én felmondtam a leckét, ami nekem is jó volt, s a diák is megtanulta.

- A reál tantárgyak iránti szerelem is már gyerekkorára visszavezethető?

- Igen, az is már nagyon korán jelen volt. Valószínűleg édesapámtól örököltem, mivel ő műszaki tanár volt, emellett a fizika volt a kedvenc tantárgya. A reáltantárgyak iránti szeretet innen jöhetett. Bár igazából kémiatanárnak készültem, de sajnos annak idején nem volt matematika-kémia párosítás az egyetemen.

- Mennyire nehéz manapság egy iskolát vezetni?

- Úgy érzem, én a legnehezebb időszakban, 2011-től kerültem az igazgatói posztra. Rengeteg változás következett ezután, fenntartóváltás, majd évről évre módosultak a jogszabályok,így mindent át kellett dolgoznunk, a pedagógiai programtól kezdve a házirendig. S úgy éreztem, mindig csak nehezebb lesz. Minden évben újabb kihívásokkal szembesültünk. Örülök is neki, hogy a következő kihívásoknak nekem már nem kell megfelelnem.

- Az évek során mire szerette volna a diákokat leginkább megtanítani?

- Igazgatóként sajnos eléggé megszakadt a kapcsolatom a gyerekekkel, amit nagyon fájlaltam is. Egy vezetőnek nagyon kevés órája van. Én egy osztályban tanítottam nyolc éven keresztül, így nekem felüdülés volt a diákok közé bemenni. A tanulók mindig üde színfolt volt az életemben, imádtam tanítani. S hogy mi az, amit átadnék nekik? Leginkább az életre nevelném őket. Minden egyes tantárgyat úgy kell tanítani, hogy megmutassuk nekik, nemcsak az a lényeg, mi van egy adott tantárgyban, hanem azon keresztül kell rávezetni őket arra, hogy hogyan boldoguljanak a mindennapi életben. A matematika olyan szempontból is hasznos, hogy megtanítja őket gondolkodni. Ha valamilyen probléma elé kerülnek, bármilyen jellegű kérdésről is legyen szó, megtalálják a számukra legjobb és legreálisabb utat. Ne csak érzelmekkel teli döntést hozzanak. Én erre próbáltam őket nevelni. Többé-kevésbé sikerült is.

- Mik a legkedvesebb emlékei az itt eltöltött évekből?

- Sok-sok szép emlékem van. Amikor 1984-ben ide kerültem, még teljesen kezdő voltam. Megpillantottam az első tantárgyfelosztást, szinte sírva fakadtam, mivel egyből harmadikos osztályokat kaptam, akik érettségi előtt álltak. Nekem ez hatalmas kihívás volt, hiszen akkor már két kisgyerek mellett tanítottam. Gondoltam is magamban, ez bizony szenvedés lesz. De hatalmas élmény volt velük dolgozni, a mai napig is emlékszem rájuk, szuper kapcsolatot építettem ki velük. Sikeresen leérettségiztek, ami a legnagyobb öröm volt a számomra. Emellett volt több versenyző diákom is, akik megyei, illetve országos versenyeken ügyesen szerepeltek. De azokra is rendkívül büszkén gondolok vissza, akik kettessel leérettségiztek, s utána nagyszerűen megállták a helyüket az életben. Volt egy diákom, aki eléggé bukdácsolt matematikából. Évek múltán összetalálkoztam vele valahol az utcán. Elmesélte, hogy a tanítóképzőbe jár, s ő a legjobb matekból. Ez nagyon jó érzéssel töltött el.

- Mik a tervei a jövőt illetően?

- Először is szeretném magamat kipihenni. Nagyon elfáradtam az elmúlt időszakban. Részben ezért is megyek nyugdíjba idő előtt, de legfőképp családi okok miatt. Szeretném azért a kapcsolatomat az intézménnyel fenntartani. Nagymama vagyok, többet szeretnék lenni az unokáimmal, mivel eddig csak hétvégeken jutott rájuk időm, s úgy érzem, nekik is szükségük lenne egy kis tanári támogatásra. Nagyon szeretek sportolni, kerékpározni, bízom benne, hogy időt tudok erre is majd szakítani. S ha az egészségi állapotom engedi, szeretnék még utazni is.

- Végleg be is fejezi a tanítást?

- Egyelőre úgy érzem, igen, de ha esetleg a későbbiekben valahol óraadóként szükség lenne rám, akkor nem zárkózom el tőle.

- Ha jól tudom, újságszerkesztéssel is foglalkozott.

- Igen, tanári pályám során volt egy kis kitérő. A harmadik gyermekünkkel voltam GYES-en, mikor férjem a rendszerváltás idején újságot alapított, a Mohács és Vidékét, melynek a szerkesztője voltam. Ez is óriási kihívás volt, hiszen egyikünk sem tanulta ezt a szakmát, de azt hiszem gyorsan belejöttünk. Akkor, 1989-ben találkoztam először a modern technikával, a számítógéppel, hiszen a tördelést, szerkesztést azon készítettem. Az ott szerzett számítógépes ismereteket tanári pályámon is hasznosítottam, majd állandóan képeztem magam ezen a téren is, igyekeztem lépést tartani a technika fejlődésével.

Kálóczy Eszter - Fotó: Dittrich Éva