Lehet, hogy az NB II-ben is lesz Szentlőrinc - PMFC összecsapás

Lehet, hogy az NB II-ben is lesz Szentlőrinc - PMFC összecsapás Az már eldőlt, hogy a PMFC a másodosztályban folytathatja, erre azonban a Szentlőrincnek is esélye van.   A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfői döntése értelmében az NB I és a Magyar Kupa nemsokára folytatódik, az NB II-t és az NB III-at azonban befejezettnek tekintik. "A kiírás elveit követve, a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és a kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba". Ez a PMFC számára a másodosztályú tagságot jelenti. A Nyugati csoport élén álló Érdi VSE ugyanakkor hivatalos...

Az NB II-ben játszhat a PMFC, de az ehhez szükséges stadion és pénz egyelőre hiányzik

Az NB II-ben játszhat a PMFC, de az ehhez szükséges stadion és pénz egyelőre hiányzik A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben csak az első osztályban és a Magyar Kupában folytatódnak a küzdelmek. Az alacsonyabb osztályokban a feljutásról, kiesésről az aktuális helyezések alapján döntöttek, így a tabellát az NB III Közép-csoportban vezető PMFC bajnok lett. Pécsett, sőt az egész megyében sincs olyan stadion, amely megfelelne a másodosztályban előírt feltételeknek, ennek ellenére nagy esély van arra, hogy Újmecsekalján fogadják az ellenfeleket a piros-feketék. Negyedik nekifutásra sikerült kiharcolnia...

Május 23-án folytatódik a magyar labdarúgóidény

Május 23-án folytatódik a magyar labdarúgóidény A tervek szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra.     A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint a bajnokságban a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa-elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le. A kupaelődöntő visszavágóit május 27-én rendezik, a fináléra pedig június 2-án kerülhet sor. A bajnokságot a tervek szerint június végéig kell befejezni, egy csapat két mérkőzése között legalább három...

A PEAC-Pécs is nevezhet a...

A nemzetközi kupainduló csapatokról döntött a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) hétfői elnökségi ülésén.     Az MKOSZ közleménye szerint mivel jogilag nem...

Benedek Tibor teljesen...

A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.     Az UVSE vezetőedzője a klub honlapján jelentette be döntését, és...

A Hit Gyülekezetének...

A Hit Gyülekezetének csapata is beszáll a baranyai bajnokságokba Bár a pályákon leállt az élet a magyar futballban, a háttérben komoly munka folyik. Ennek is köszönhető, hogy Baranyában két...

Indulhatnak az edzések,...

Hétfőtől lépnek hatályba a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések: a rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész...

Sárga lap járhat a...

A FIFA orvosi vezetője szerint a pályára köpés komoly rizikófaktor a vírushelyzetben, ezért szankcionálni kellene a következő időszakban, számolt be róla a Nemzeti Sport....

Magyarország egész...

A kormány hétfőtől az ország egész területén engedélyezi sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását, amivel...

Elhagyja Pécset a PVSK ikonja, Iványi Dalma

Elhagyja Pécset a PVSK ikonja, Iványi Dalma Július 1-től az UNI Győr MÉLY-ÚT vezetőedzőjeként folytatja pályafutását Iványi Dalma, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója.    A PVSK egyik ikonja 18 éves kora óta él Pécsett, aktív játékos pályafutásának befejezése után a PVSK PVSK Kosárlabda Utánpótlás Szakosztályának edzője, majd 2019-től az akadémiává vált intézmény szakmai igazgatója lett. A pályafutása következő nagy lépése az NBI-es edzői szerep, így Iványi Dalma július 1-től vezetőedzőként a hazai első osztályban dolgozik tovább.„Nem vagyok az a vándormadár típus, ha jól érzem magam...

Még zárt kapus meccsekkel sem folytatódhatnak a bajnokságok

Még zárt kapus meccsekkel sem folytatódhatnak a bajnokságok A jelenlegi helyzetben zárt kapus futballmérkőzéseket sem lehet megrendezni Magyarországon - mondta Csányi Sándor.     "Kapcsolatban vagyunk a FIFA, az UEFA és a kormányzati szervek képviselőivel. Az egészségügyi és kormányzati szervek előírásait vesszük figyelembe, ha ezek lehetőséget adnak meccsrendezésre, akkor a klubokkal és a játékosokkal egyeztetve döntünk a folytatásról" - fogalmazott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a szervezet keddi, online küldöttközgyűlésén. Kiemelte, az NB I és NB II mellett a szövetség számára az amatőr és...

Nem marad Európa topcsapatai között a Pécs egykori riválisa

Nem marad Európa topcsapatai között a Pécs egykori riválisa Török Zoltán ügyvezető szerint a Sopron Basket női kosárlabdaklub nem tudja ott folytatni, ahol az elmúlt években tartott és a jelenlegi helyzetben az Euroliga-szereplés is veszélybe kerülhet. "A világ sportja jelenleg tetszhalott állapotban van, és senki sem tudja megmondani, hogy ebből az állapotból a felébredés milyen lesz" - mondta az M4 Sportnak Török. Szerinte meg kell várni, hogy az újrakezdéskor milyen képet fog mutatni a nemzetközi és a hazai kosárlabdaélet, illetve a magyar gazdaság. Emlékeztetett rá, hogy még a koronavírus-járvány okozta válság előtt...

A mohácsi kézis, Schatzl...

A mohácsi kézis, Schatzl Natalie Dunaújvárosban folytatja Debreczeni-Klivinyi Kinga, Schatzl Natalie és további öt játékos a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I-es női...

Három játékosa maradt az...

Távoztak a válogatott játékosok és a külföldi kézilabdázók is az Érd női csapatától.     Szabó Edina vezetőedző az Érd FM-ben elmondta, anyagi okok miatt mindenkivel...

Befejezetté nyilvánította a...

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége befejezetté nyilvánította a 2019/20-as hazai bajnoki és kupasorozatokat.     Az MKSZ közleményben emlékeztetett rá, hogy a...

Virtuális bajnokságot indít...

Virtuális bajnokságot indít Michelisz Norbert Virtuális bajnokságot indít Michelisz Norbert, a túraautó-világkupa (WTCR) tavalyi győztese és csapata, a M1RA, a sorozat...

M4 Sport: 20 órától...

Az M4 Sport - folytatva a múltidézést - szerdán (ma) 20 órától megismétli a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság egyik legemlékezetesebb mérkőzését, a Magyarország-Portugália (3-3)...

Most akár Ön is kiállhat...

Most akár Ön is kiállhat Michelisz ellen a Hungaroringen! Ahogy a legtöbb sporteseménynél a világon, úgy a túraautó-világkupánál (WTCR) is átalakította a versenynaptárt a...

A Panathinaikosznak nem lesz pénze Nagy Dominik szerződtetésére

A Panathinaikosznak nem lesz pénze Nagy Dominik szerződtetésére A Panathinaikosznál nem lesz elég pénz arra, hogy végleg szerződtessék Nagy Dominikot a lengyel Legia Warszawától - írja a klubhoz közel álló forrás alapján a leoforos.gr. A koronavírus-járvány folytán elrendelt bajnoki szünet miatt a klub jelentős anyagi problémákkal küzd, korlátozni kell a kiadásokat, ezért biztos, hogy a jelenlegi kölcsönjátékosainak végleges szerződtetéséről le kell tennie.Közülük Nagy Dominik lenne a legolcsóbb, de a 700 ezer eurós kivásárlási összeget sem szánnák a magyar válogatott futballistára - pedig februárban még arról volt szó, hogy megveszik...

Ugrott az olimpia is, egy évvel elhalasztják

Ugrott az olimpia is, egy évvel elhalasztják A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni. A NOB hivatalos közleménye szerint Thomas Bach és Abe Sinzo kedden reggel konferencia-beszélgetést tartott, amelyen a koronavírus-járvány miatt folyamatosan változó helyzet és a nyári olimpia megrendezésének lehetőségeiről egyeztettek.Ezen a megbeszélésen - amelyen az olimpia szervezőbizottságának vezetői is részt vettek - úgy döntöttek, hogy „a jelenlegi körülmények és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információi alapján az...

Félpályás öngól is esett Hosszúhetényben - Videó!

Félpályás öngól is esett Hosszúhetényben - Videó! Négy gólt és egy kiállítást hozott a Hosszúhetény - Diana Nagyárpád összecsapás a labdarúgó AutóCity Volkswagen megyei másodosztály tavaszi nyitófordulójában.    Negyedóra alatt emberhátrányba kerültek a vendégek kapusuk kiállítása miatt, mégis három gólt szerezve begyűjtötték a három pontot az első tavaszi fordulóban, sikeresen menekülve ezzel a kiesőzónából.[#video:3484]Hosszúhetény Sport KFT - CSOFÉM DIANA SE Nagyárpád 1-3 (0-1)