Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok, felvonulások – Így ünnepelték a munkát Baranyában

A munka ünnepe, illetve a munkavállalók nemzetközi szolidaritási ünnepnapja május 1-e, 1890-től kezdve 1955-től Munkás Szent József emléknapja is, mióta XII. Piusz pápa annak nyilvánította. A magyar munkásmozgalom az ötödik hónap kezdetét szerette volna kisajátítani, akadtak is benne részsikereik.

Egy évszázaddal korábban, 1922-ben, nagyon nem volt mindegy, ki milyen újságot vett magának Pécsett. Mert. a keresztény irányultságú Dunántúlban a pápai nuncius látogatásáról jelent meg írás, az első oldalon, április 30-án. A munkásmozgalmi ügyekről meg szó sem esett.

Mohácson viszont kimondottan keresztény, tökéletesen megbízható rőfös segédet kerestek, hirdetés útján. Jelentkezni Vorisek Lajosnál lehetett, de valószínű, az ajánlat már nem érvényes.

Ezzel szemben, a Munkás című pécsi szociáldemokrata kiadványban, május 3-án érdekes jelentéseket lehetett olvasni. Mert Ulmann-telepen - ma talán Erzsébet-telep lenne a helyes megszólítás - a rendőrség „rajtaütött" négy bányászon, akik egy udvaron kártyáztak, május 1-én, hétfőn. De az intézkedő személy szerint a lapok keverése, osztása csupán „takaró tevékenység" lehetett, amúgy egy politikai összejövetel zajlott ott.

Emellett egy kintornás, más néven verklis ellen is intézkednie kellett egy polgári (talán ruhás) rendőrnek, aki lefülelte a rokkantat. Tiltott koldulás miatt ért véget a rövid zenés üdvözlet, ami a védekezés szerint csupán az elvtársaknak szólt.

Ellenben, negyed évszázaddal később, 1947-en csak úgy dőlt az ideológia a sorokból. A Dunántúli Népszava a Szociáldemokrata Párt lapja volt, pécsi szerkesztőséggel. Ott azt lehetett böngészni május 3-án, tehát az ünnep utáni első megjelenés alkalmából, hogy Pécsett 25 000 ember órákig vonult boldogan, önfeledten a zászlóerdő alatt.

Eközben azért az is megjelent, miszerint a felvidéki magyarok Baranyába telepítése folyamatosan zajlott. Valamiért a szerelvények jelentős része Mohácsra érkezett, ott folyt le pár nap alatt az ügyintézés.

A jelzett időig 106 család, 407 személy került a Duna mellé, majdnem mindegyik több vagonnyi ingósággal együtt. Szóval sokaknak nem volt boldog az a korszak.

Bezzeg újabb 25 évvel később szinte mindenki önfeledten ünnepelt. Erről a Dunántúli Napló, akkor a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) fennhatósága alá tartozó sajtóorgánum számolt be, május 3-án.

Ennek alapján, állítólag 50 000 ember masírozott a Széchenyi téren, 1972-ben. Az eseményt természetesen a pártveteránok is megszemlélték. Elégedettek voltak a látottakkal. Nyilván azért is, mert ott lépdeltek a MÁV Pécsi Igazgatóság Pályafenntartási Főnökségének dolgozói is. Ilyen pillanatokban szokott az elvtársi szív túlcsordulni.

A mohácsi embereket a helyi úttörőzenekar ébresztette. Azokat is, akik későbbre tervezték a kelést! A menet a tervezett módon, 9 óra 15 perckor indult meg a Széchényi tér irányába.

A dolgozók sűrű szakaszainak vonulását a nemzetiségi táncegyüttes, valamint az iskolák tánccsoportjai nyitották meg.

Délidőben hatalmas volt a fogalom a vendéglátóhelyeken, ebben az élen járt a Béke étterem új kertje. Egyesek meg a délutánt az ÁFÉSZ Matróz csárdájában töltötték el, sörözéssel, a folyó túlsó partján, a szigeti oldalon.

Az 1997-es majális Pécsre záporral köszöntött rá. A vendégeket a szervezők a Tettyére, illetve a kertvárosi szabadidőparkba várták. Szerencsére a programok jelentősen elveszítették politikai töltetüket. A gyermekek vidáman ugrándoztak, a felnőttek meg aggódva nézték őket, meg a felhőket. A déli városrészben fellépett a Szélkiáltó együttes is. A kommunista dalárdák összejövetele meg ünnepélyesen nem jött létre.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva (archív)