Így jelentett egy pécsi újságíró a befutott és a feltörekvő együttesekről - A veszély neve: rockzene

A pártállami besúgórendszer látómezejébe nem ok nélkül került be a rockzene. Veszélyt rejtett, legalábbis az elvtársak szerint. Az 1970-es évek végén, a '80-as évek elején a témakörben egy pécsi újságíró írt is egy hosszabb jelentést. Minderről az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának oldalán lehet olvasni. A megrendelő Fóris Gyula rendőr őrnagy volt, a szerző pedig egy „Albert" fedőnevű, III/III-as beépített ember. A spicli nem tűnt a téma szakavatott ismerőjének, bár azért nem vette félvállról a megbízatást. Újabb aktát lapoztunk fel. 

Az eredeti parancs úgy szólt, hogy a „tégla" készítsen egy átfogó beszámolót az amatőr hazai rockbandák munkásságáról, szövegvilágáról, tartalmi üzeneteiről. Ehhez képest a beszervezett egyén kissé túllépett önnön árnyékán, mert még 1280 tájáról is hozott példát, amikor a strasbourgi érsek eltiltotta a helyi színházat a működéstől, mert a zenével, meg a szöveggel együtt olyan hatást keltett a hallgatóságban, ami miatt tartani lehetett a lázadástól.

Onnan nagy ugrással jutott el Richard Wagner munkásságáig, kitérve az operairodalom elismert alakjának verseire.

Ebből a közelítésből, utólag kijelenthetjük, nem is került méltatlan környezetbe az Omega, a Beatrice, a Hobó Blues Band (HBB) meg a Piramis együttes. Hiszen Sülyi Péter szövegíróra külön kitért a szorgos körmölő. Az Időrabló című albumról kiemelte a „jelentést ír" fordulatot, talán önnön érintettsége okán is.

De legveszélyesebb felforgató elemnek Földes Lászlót - művésznevén Hobót - emelte ki.

A blues hazai egyik nagyágyúját, aki Szerémy László álnéven szokott megjelenni. Az ő dalai az értékelő szerint annyira magyarok, szövegközpontúak voltak, hogy azzal külföldön eladhatatlanná váltak. („Szárszón nem nyaraltam, sok a tehervonat.") Ennek következtében nemhogy dollárt, de még rubelt sem lehetett tőle várni a kereskedelmi forgalom után.

Az már végképp mosolyfakasztó, miszerint az ügynök a dolgozatához csatolt egy daloskönyvet, amit a lányától csent el. Azzal a legálisan hozzáférhető slágergyűjteménnyel próbálta alátámasztani érvelését.

Később azonban a füzetecskét szerette volna visszakapni, mert ellenkező esetben otthon simán lebukhatott volna a gyermeke előtt.

A tartótiszt értékesnek, értékelhetőnek minősítette a hozzá eljuttatott munkát. De sajnálatát fejezte ki azért, mert olyan propagandaanyagot tartalmazott, amit bárki szabadon, pár forintért megvásárolhatott egy lemezboltban is. Ez pedig „lerontotta" a dolog fontosságát.

A profik után azért az amatőrök is sorra kerültek, de komoly hangsúlyokat nem kaptak az irományban. Akadt azonban a záró részben egy bekezdés, ahol a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezető beosztású munkatársát, dr. Erdős Pétert esztelen, ellentmondásos, mélységesen korrupt alakként tüntette fel. Egyszerűen a lemezkiadás basájának titulálva a főnököt.

Az Országos Rendező Iroda (ORI) sem úszta meg a dorgálást. Mert csupán a befutott zenekarok koncertjeit karolta fel a szervezet. Ezt a rést kihasználva, bizonyos Vasas Csaba foglalkozott Pécsett a feltörekvők dolgaival, mint a mecseki kemping egyik kezelője (ezt a szót használta szerző). Olcsón adott szállást a fellépőknek, így segítve a karrierjüket.

Pucz Péter - Fotó: pixabay.com