Gázolt a vonat a Pécs-Budapest vonalon
Újra járnak a vonatok Rétszilas és Simontornya között, miután befejeződött egy korábbi baleset helyszínelése, így kora délutánra helyreállhat a menetrend a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel. A vasúttársaság korábban azt írta, hogy a Pusztaszabolcsról Dombóvárra tartó vonat elgázolt egy embert Simontornyánál, ezért szünetelt a forgalom a Rétszilas és Simontornya állomások között. A helyszínelés befejeződött, újraindult a vonatforgalom, már nem kell pótlóbuszra átszállni.Rendőrkézen a pénteken balhézó utcai harcosok
Több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a 25 éves férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két embert Pécs belvárosában - közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon. Azt írták, hogy pénteken dél körül arról érkezett bejelentés, hogy Pécsen a Centrum parkoló mellett két társaság között vita alakult ki, majd egy autó az egyik társaság két tagját elütötte. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a két csoport között egy korábbi nézeteltérés miatt alakult ki a vita, majd az egyik társaság...Nepomuki Szent Jánost ünnepli Mohács, íme a rendezvény részletes programja
Rendezvények sokaságával várják a mohácsiakat és a városba látogatókat szombaton, a Nepomuki-ünnepségen. A Nepomuki-ünnepen természetesen a hagyományos elemek, a helyi együttesek, művészeti csoportok, alkotó közösségek fellépése, koncertje, bemutatkozása sem marad el, s ugyanez igaz, a jánoskázásra, s az esti, látványos tűzijátékra.Íme a rendezvény részletes programja:Szombat:9:30 órától 52. Schneider Lajos Népzenei Találkozó a Mohácsi Kossuth Teátrumban 14:00 órától Kézműves vásár a Szabadság utcában 14:00 órától Gasztroutca a Szabadság utcában 14:30 Céhzászlós...Szándékosan gázoltak el két...
Döbbenetes, brutális jelenetek játszódtak el pénteken délután Pécs belvárosában, az Árkád szomszédságában található Centrum...Pécsi drogdílerekre is...
A rendőrök 12 embert fogtak el kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt, közülük négyet őrizetbe is vettek. A Nemzeti...Sok ezer ember előtt adták...
Bár a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet több, mint négy és fél évtizeddel ezelőtt, 1976. augusztus 29-én avatták fel, annak...Szombaton jön az 52....
Szombaton rendezik Mohácson Schneider Lajos tiszteletére az 52. népdaléneklési és népzenei találkozót és versenyt. A...Nem tanult a hibájából,...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal célja a támogató jellegű ellenőrzésekkel az adózók segítése a hibák kijavításában. Azonban vannak...Hittanolimpián mérték össze...
A Pécsi Egyházmegye felső tagozatos hittanosai csaptak össze - jelképesen - május 10-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban...Baranyában is kinyitják a szertárak kapuit a tűzoltók gyermeknapon
Május 26-án, vasárnap ismét kinyílnak a laktanyák szertárkapui, hogy gyereknap alkalmából feledhetetlen élményt nyújtsanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Vasárnap délelőtt tíz órától várják az érdeklődőket az ország csaknem valamennyi hivatásos tűzoltó-laktanyájában, valamint a Nyitott szertárkapuk elnevezésű programhoz csatlakozó önkormányzati és önkéntes tűzoltóságokon.Délután négy óráig lesznek látogathatóak a tűzoltólaktanyák, megélénkülnek a szerállások, a tűzoltók próbariasztásokon keresztül mutatják be, mi történik, amikor tűzesethez, balesethez...Heves zivatarok, felhőszakadás, jégeső veszélye miatt adtak ki riasztást Baranyára
Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani pénteken Baranyában, közölte a meteorológiai szolgálat. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat, azaz felhőszakadások is kialakulhatnak. Az éjjel érkezett záporos, zivataros csapadékrendszer fokozatosan északkeleti irányba helyeződik. A zivatarok környezetében intenzív csapadékhullás (15-25 mm), viharos (60-75 km/h) széllökés előfordulhat, illetve néhol apróbb szemű jég sem kizárt....Eperkóstolót tartanak pénteken Pécsett a Kossuth téren
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) képviselői az eper kedvelőit csalogatják pénteken délelőtt fél tízre a Kossuth térre. Egy sajtótájékoztatóval egybekötött kóstolót tartanak, melynek célja a baranyai eper népszerűsítése. A kamara nagyszabású eperpromócióba kezd ebben az évben. A pénteki esemény sajtótájékoztatóval kezdődik, majd tíz órától kóstolhatjuk meg a baranyai termést.A rendezvény résztvevői között ott lesz Müllerné Dr. Juhos Bernadett, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, Őri László, a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnöke, Horváth Béla, a NAK...Zenei és színházi...
Számos szabadtéri és ingyenes kulturális és családi program várja az érdeklődőket az idei Zsolnay Pikniken a pécsi...Szombaton kezdődik a Magyar...
Kenutúrák, bölényszafari, lápréti barangolás, sólyom- és sasles, népi játszóház, tárlatvezetés, természetismereti...Nepomuki Szent János...
Várhatóan nemcsak a helyiek, hanem a távolabbról érkezők közül is sokan lesznek kíváncsiak a mohácsi Nepomuki-ünnepségre. A...Villámlással kísért jégeső...
Figyelmeztetést adott ki Baranyára szólóan is az Országos Meteorológiai Szolgálat. Azt írták, az elsődleges...Nem ment haza, nyoma...
A Pécsi Rendőrkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Tamás Míra Petra ügyében. A 15...Bolygónk jövője tőled is...
Környezetvédelmi munkalehetőségek Pécs környékén A természet mindenhol ott van. A fák, az állatvilág, a növények körülvesznek...A 5gringos online kaszinó hatása az idegenforgalomra
Az internet elterjedésével, majd a stabil, gyors, szélessávú hálózatok megjelenésével jelentősen megnőtt az olyan online kaszinók népszerűsége is, amilyen a 5gringocasino.com címen található 5gringos. A növekedéshez persze jelentős mértékben hozzájárultak az olyan technológiai újítások is, amelyeket a 5gringos és társai sikeresen használnak fel a játékosélmény fokozására. Az olyan platformok elterjedése, amilyen a 5gringos visszaszorították a hagyományos értelemben vett kaszinókat, ami miatt sokan már temetni is kezdték a nagy múltú létesítményeket. Idővel azonban kiderült, hogy...A pécsi megyéspüspök, Felföldi László lesz a csíksomlyói szentmise szónoka
A csíksomlyói kegyhely közleménye szerint május 18-án, szombaton 10.30-kor a kegytemplom előtti térről indul a kordon a Nyeregbe, ahol 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise a Hármashalom-oltárnál, ahol a szentmise szónoka Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspöke lesz. A búcsúi szentmisét, mely a magyar nép legnagyobb zarándoklata, a Duna TV élőben közvetíti majd. A csíksomlyói kegyhely ferences őrei minden évben mottót választanak az adott évre, amely egyben a pünkösdszombati fogadalmi nagybúcsú mottója is. Idén a kegyhely a Gyulafehérvári Főegyházmegye...Idén is várja leendő hallgatóit a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) a 2024/25-ös akadémiai évben is ösztöndíjas helyekkel és gazdag tanulmányi kínálattal hívja az egyházi, oktatási és szociális tanulmányok iránt érdeklődőket. A főiskolán teológiai, pedagógiai és szociális területen államilag finanszírozott formában, nappali és levelező tagozaton végezhetnek tanulmányokat a jelentkezők. A hitéleti képzésekre – az egyszakos hittanár-nevelőtanár szakra, a teológia MA szakra, a katekéta-lelkipásztori munkatárs BA szakra, a pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés MA...A rovat további témái
- Egyre többször próbákoznak unokázós csalással Baranyában
- Huszonhat macskát tartott brutális körülmények között pécsi panellakásában egy nő
- Kölkeden és Nagydobszán a legnagyobb a tolongás Baranyában a polgármesteri posztért
- Elfüstöltek harminc tonna drogot a rendőrök
- Grillsütőt, szarvastrófeákat is lopott két baranyai férfi
- Gál Kinga Mohácson: a FIDESZ-KDNP kitart a békepárti álláspont mellett
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befutottak az ötös lottó friss...
- Baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid...
- Nepomuki Szent Jánost ünnepli Mohács,...
- Sok ezer ember előtt adták át...
- Sok napsütést, de záport is kaphatunk...
- Gázolt a vonat a Pécs-Budapest vonalon
- Szombaton szabira mennek a zivatarok,...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...
- Ezt üzente a pécsi megyéspüspök a...
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...