Egész januárban teljes pompájában figyelhető meg a Mars
2025. január 08. szerda 15:33
Január 12-én, vasárnap földközelbe, négy nap múlva, január 16-án pedig a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba érkezik a Mars - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán az MTI-vel.
Azt írták, hogy a vörös bolygó egész hónapban fenséges látványt nyújt majd, akár szabad szemmel gyönyörködnek benne az érdeklődők, akár távcsővel vizsgálják a felszíni alakzatait.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy legközelebb 2029-ben lesz lehetőség ugyanilyen pompájában megcsodálni az égitestet.
Kiemelték, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgálóban januárban és februárban számos programmal készülnek, hogy minél többen távcsőben is megcsodálhassák a bolygó részleteit.
A földpályán kívül keringő bolygóknak van egy kitüntetett helyzete, amit a Nappal való szembenállásnak, azaz oppozíciónak neveznek. Ilyenkor a bolygó épp a Nappal átellenes oldalon helyezkedik el az égen, vagyis "szembenáll a Nappal".
Mivel az oppozíció környékére esik az égitest földközelsége, ilyenkor látszik a legfényesebbnek, távcsőben a legnagyobb átmérőjűnek, tehát ilyenkor tudjuk a legjobban megfigyelni a vörös bolygót, amely ilyenkor napnyugtakor kel és napkeltekor nyugszik, így az egész este és éjszaka jól látható - magyarázták a közleményben.
Kitértek arra is, hogy a Mars oppozíciós ciklusa során az igazán nagy oppozíciók 15-17 évente következnek be. Hozzáfűzték: a ciklusban 6-7 oppozíció van, amelyből a marspálya elliptikus alakja miatt 2-3 nagynak, 3-4 pedig kis oppozíciónak tekinthető.
Azt írták, hogy a bolygó mostani földközelsége január 12-én, jelenlegi kis oppozíciója pedig január 16-án lesz.
Január 12-én a Mars bolygó kiválóan fog látszódni az éjszakai égbolton. 19:00-kor kellemesen magasan, 25 fokkal a keleti horizont felett jár majd, éjfél után pedig közel 67 fok magasan fog delelni. Azon a napon a vörös bolygó majdnem annyira fényes lesz, mint az égbolt legfényesebb csillaga, a Szíriusz, és az Ikrek csillagkép legfényesebb csillaga, a Pollux alatt lesz látható, a majdnem teli Hold alatt körülbelül 20 fokkal
- írták a közleményben.
A tájékoztató szerint jövő héten két szabadszemes együttállást is láthatnak az érdeklődők. Január 13-án, hétfőn éjszaka a Mars, a telihold és a Pollux az egész este folyamán együttáll majd, az általuk alkotott háromszög pedig éjfél körül egyenlő szárú lesz majd. Január 17-én, pénteken az este pedig pontosan egy vonalban lesz látható a Mars és az Ikrek csillagkép két fényes csillaga, a Pollux és a Castor.
Januárban és februárban a Svábhegyi Csillagvizsgáló legtöbb esti programján a Marsé a főszerep. Aki szeretné nagy távcsővel megfigyelni a misztikus, Föld-szerű planétát, látogasson el a csillagvizsgálóba - javasolták.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki egy baranyai ház pincéjében
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Viharos széllel érkezik meg...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Száz éve is jártak már Mohácson helyi...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Egész januárban teljes pompájában...
- Máig élő hagyomány a házszentelés a...
- Ötven éve szolgálja a hazát Mácsai...
- Akinek húsz percnél többet késik a...