Kindl Gabriellaként távozott, Markoč családnévvel tért vissza az Eb-győztes Mohácsra

Az őszinte gyermeki rácsodálkozás iskolapéldája volt, amikor a kislány megkérdezte: „Anya, téged ennyi ember ismer Mohácson?" Persze, a gyerkőc nem is sejthette, hogy a szülője népszerűsége régről ered, még amikor elkezdődött kézilabdás pályafutása. A Kindl Gabriella név természetesen nem csupán a baranyai városban cseng jól, sportberkekben illik is ismerni, hiszen egy Európa-bajnok átlövőről van szó. Bár a férje után Markočként bemutatkozó hölgy nevét még szoknia kell mindenkinek, a múltja szép szakmai jövőt sejtet a Mohácsi TE 1888 vezetőedzőjeként, illetve utánpótlás szakma igazgatóként. 

Gabriella kislányának igazán nem kell mentségeket keresnie, főleg, ha eddig Montenegróban, Podgoricában élt. Az elmúlt év decemberétől viszont a mama szülővárosában próbál beilleszkedni a hétköznapokba. Ráeszmélve egy másik ország érdekes pillanataira, a sok-sok köszönőre.

- Amikor tizenhat évesen elindultam a világba, nem igazán sejtettem, mi lesz nekem megírva - vallotta be Markoč Gabriella. - Hátrányból startoltam, egy bitumenes pályáról, ahol nem tanítottak meg esni. Győrben, a sportág hazai fellegvárában rengeteg dolgot kellett bepótolnom, de sikerült felzárkóznom a többiekhez.

- Elég szerény megfogalmazás ez attól, aki világversenyeken állhatott dobogókon a magyar válogatott tagjaként.

- Valóban, panaszra nem lehet okom, ám például a Bajnokok Ligájában az aranyérem elkerült. A 2004-es olimpia szintén kimaradt az életemből, ezek szerint nekem a sors mást szánt.

- Mondjuk külhoni kalandokat, életre szóló változásokat?

- Akár azokat is! Podgoricában ismerkedtem meg a férjemmel, akiről röviden csak annyit mondhatok, a világ legcsodálatosabb embere számomra. Két közös lányunk van, ez maga a boldogság. Talán elég jól megtanultam szerbül is, hiszen ott szereztem edzői végzettséget. Aztán közösen úgy döntöttünk, lakóhelyet váltunk. Mi már itt vagyunk, ő még távol, mert szerződés köti egykori klubomhoz. De ha az lejár, akkor szintén Mohácsra költözik.

- A helyi női kézilabdázást hová helyezné el egy képzeletbeli skálán?

- Egyelőre sehová, mert az ismerkedés szakaszában vagyok. A hazai erőviszonyokat kevésbé látom át, így aztán a tájékozódás időszakát élem meg. Ez természetesen nem tart majd túlságosan sokáig, de felelőtlenül nem szeretnék nyilatkozni.

- Ha csak egy edzőjét, Mocsai Lajost említjük meg, akkor kemény munkára számíthat mindenki, aki kézilabdát vesz a kezében a Duna partján.

- Utólag belegondolva, a korábbi kapitány irányítása alatt kőkemény volt a világ, bár egészségesen túléltem. Sokszor hallottuk tőle, nem most leszünk igazán fáradtak, hanem akkor, amikor az egész napos rohangálás után vár még ránk otthon két utód. Abban a pillanatban nem hittük el, ma már úgy vélem, akad benne némi igazság.

- Ráadásul ott van még egy seregnyi leány, akire szintén figyelnie kötelező a sportcsarnokban.

- Játékosként csupán magamra kellett vigyáznom, de az edzői hivatás ennél sokkal komolyabb dolog. Személyi döntéseket meghozni, csapatot összeállítani, taktikát kidolgozni, változatosak a feladatok. Meg továbbadni valamit, abból, amit magam kaptam itt. Jelenleg is akadnak hátrányok, legfeljebb más jellegűek, mint amikor én voltam egészen ifjú. Egyik célom, hogy lehetőség szerint senki se kallódjon el, ha megfelelőek a képességei.

Pucz Péter - Fotó: Mohácsi Női Kézilabda