A sombereki focipályán szerezték az évszázad nem gólját- Tízéves eltiltást ért a bravúr

A sombereki focipályán szerezték az évszázad nem gólját- Tízéves eltiltást ért a bravúr A Lev Jasin-díjat (korábbi szovjet világklasszis) a labdarúgó-világbajnokságok legjobb hálóőrei szokták megkapni. De csak azok, akik az adott sorozatban legálisan védtek. Valami hasonlót érdemelt volna az a sombereki férfi, aki minden idők egyik legnagyobb bravúrját mutatta be. Úgy hárított egy lövést a Baranyai megyei I. osztályban, hogy pályára sem léphetett volna, mint az esemény egyik rendezője. A megmozdulásáért el is tiltotta a megyei szövetség, éppen tíz évre. Nem mostanában, hanem még 1995-ben.    A korabeli feljegyzések nem teljesen egyértelműek, de a...

A mohácsi futball történetének érdekes pillanatait idézik meg a régi felvételek

A mohácsi futball történetének érdekes pillanatait idézik meg a régi felvételek Ha a képek beszélni tudnának, akkor bizonyára nem is hallgatnának, hanem mesélnének. A múltról, pontosabban az adott pillanat jelenéről. Mohácson a labdarúgás a sportok között örökké központi helyet fogalt el. Most az 1990-es évek fényképei bukkantak fel, talán nem is véletlenül. Hanem annak okán, mert Laufer Lászlónak, a Dunántúli Napló fotóriporternek pazar, páratlan gyűjteménye van, amiből nehéz válogatni.  Ebben az esetben a bőség zavara nem holmi szóvirág. Arcok, mozdulatok, meccsek, itt az idő elrévedni, felidézni a játék helyi varázsát. Az 1990-es esztendőben,...

Itt van Marco Rossi kerete - Gulácsi pihenni szeretne

Itt van Marco Rossi kerete - Gulácsi pihenni szeretne Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.  A 23 éves védő az angol Plymouth játékosa. Kimaradt a névsorból Gulácsi Péter, a Leipzig kapusa maga kérte, hogy pihenhessen - mondta el Rossi a sajtótájékoztatón.A magyarok jövő pénteken a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Boszniában vendégeskednek.A magyar labdarúgó-válogatott 24 fős kerete:kapusok:Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al Fateh SC), Tóth Balázs (Blackburn...

Nemzetközi tornára készül...

Nemzetközi tornára készül Baranya válogatottja Baranya Vármegye Amatőr Labdarúgó Válogatott bő kerete megkezdte a felkészülést az UEFA Regions Cup novemberi...

Állami kitüntetést vehetett...

Állami kitüntetést vehetett át Konkoly Zsófia és edzője, Jancsik Árpád az Országházban Az Országház Kupolatermében díjazták a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt...

Sérülése óta először volt a...

Sérülése óta először volt a pályán Juhász Dorka Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx a párharc második mérkőzésén is legyőzte a Phoenix Mercuryt, így bejutott az...

Öt góllal nyert a PMFC a...

Öt góllal nyert a PMFC a Majos ellen Szezonbeli ötödik bajnoki sikerét aratta NB III-as labdarúgócsapatunk, amely hazai pályán 5-0-ra nyert a Majos...

Mocsári Bence aranyérmes a...

Mocsári Bence aranyérmes a paratriatlonosoknál Mocsári Bence megnyerte a franciaországi Vichyben rendezett paratriatlonos Európa-bajnokságot a PTS5-ös...

A nyári olimpia műsorára...

A nyári olimpia műsorára kerülhetne a sakk A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke szeretné, ha a sportágat felvennék a nyári olimpia műsorára.Arkagyij Dvorkovics, a...

Juhász Dorkáék ismét győztek, vezetik a csoportjukat

Juhász Dorkáék ismét győztek, vezetik a csoportjukat Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 99-88-ra legyőzte idegenben az Indiana Fever együttesét az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) pénteki játéknapján.  A liga honlapja szerint a magyar játékos ezúttal csereként kapott lehetőséget, és bő 18 perc alatt három pont, négy lepattanó és két gólpassz került a neve mellé. Az NB I-ben ezüstérmes SERCO UNI Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton kezdőként 36 perc alatt 14 pontot dobott.A minneapolisi együttes 25 győzelemmel és kilenc vereséggel vezeti a nyugati főcsoportot, összességében pedig a második legjobb...

Konkoly Zsófia: bízom benne, hogy olyanokkal tudok versenyezni, akik az én kategóriámba tartoznak

Konkoly Zsófia: bízom benne, hogy olyanokkal tudok versenyezni, akik az én kategóriámba tartoznak Pap Bianka és Konkoly Zsófia is elégedetten értékelt azok után, hogy előbbi arany-, utóbbi pedig ezüstérmet nyert az úszóversenyek pénteki versenynapján a párizsi paralimpián.  "Nagyon izgultam előtte, majdnem hánytam. Éreztem, hogy ez sokkal szorosabb lesz, mint a tokiói győzelmem volt. Akkor sokkal jobb formában voltam, most valamiért azt a formát nem sikerült elérnünk" - értékelt a vegyes zónában a Vasas sportolója, aki elárulta: érzékelte, hogy a közönség nem neki szurkol (két francia úszó is volt a mezőnyben), s egy kicsit nehéz volt ebben az ellenszélben...

Konkoly Zsófi 100 méteres pillangón ezüstérmet szerzett

Konkoly Zsófi 100 méteres pillangón ezüstérmet szerzett A címvédőként érkezett úszó Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett pénteken az S9-es sérültségi kategória 100 méter pillangó számában a párizsi paralimpián.A francia fővárosban már kétszeres aranyérmes, 22 éves pécsi parasportoló a délelőtti előfutamból a második idővel került az esti fináléba, amelyben ugyancsak másodikként csapott a célba a paralimpiai rekorddal diadalmaskodó amerikai Christie Raleigh-Crossley mögött.Konkoly - aki múlt csütörtökön 400 gyorson, egy nappal korábban pedig 200 vegyesen nyert - pályafutása harmadik paralimpiáján a hetedik érmét gyűjtötte be, 3 arany, 3...

A szigetvári születésű Pap...

A szigetvári születésű Pap Bianka aranyérmes 100 méteres hátúszásban Az úszó Pap Bianka címét megvédve aranyérmet szerzett pénteken az S10-es sérültségi kategória 100 méter hát számában a párizsi...

Szenzációs! Konkoly Zsófia...

Szenzációs! Konkoly Zsófia aranyérmes 200 méteres vegyesúszásban a paralimpián! A pécsi úszó, Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön az S9-es sérültségi kategória 200 méter vegyes számában a párizsi...

A döntőben szoríthatunk...

A döntőben szoríthatunk este Konkoly Zsófiáért Konkoly Zsófia a legjobb idővel (2:36.75) jutott a 200 méter vegyesúszás döntőjébe SM9-es kategóriában a párizsi paralimpián....

Vasárnap újra pécsi...

Vasárnap újra pécsi versenyző úszik a Szajnában A paratriatlonosoknak sincs szerencséje a Szajnával, de Mocsári Bence bizakodó. Öt sportágban lesznek érdekeltek a magyarok a...

Megszakadt Juhász Dorkáék...

Megszakadt Juhász Dorkáék győzelmi sorozata Dallasban Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx simán, 94-76-ra kikapott a Dallas Wings vendégeként, ezzel sorozatban hét siker után...

Ez igen! A pécsi úszó,...

Ez igen! A pécsi úszó, Konkoly Zsófia paralimpiai bajnoki címet szerzett 400 gyorson! Konkoly Zsófia az első helyen végzett úszásban a 400 méter gyors döntőjében párizsi paralimpián, megszerezve ezzel a magyar...

Konkoly Zsófia futamgyőztesként döntős Párizsban

Konkoly Zsófia futamgyőztesként döntős Párizsban Konkoly Zsófia futamgyőztesként, a második legjobb idővel (4:50.20) jutott a 400 méter gyorsúszás (S9) fináléjába a párizsi paralimpián.   A PSN Zrt. - Pécsi Sportiskola versenyzőjénél csak az ausztrál Lakeisha Patterson úszott jobbat (4:48.74) az elődöntőben. A döntőt ma 17:40-kor rendezik.

Juhász Dorkáék Phoenixben is győztek, vezetik a csoportjukat

Juhász Dorkáék Phoenixben is győztek, vezetik a csoportjukat Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx magabiztos győzelmet aratott a Phoenix Mercury vendégeként, ezzel sorozatban a hetedik sikerét aratta az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA).     A liga honlapja szerint a magyar játékos ezúttal hét percet játszott, ezalatt öt pontot és két lepattanót szerzett, illetve volt egy dobásblokkolása is. Az NB I-ben ezüstérmes SERCO UNI Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton kezdőként 32 percet töltött a parketten és kilenc ponttal zárt. A minneapolisi együttes 23 győzelemmel és nyolc vereséggel vezeti a Nyugati...

Öt újonc is szerepel Marco Rossi 26 fős keretében

Öt újonc is szerepel Marco Rossi 26 fős keretében Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya öt újoncot hívott meg a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 26 fős keretébe.     Az olasz szakvezető hat helyen változtatott a nyári Európa-bajnokságon szerepelt csapaton, amelybe újoncként bekerült Tóth Balázs, Gergényi Bence, Vas Gábor, Yaakobishvili Antal és Nikitscher Tamás. A magyarok jövő szombaton Németország vendégeként Düsseldorfban kezdik a sorozatot, majd három nappal később Bosznia-Hercegovina együttesét fogadják a Puskás Arénában. A magyar labdarúgó-válogatott 26 fős kerete:...