Ismét a baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid állhatott a dobogó tetejére!

2024. október 21. hétfő 10:39

Ismét a baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid állhatott a dobogó tetejére!

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétvégén a MOL Campusban tartotta meg hagyományos lépcsőfutó-bajnokságát. A versenyen három kategóriában lehetett indulni.

 

 

A MOL Campus Magyarország legmagasabb irodaépülete. A toronyház 29 emeletes, 143 méter magas, 2022-ben épült fel a budapesti Lágymányosi öböl északi partján. A versenyzőknek a rajttól a célig összesen 672 lépcsőfokot kellett megtenniük.

A megméretésen hivatásos, önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltók vettek részt. A versenyzők egyéni férfi és női kategóriában, illetve párosban indulhattak. A szabályok értelmében a párosok tagjainak együtt kellett maradniuk, egy lépcsőfordulónyinál nagyobb távolságra nem távolodhattak el egymástól.

A startpisztoly reggel kilenc órakor dördült el, ekkorra már készenlétben állt az a több mint kétszáz induló, aki az ország különböző pontjairól érkezett, hogy a lépcsőfutás történetében immár második alkalommal megküzdjön a MOL Campus jelentette kihívással.

A rendezvény fővédnöke dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, főigazgató volt, a díjakat pedig Fülep Zoltán tű. dandártábornok, országos tűzoltósági felügyelő, Lipták Attila tű. dandártábornok, Ördög István tű. ezredes, a BM OKF főosztályvezetője és a házigazda MOL képviseletében Czenki Botond, a FER tűzoltóság Kft. ügyvezető igazgatója adta át a legjobbaknak.

A bajnokság helyezettjei:

Egyéni férfi kategóriában a különdíjat Windischmann Dávid szigetvári hivatásos tűzoltó, a páros kategória különdíját Gagyi Norbert és Cselinácz János bajai hivatásos tűzoltók, míg az egyéni női különdíjat Spisák-Ács Adrienn, jászárokszállási önkéntes tűzoltó vehette át.

Forrás: Katasztrófavédelem