Ezúttal több, mint húsz százalékkal emelkedik a tanárok bére
2025. január 05. vasárnap 15:48
A kormány döntése értelmében 2025. január 1-jétől a pedagógus átlagbérnek meg kell haladnia a diplomás átlagbér 80 százalékát, így a tavalyi 32,2 százalékos emelkedés után az idén újabb 21,2 százalékkal nő a tanárok bére - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára vasárnap a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Maruzsa Zoltán kiemelte: a cél a 844 ezer forintos pedagógus átlagbér elérése. A béremelés a köznevelésben 143 ezer pedagógust és a szakképzésben dolgozó oktatókat is megilleti. A pályakezdő gyakornokok bére 2025-ben legalább 640 900 forintra emelkedik, ez 2010-ben 129 500 forint volt.
A természettudományos szakok tanárai a tavaly már biztosított 2+4 százalékos többlet helyett idén már 2+7 százalékkal magasabb illetményt kapnak.
Nagyobb mértékben emelkedik a fizetése azoknak is akik, hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen arányosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke. A felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bérének továbbra is 20 százalékkal magasabbnak kell lennie - tette hozzá.
A tanárok béremeléséhez szükséges források 88 százalékát a magyar kormány, 12 százalékát az Európai Unió biztosítja - idézte fel az államtitkár.
Maruzsa Zoltán a videó végén azt mondta, hogy megbecsülik az oktatókat, mert nélkülük nincs színvonalas oktatás.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rendőrök oltották el a tüzet egy...
- Vége a voksolásnak, megválasztották...
- Száz éve is jártak már Mohácson helyi...
- Télen is várják a látogatókat a...
- Tizenhat milliárdból újul meg a...
- Hihetetlen, hány fok lesz kedden...
- Vízkereszt napján még egyszer...
- Nem csak a busóké a világ: egyre...
- Baranyába is érkeznek az új...
- Sorokban az élet: dalban mondják el...