Az év orvosa: egy mohácsi doktornő is versenyben van az online szavazáson

Az egyik legnagyobb és legkedveltebb közösségi portálon bármely felhasználó szavazhat az év orvosára. A címnek mohácsi várományosa is van Dr. Ludézer-Vaskor Annamária személyében. A fizikális medicina és rehabilitációs orvoslás szakorvosát, a Mohácsi Kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályának vezetőjét pécsi páciensei javasolták a díjra.

A régi fül-orr-gégészet épülete, mely idestova egy éve a rehabilitációs osztály otthona, kívülről talán szerény képet mutat, bent viszont emberség és szakértelem honol. A főorvos asszony irodájának falán pedig a köszönőlevelek és az idézetek is arról tanúskodnak, hogy nem érdemtelenül került a kitüntető cím aspiránsai közé.

- Hódmezővásárhelyen születtem, az egyetemet Szegeden végeztem, több városban is megfordultam, Mohácson 2011 nyara óta dolgozom - foglalja össze a doktornő röviden a hozzánk vezető utat.

Itteni munkahelyéről elárulja: „Élt egy kép a fejemben, hogy miként kellene működnie egy rehabilitációs osztálynak. A kórház igazgatósága bízott bennem, partnerként állt a kérdéshez és szabad kezet kaptam. Ki merem jelenteni, hogy az osztály tartalmilag megfelel az elvárásaimnak."

- Az én felfogásomban nem betegséget kezelünk, hanem egy állapotot, amiből próbáljuk a legjobbat kihozni - hangsúlyozza, majd hozzáteszi: „Jó volna, ha a rehabilitáción átesett pácienseknek jutna hely a munka világában, ahogyan ez tőlünk nyugatabbra már bevett gyakorlat."

- Úgy gondolom, a megváltozott állapot nem csak az egyént érinti, hanem az egész családra kihat. Többek között ezért is hoztam létre az ÉBRED-és-EK Alapítványt, melynek célja a neurológia problémákkal született babák és szüleik segítése, a felnőtt sérültek rehabilitációja, illetve a családok életének komplex támogatása - hívja fel a figyelmet a szakorvos.

- Alapelvem, hogy a három legfontosabb dolog a mozgás, a mozgás és a mozgás. Ágyban fekve, párnák közt nem lehet hatékonyan gyógyulni. Egy japán mondás szerint addig élünk, amíg mozgunk, és ez alatt természetesen a test tudatos átmozgását kell értenünk - osztja meg velünk filozófiáját az osztályvezető.

A mottóknál maradva, szívesen idézi Feldmár András pszichiátert is: „Az élet egy nagy ajándék, és ha szenvedek, akkor még élek. Nem kell finnyásnak lenni."

A fenti sorokat, melyeket az előtérben is kifüggesztettek, egy szklerózis multiplexes beteg akkor olvasta, amikor egy speciális hidraulikus ágyban fekve szemmagasságba került a papírlappal. A gondolatok által kiváltott hatás páciens és orvos számára is megrázó erejű volt.

- Az ilyen pillanatok éltetik az embert - emlékszik vissza a doktornő, aki az év orvosa címre történt jelölését megtisztelőnek tartja, miközben nem az önös becsvágy hajtja, hanem sokkal inkább a küldetés, hogy a rehabilitáció előbb-utóbb méltó helyére kerülhessen, és valódi értékén kezeljék.

Ami mohácsiságát illeti, már mohácsinak érzi magát, hiszen boldogan vett részt varázslatos ünnepünkön, a busójáráson, maszkosaink pedig annak rendje és módja szerint „megszeretgették." Sőt, a beavatottságnak, az idetartozásnak egy sokkal hétköznapibb élményéről is beszámol: „Egyszer majdnem elütöttek biciklivel." - tréfálkozik mosollyal a szája a szegletében.

Képünkön: a jelölt - Dr. Ludézer-Vaskor Annamária a Mohácsi Kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályának foglalkoztató termében. A szavazást és a jelölési időszakot még nem zárták le. A kórházban plakátok hívják fel az arra járók figyelmét, hogy személyes történeteikkel ők is javasolhatnak orvost a megtisztelő címre.

Cserdi Áron