Biztonságban a nyugdíjak, emelkedett a vásárlóerő
A nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára - erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter és Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap, a Jókor magazin megjelenése alkalmából készült, a főtanácsadó Facebook-oldalán megosztott közös videóban. Varga Mihály elmondta: háború dúl a szomszédban és a Közel-Keleten, a költségvetésre rendkívüli terhek nehezednek, mégis a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a nemzeti kormányra. A tavalyi 18,5 százalékos nyugdíjemelés után idén év elején 6 százalékkal növeltük a nyugdíjakat, februárban pedig ismét kifizettük a baloldal...Kocsis: háborúpártiak akarják megbuktatni a kormányt
A külföldi finanszírozók most is háborúpárti baloldali kormányt akarnak Magyarországon - hangsúlyozta a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kocsis Máté azt mondta: a jelenlegi politikai viták jellemzően a háború kérdése körül csoportosulnak. Szembeállította, hogy míg Magyarország békét követel, Nyugat-Európa a háborúpárti álláspontot képviseli. A frakcióvezető bízik abban, hogy több európai párt is tud annyi mandátumot szerezni az európai parlamenti választáson, hogy jelentős súllyal, netán új politikai egységbe szerveződve tudják...Még mindig rengetegen érkeznek Ukrajnából
Az ukrán-magyar határszakaszon 5286-an léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6085-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t. A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 33 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - írták.Itt van a kincset érő öt...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő...Nyáriasra fordul,...
Éjszakára átmenetileg összeesnek a gomolyfelhők, és kiderül az ég. Csapadék hazánk nagyobb részében nem várható. A déli,...Nálunk a legolcsóbb a gáz...
Az Eurostat csütörtöki adatközlése szerint 2023 második felében is Magyarországon volt a legolcsóbb a villamos energia és a...A KDNP szerint is...
Tarthatatlan és elfogadhatatlan a háborús benzinár, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) támogatja a kormány bejelentését: az...Egy szép, igazán tavaszias...
Szombaton napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol előfordulhat kisebb záporeső, a Nyugat-Dunántúlon és...Csaknem kétszáz alkalommal...
Tavaly csaknem kétszáz alkalommal támadtak illegális migránsok a déli határt védő rendőrökre, határvadászokra, megrongálták az...Nem szabad összeszedni a magányosnak tűnő fiókákat
Hamarosan kezdődik a madárfiókák tömeges fészekelhagyási szezonja, ilyenkor lehet találkozni magányosnak tűnő fiatal állatokkal a településeken is. Ezek túlnyomó többsége azonban nem árva, nem szorul megmentésre, a legnagyobb segítség számukra az, ha nem visszük haza őket - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében. Mint írják, hasonló a helyzet a kirándulás során talált, szüleikre várva mozdulatlanul fekve rejtőzködő őzgidákkal, nyúl-, nyest- és mókuskölykökkel, vadmalacokkal, de ezeket jó szaglású szüleik miatt megfogni sem...Ezen a napon robbant fel harmincnyolc éve a csernobili atomerőmű reaktora
Harmincnyolc éve, 1986. április 26-án következett be az ukrajnai Csernobilban a világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-szerencsétlensége. A Kijevtől 130 kilométerre épült erőműben 1000 megawattos, könnyűvizes, grafithűtésű, RBMK típusú, külső szigetelő burkolat nélküli reaktorok működtek. 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor a négyes blokk reaktorát két robbanás vetette szét, felszakítva az épület tetejét és falait.A reaktorban tíz napig égett a tűz, és több százszor annyi radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe, mint a második világháborúban Hirosimára és...Nézze meg, milyen lesz az idő hétvégén!
Visszatér a jellemzően napos, száraz, kora nyárias idő április utolsó hétvégéjén; a hőmérséklet csúcsértéke vasárnap már 25 Celsius-fok körül alakul, de a szél sokfelé lesz élénk - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből. Pénteken napos, gomolyfelhős idő várható, legfeljebb néhol fordulhat elő kisebb záporeső. A délire, délnyugatira forduló szél az ország nyugati felén megélénkül, néhol erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű. Szombaton is gomolyfelhős, napos idő várható, egy-egy zápor, esetleg zivatar...Gulyás Gergely: az...
A benzinben és a gázolajban is megfizetik a magyar emberek a háború árát - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter...Ígéretes szezonra...
A fűtött és fűtetlen fóliasátrakban már érik a magyar szamóca, május elején a szabadföldi ültetvényeken is megkezdődhet a szüret. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség...Reggel ismét hideg lesz,...
Éjszaka a legtöbb helyen csökken a felhőzet, reggelre legkésőbb az északkeleti határnál is eláll az eső, ugyanakkor a Dunántúl...Ultimátumot adott a kormány...
A kormány felszólítja az üzemanyag-forgalmazókat, hogy áraikat önkéntes alapon igazítsák a régiós átlaghoz, hogy a magyar...Az építkezésekre beköltöző...
Évről évre probléma az építési területekre beköltőző partifecskék védelme, ezért körültekintő munkavégzésre és megelőzésre figyelmezteti a beruházókat a Magyar Madártani és...Szili Katalin: meg kell...
Fontos, hogy a fenntarthatósággal foglalkozzunk, és létrejöjjön egy közös tudás, amely segíthet abban, hogy élhetővé tudjuk...Ünnepelnek a rendőrök, szerdán szünetel az ügyfélfogadás
Szent György nap a rendőrség napja, emiatt szünetel az ügyfélfogadás szerdán a rendőrkapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon. Azt írták, hogy a készenléti és közterületi szolgálatellátás folyamatos lesz és a bejelentések felvétele is biztosított.Egyre nagyobb pénztárcára van szükségük a magyaroknak
2024. februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 417 100 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,0, a nettó átlagkereset 13,8, a reálkereset pedig 9,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,7 százalékos növekedése mellett - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó kereset mediánértéke 491 900, a nettó kereset mediánértéke 340 700 forintot ért el, 16,2, illetve 15,3 százalékkal volt magasabb az előző év azonos...Szerdán is marad a hűvös, borongós idő
Éjjel sokfelé eshet, de reggelre a déli tájakon megszűnhet a csapadék. Szerdán nagyrészt borult lesz az ég, de napközben az Alföldön, délutántól pedig már Borsodban is szakadozik, vékonyodik, gomolyosodik a felhőzet. Egyre inkább csak az ország északi felén valószínű eső, zápor, az északkeleti, keleti megyékben néhol zivatar is lehet. Az északi, északkeleti szelet ma sokfelé kísérik élénk, helyenként erős lökések, éjszakára a nyugati tájakat leszámítva némileg mérséklődik a légmozgás. Holnap az Északi-középhegységet kivéve többfelé megerősödik a nyugatias szél. A...A rovat további témái
« Előző
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Egyre többször próbákoznak unokázós...
- Nem kell félni az ártalmatlan...
- Legkésőbb ma döntenek a...
- Folyamatosan ellenőrzik a tűzifával...
- Grillsütőt, szarvastrófeákat is...
- Huszonhat macskát tartott brutális...
- Kölkeden és Nagydobszán a legnagyobb...
- Elfüstöltek harminc tonna drogot a...