Nem adtam jattot a postásnak, jól el is küldött az anyámba - Olvasói levél

Nem hiszem, hogy mindig, mindenkinek köteles vagyok borravalót adni egy olyan szolgáltatásért, amiért egyébként is fizetek, írta olvasónk. 

A borravaló arra szolgál, hogy a "köszönöm" mellett külön is kifejezzem vele az elégedettségemet valamilyen szolgáltatásért cserébe, és egyáltalán nem hiszem, hogy az automatikusan, mindig, mindenkinek járna.

Esetemben elsősorban a fodrászok és a pincérek játszanak ilyen szempontból, de nekik is csak akkor adok, ha úgy gondolom, valóban megérdemlik.

Ezzel szemben például a benzinkutakon - ahol lényegében az autós végzi el a munkát a kezelők helyett, és szerencsére már az is egyre ritkább, hogy az alkalmazottak erőszakosan nekiesnének a szélvédő lemosásának - szinte egyáltalán nem divat a jatt - miért is kellene adni mondjuk egy százast annak, aki csupán elveszi a pénzt a kasszánál.

Ebbe a körbe tartoznak nálam a postások is. Leveleket, csomagokat, pénzt visznek ki, s ezért kapják a fizetésüket (annyit, amennyit, hogy az kevés vagy sok nem az én dolgom megítélni). Tudom, igen tudom, hogy hóban, fagyban, esőben, kánikulában ez a munka nem éppen leányálom, de hát ugye, ki, mire szegődött.

Szóval én nekik sem szoktam borravalót adni, s eddig ezt egyikük sem vette zokon, legalábbis nem tette szóvá.

Történt azonban, hogy a napokban csomagot kaptam. Az első emeletre (ami pontosan nyolc lépcsőt jelent) kellett felcipelnie a kézbesítőnek a mintegy 80 dekát nyomó pakkot, amiért postaköltséggel együtt 9100 forintot fizettem. 

Utólag visszagondolva két választásom volt: odaadom a tízezrest és nem kérek vissza, vagy átadom a bankót és mellé egy százast is, így kapok vissza egy ezrest.

A magam részéről ez utóbbit tartottam természetesnek a már említettek miatt.

A postásnak viszont egyáltalán nem tűnt annak.

Amikor leesett neki, hogy mi is a nem túl bonyolult tranzakció lényege, olyan képet vágott, hogy az leírhatatlan, arra gondoltam, nehogy nekem itt még sztrókot kapjon.

Mikor kénytelen-kelletlen átadta a visszajárót, megköszöntem, mire köszönés nélkül sarkon fordult.

- Hát még én mennyire köszönöm - üvöltötte a lépcsőházban lefele menet, s még hozzá tette azt is: - A k*rva anyádat!

Annyira elképedtem, hogy még válaszolni sem tudtam, így azt most ezúton teszem meg:

Forrás: olvasói levél - Fotó: pixabay.com