Egyre népszerűbbek az egyérintéses kártyák

Háromszáz tonna lőpor robbant fel Kelet-Csehországban
Mintegy 320 tonna lőpor robbant fel szerda reggel a kelet-csehországi Polickában a helyi gépipari üzemben - közölte a Hana Kaizarová, a közeli Svitavy város rendőrségének szóvivője. A robbanáskor két ember égési sérüléseket szenvedett, míg a lőporraktár épülete gyakorlatilag teljesen megsemmisült. A Policské strojírny gyárban egyebek között régi, kiselejtezett lőszereket semmisítenek meg. A környékben és a gyárban a hatalmas robbanás nem tett károkat, mert az erdei tisztáson külön álló lőporraktárt erős betonkerítéssel és földsáncokkal vették körül. Az erdőben néhány helyen ugyan...Merkel szerint a védelemre nem szorulóknak távozniuk kell
Kiemelkedő fontosságúnak nevezte a menekültek beilleszkedését a német kancellár szerdán Berlinben a törvényhozás alsóházában (Bundestag) elmondott beszédében, és ismét megerősítette, hogy a védelemre nem szoruló menedékkérőknek távozniuk kell. Angela Merkel a menekültválság kezelésének legfontosabb vetületeit hat pontban foglalta össze. Elsőként a menekültként elismert, hosszabb távon Németországban maradó emberek minél gyorsabb integrációját emelte ki. A fontossági rangsor második eleme, hogy a nem háború vagy üldöztetés elől menekülő emberek nem maradhatnak az országban. A...Merkel: sikerül...

Megkezdte a Plutóról...

Danny Boyle a Trainspotting...
Kultfilmje, a Trainspotting folytatását forgatja legközelebb Danny Boyle, akinek Steve Jobsról szóló filmjét a hétvégén vetítették nagy sikerrel a Telluride Filmfesztiválon. A...Nagy-Britannia legnagyobb...

Ferenc pápa a menekültek...

Negyven kilogramm gyapjat...

Putyin Washingtont hibáztatja a menekültválság miatt
Vlagyimir Putyin szerint az európai menekültválság előrelátható volt, és elsősorban Washington elhibázott közel-keleti politikája tehető érte felelőssé. Az orosz elnök pénteken Vlagyivosztokban, a Távol-Kelet fejlesztésének szentelt nemzetközi gazdasági fórumon beszélt erről. A Ria Novosztyi orosz hírügynökség szerint Putyin felhívta a figyelmet arra, hogy az európai migránsválság "teljesen előrelátható" volt. Moszkva többször figyelmeztetett arra, hogy súlyos problémák adódhatnak, ha - mint fogalmazott - Oroszország "úgynevezett partnerei" folytatják azt a...A németek 59 százaléka nem aggódik a menekülthullám miatt
A németek 59 százalékának nincsenek félelmei a menekülthullám miatt, és több mint 90 százalékuk támogatja a menekültek tagállamok közötti elosztását kvóták alapján - mutatta ki az ARD német országos közszolgálati televízió megbízásából a napokban készített felmérés. Az ARD-DeutschlandtTrend című kutatás alapján a németek 38 százaléka aggódik a menekültek nagy száma miatt. Az aggodalom az ország keleti részén erősebb, mint a nyugati tartományokra: míg a volt NDK területén élők 46 százaléka fél a nagyszámú menekült miatt, a nyugati országrészben élők 36 százalékára jellemző az...Happy Birthday: a világhírű dal korai változatára bukkantak

Bécsben ellenőrzés nélkül...
A bécsi rendőrség ellenőrzés és regisztráció nélkül továbbengedi az osztrák fővárosba érkező menekülteket - jelentette be a bécsi rendőrkapitány csütörtök reggel. Gerhard Pürstl az..."Nem szabad magára hagyni...
Nem szabad magára hagyni Magyarországot, hanem Görögország és Olaszország mellett ott is létre kell hozni a menedékkérőket regisztráló uniós üzemeltetésű központokat - mondta Stephan...Ön tudja, mennyi koffeint...

Kevésbé olvadó fagylaltot...
Brit tudósok felfedeztek egy fehérjét, amely összeköti fagylalt összetevőit és megakadályozza a fagyos édesség gyors olvadását. A szakemberek úgy vélik, hogy mintegy három-öt éven belül...Hatra emelkedett a...
Hatra nőtt a halálos áldozatok száma egy északkelet-spanyolországi tűzijátékgyárban történt robbanás után - közölte kedden a spanyol csendőrség. Kedd hajnalban megtalálták annak az eltűnt...Halálos áldozata is van a...
Halálos áldozata is van az ukrán parlament előtti összecsapásoknak - közölte Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere hétfőn. A polgármester a 112.ua hírtelevíziónak elmondta, úgy értesült,...A délutáni szunyókálás életmentő lehet

Megugrott az elfogott embercsempészek száma Németországban, sok a magyar
Július végéig 227 magyar embercsempészt fogott el Németországban a határőrizetért is felelős szövetségi rendőrség (Bundespolizei), a legnagyobb számban magyarok vannak az idén eddig Németországban elfogott embercsempészek között - írta a a Bild című német lap. A Handelsblatt című üzleti lap adatai szerint pedig az első félévben kétszerannyi embert fogtak el emiatt Németországban, mint egy évvel korábban. A Bild hétfői számában megjelent beszámoló szerint a szövetségi rendőrség a január-júliusi időszakban összesen 1785 embercsempészt fogott el. Közöttük a magyarok alkotják a...Egymillió menedékkérő érkezhet Németországba idén

A rovat további témái
- "Izrael nem ellenzi Irán békés célú atomprogramját"
- Először mutatták ki: változhat a galaxisok szerkezete
- Már több mint háromszázezren keltek át a Földközi-tengeren
- Több mint hetven holttestet találtak az elhagyott teherautóban
- Bukarest megerősíti a román-szerb határ védelmét
- Tiencsini robbanások: egy tucat embert vettek őrizetbe
« Előző
1863 | 1890 | 1917 | 1944 | 1971 | 1998 | 2025 | 2052 | 2079 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felborult egy kishajó a Dunán, egy...
- Húsvét után is marad a meleg, mégsem...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Ferenc pápa: nincs béke a...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Megjöttek a friss adatok, ennyit...
- Húsvét mindkét napján felkereshető a...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Még két napig várják az Ifjú...
- Felföldi László: húsvétkor történt...