A mohácsi katolikus pap, Uhl Antal zsidók százait mentette meg, aztán népbíróság elé állították
Mohács szülötte, Uhl Antal emlékére 2017-ben avattak emléktáblát a Kossuth Lajos utcában. A katolikus pap magyar származású zsidók százait mentett meg a németek által megszállt Párizsba vitt, a magyar állampolgárságot igazoló papírokkal, valamint több százuknak adott szabad mozgást biztosító igazolást arról, hogy a magyar katolikus misszió tagjai. A Gestapo leleplezte, de Magyarországra menekült. A háború végén, 1946-ban pedig a kommunisták állították bíróság elé, amiért felemelte szavát a svábok kollektív bűnöskénti megbélyegzése és kitelepítése ellen. Uhl Antal...Két hármas karambol is történt a 6-os baranyai részén
Két közlekedési baleset miatt kellett a hivatásos tűzoltóknak műszaki mentési feladatokat ellátniuk kedden Pécsett és Szentlőrincen. Az esetek érdekessége, hogy közel egyidőben, a 6-os számú főúton és mindkét helyszínen három- három gépjármű ütközött. Kedden délelőtt Szentlőrincen, a Toldi Miklós utcában három jármű ütközött, ráfutásos balesetet szenvedett. Az autókban csak a sofőrök utaztak, akik ki tudtak szállni a járműveikből, személyi sérülést nem szenvedtek. A szigetvári hivatásos és a szentlőrinci önkéntes tűzoltók vonultak a helyszínre. Az egységek...Csütörtökön ne induljon el túrzázni a Szársomlyóra
A Duna-Dráva Nemzeti Park közlése szerint május 9-én, csütörtökön nem indul túra a Szársomlyóra. Azt követően a normál rendszer szerint indulnak a garantált túrák, naponta 10.00 órakor. A Villányi-hegység legmagasabb pontjára, a fokozottan védett Szársomlyó csúcsára a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság heti öt alkalommal indít garantált szakvezetéses túrát a Nagyharsányi Szoborparktól egyéni turistáknak és csoportoknak, egész évben folyamatosan.Lángoló garázst oltattak a...
Tűz keletkezett egy családi házban, Hosszúhetényben, a Hármashegy utcában szerdán délben. Teljes terjedelmében égett a...Nem minden baranyai...
Anyák napja alkalmával ismét a virágosoknál, kiváltképpen a közterületekre ideiglenesen kitelepült árusoknál ellenőriztek a...Megvásárolja a város a...
Aláírták az adásvételi szerződéseket, így tényként kezelhető, hogy megvásárolja az önkormányzat a Szent János Hotelt, a volt...Ismét villámlásra,...
Baranyára szólóan is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Azt írták, elsődleges...Lopta az áramot egy...
A Szigetvári Járási Ügyészség lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy Pécs melletti településen pékséget üzemeltető...Nem titkolhatta, amit...
Kedden érkezett a szomorú hír, hogy életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas pécsi újságíró, szerkesztő....Baranyai tűzoltók is elismeréseket vehettek át Szent Flórián napján
Szent Flórián a tűzoltók, tüzes szakmák védőszentje, akire május negyedikén emlékeznek. Ezen a napon a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságán elismerések átadására is sor került. Szent Flórián napján országszerte koszorúztak a tűzoltók és a tüzes mesterséget űzők, így Baranya vármegyében is. A Baranya Vármegyei katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői állománya a kirendeltségek székhelyén, Pécsett pedig a Szent Flórián téren és az Engel János úton helyezte el a koszorúkat tisztelegve Szent Flórián előtt, ünnepelve a tűzoltókat és tüzes mesterséget...Elhunyt Havasi János, Herczeg Ferenc-díjas pécsi újságíró
Életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságíró, szerkesztő - tudatta a család kedden az MTI-vel. Havasi Jánost a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) saját halottjának tekinti. Havasi János 1952. július 12-én született Dombóváron. A Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1976-ban, majd 1976-1977-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskolában. 1977-1983 között a Dunántúli Napló munkatársaként dolgozott. 1983-1985 között a...Szombaton indul a hagyományos gyalogos zarándoklat Máriagyűdre
Évtizedes hagyomány szerint idén is gyalogos zarándoklatra hívja Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye híveit, ezúttal május 11-én. A Pécs és Máriagyűd közötti 22 kilométeres zarándoklatot mindnyájunk krisztusi tanítványsága öntudatáért ajánljuk fel. „Ti vagytok a föld sója. Ti vagytok a világ világossága" (Mt 5,13-14) - szól az idei máriagyűdi zarándoklat mottója, melyen a gyalogosan útra kelő zarándokokhoz ezúttal is lehet majd kerékpárral csatlakozni.A gyalogos zarándokok reggel 7.00 órától gyülekeznek Pécs határában a II. János Pál...Sakálok tanyája lett...
Tudják milyen, ha tényleg egy sakál üvölt? Különösen holdvilágos éjjeleken bárki meghallgathatja. A nádi farkasok (mert...Még várják a verseket a...
Országos versíró pályázat indult a mohácsi csata 500. évfordulójához kapcsolódóan életre hívott, a térségben kormányzati...Baranyában csaknem két és...
Negyvenegy helyszínen csaknem két és félezer középiskolás érettségizik magyar nyelv és irodalom tantárgyból hétfőn - közölte a...Itt adhatunk vért a héten...
A következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat ezen a héten a vármegyében: Pécs, PTE-MIK Aula...Pécsre jön a kínai elnök, s...
FRISSÍTVE: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délelőtt cáfolta a közmédia értesülését. A kínai elnök jövő...Nézze meg, merre járnak a...
A NAV baranyai munkatársai május 6. és 12. között hétfőn Pécsett, az edzőtermeket, kedden szintén Pécsett, a Zsolnay Vilmos...Volt, amikor harc dúlt a nyilvános telefonfülkékért, ma már csak muszájból van néhány
Még a kétezres években is rengetegen telefonáltak az utcai fülkékből, akkoriban havonta átlagosan több mint tíz órát használtak egy-egy készüléket. A mobiltelefonok térhódítása miatt manapság már csak a törvényi előírás miatt működtetnek nyilvános telefonokat. A rendszerváltás előtti években komoly problémát jelentettek a gyakran meghibásodó nyilvános telefonok, otthon ugyanis keveseknek volt készüléke. Manapság már fel sem tűnik a környéken élők többségének, ha a lakóhelyük közelében működő köztéri telefon elromlik, azokat ugyanis alig használja valaki....Expresszvonatok indulnak Pécsről a Balatonra
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság. Mint írták, a június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között. Budapest és Tapolca között naponta kétóránként Kék Hullám expresszvonatok közlekednek, amelyek Balatonfüredig csak Budapest-Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg....Borzalmas! Halálos baleset történt Szalántánál, súlyos sérültek is vannak
Három személyautó karambolozott Szalántánál, az 58-as főút 11-es kilométerszelvényénél - adott tájékoztatást a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A baleset következtében az egyik autó felborult, egy ember beszorult, akit a Baranya vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint a pécsi és a siklósi hivatásos tűzoltók szabadítottak ki a járműből. Az egységek áramtalanították a gépkocsikat. Információink szerint a balesetben két ember életét vesztette, ketten pedig súlyosan megsérültek. Képünk illusztráció.A rovat további témái
- Két autó karambolozott a Nagy Lajos király útján
- Kicselezték Fortunát: Pávkovics Gábor lánya helyett máshoz került a tombola fődíja
- Tovább nőhet idén a Baranyában költő gólyapárok száma
- Együtt ittak, aztán motorral elütötték az ismerősüket
- Borzalmas módon végzett csecsemőjével egy lány egy pécsi kollégium wc-jében
- Már használhatják az autósok az M6-os autópálya Bóly és Lippó közötti szakaszát
« Előző
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befutottak az ötös lottó friss...
- Baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid...
- Nepomuki Szent Jánost ünnepli Mohács,...
- Sok napsütést, de záport is kaphatunk...
- Sok ezer ember előtt adták át...
- Gázolt a vonat a Pécs-Budapest vonalon
- Ezt üzente a pécsi megyéspüspök a...
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Rendőrkézen a pénteken balhézó utcai...
- Pécsi drogdílerekre is lecsaptak a...