A meleg levegővel együtt sivatagi por is érkezett
Sivatagi por étkezett a Kárpát-medence fölé, a magasszintű felhőzet a por hatására a vártnál jobban szűrheti a napsütést - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton. Közölték, az erőteljes délies áramlás a meleg mellett sivatagi port is szállított a Kárpát-medence fölé, és bár kisebb koncentrációban érkezett a por, mint a mediterrán térségbe, ennek ellenére Magyarországon is erősen befolyásolni tudja az időjárást. A HungaroMet Zrt. felhívta a figyelmet: az ország egyes részein a magasszintű felhőzet a por hatására jobban szűrheti a napsütést, mint ahogyan azt korábban...Ismét tekergethetjük az órákat, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás
A nyári időszámítás vasárnap kezdődik, amikor, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják előre. Az intézkedést 1916-ban vezették be először energiatakarékossági okokból, de később több országban felhagytak vele. Az óraátállítás atyjának Benjamin Franklin amerikai feltalálót és politikust tekintik: ő volt az első, aki 1784-ben a Journal de Paris című lapban írt szatirikus esszében azt javasolta a franciáknak, hogy kezdjék korábban a napjaikat, hogy spórolni tudjanak a gyertyával.A nyári és a téli időszámítást végül „csak" 1916-ban...Újabb lépést tett a világűr felé a pécsi orvos
Sikerrel zárult a négy űrhajósjelölt hatnapos izolációs tréningje, amelynek célja a jelöltek felkészítése volt az űrutazással járó kihívásokra - közölte a HUNOR - Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán pénteken. Az izolációs tréning az űrhajós alapképzés része, amely a megfelelő pszichológiai hatás elérése céljából egy, a jelöltek számára ismeretlen helyszínen, a külvilágtól és külső hatásoktól teljesen elzárt környezetben zajlott a HUNOR-program, a Terrorelhárítási Központ és a Semmelweis Egyetem szakértőinek szervezésében. A 48 négyzetméteres konténerlétesítményben a...Hihetetlen, milyen csodás...
Alapvetően napos idő valószínű fátyolfelhőkkel, azonban ma átmenetileg jobban megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csapadék nem...Több mint 8000 tonna...
Több mint 8000 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke eléri a 16 milliárd...Így tartanak nyitva a...
Nagypénteken, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn kizárólag a 0-24 órás nyitva tartású, az ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint...Legalább hatmilliárdot...
Az édességfogyasztás tavalyi visszaesése fokozatosan helyreállt az elmúlt évben, így az előző húsvéthoz képest hasonló forgalomra számítanak a gyártók. A húsvéti...Ma van az év legcsendesebb...
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus szenvedésére, halálára és sírba tételére emlékeznek a...Nyárias idő várható a...
Döntően napos, száraz, kora nyárias idő várható élénk, olykor erős széllel a húsvéti hosszú hétvégén, a csúcshőmérséklet...Négy új hajó felavatásával indult a balatoni hajózási szezon
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a 178. balatoni hajózási szezont megnyitó, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon. Nagy Márton hozzátette, amennyiben a szomszédságban zajló háború ezt nem akadályozza meg, jövőre vissza tud állni az ország a 4-5 százalékos GDP-növekedésre, ami benne van a magyar gazdaság potenciáljában. Kiemelte, hogy ebben kulcsfontosságú...Szomjaznak a vetések, nagyon kellene az eső
A tavaszi vetések várják az esőt, mert a talaj felső rétege már nagy területen kiszáradt és csapadék alig várható, ugyanakkor az őszi vetések intenzíven fejlődnek, mert bőven van nedvesség a mélyebb talajrétegekben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében. A hőmérséklet a sokéves átlagnál 1-3 Celsius-fokkal volt magasabb az elmúlt napokban. A múlt hét második felében a maximumok 15, szombaton az Alföldön 20 Celsius-fok fölött alakultak, majd vasárnaptól hűvösebb légtömeg árasztotta el a Kárpát-medencét, a csúcsértékek mintegy 5 fokkal...Nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, semmilyen irat nem tűnt el - közölte Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a nyomozásáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Fürcht Pál felidézte, többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból. Ez azonban nincs így - szögezte le. Rögzítette: a vádirat azokat a tényeket tartalmazza, amelyeket az ügyészség bizonyíthatónak ítélt; a tényállásokat, amivel...Varga Judit: Magyar Péter...
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta...KSH: 600 ezer fölé ugrott a...
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset...Napsütéssel indul a...
Este délnyugat felől hidegfront vastagabb felhőzete érkezik, amely éjszaka északkelet felé vonul többfelé esőt, záport,...Még egy napig lehet...
Május 22. és június 14. között osztálykirándulásoknak ad otthont a Zánkai Erzsébet-tábor. A diákok hétfőtől szerdáig,...Változik a MÁV és a Volán...
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési változásokról beszámolva....Húsz foknál is melegebb...
Szerdán változó vastagságú és mennyiségű felhőzet várható több-kevesebb napsütéssel, majd estétől délnyugat felől beborul az...Minden webáruháznak biztosítani kell a postai szállítási módot is
A Magyar Posta a csomagkézbesítés növekedésre számít a 2024. március 28-tól hatályos kormányrendelet alapján, amely előírja, hogy minden webáruház üzemeltetőnek biztosítania kell az egyetemes postai szolgáltatóval történő szállítási módot is. A Magyar Posta webshopokat és társaságukat érintő változásról kiadott korábbi tájékoztatójában kiemelte, a kormányrendelet továbbra is lehetővé teszi, hogy a fogyasztó szabadon válasszon futárszolgálatot, tehát nem biztosít kizárólagosságot a Magyar Postának, azaz nem csorbul a webshopok szerződéskötési szabadsága, bármely...Bőséges a tojáskínálat, de az árakban nagyok a különbségek
Bőséges lesz a tojáskínálat a boltokban húsvétkor, de az árakban nagy különbségek lehetnek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) körképe szerint. Az MTI-nek kedden küldött összefoglalóban jelezték: húsvét előtt csaknem 70 féle különböző csomagolású és méretű tojás közül választhatnak a fogyasztók. A nagy árkülönbségeket éppen a széles választék, valamint a nagy forgalmú üzletekre vonatkozó árképzési szabályok okozzák. A szakmai szervezetek szerint, ha a takarmánypiac és...Napokon át vizsgálják a gyermekvédelmi intézmények vezetőit
Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, az eredmény kiértékelését pedig informatikai rendszer segíti - mondta el kedden a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az m1 Ma reggel című műsorában. Rétvári Bence kiemelte, a módszertant olyan szakemberek állították össze, akik ismerik minden területét a gyermekvédelemnek. Azt mondta, az a cél, hogy bármilyen kockázatot ki tudjanak szűrni, ami a gyermekek számára veszélyt jelenthet. Az első nap ellenőrzött körülmények közötti tesztelésből áll, a második napon pedig egyéni és csoportos...A rovat további témái
- Reggel ismét hideg lesz, napközben már melegszik az idő
- Négyezer embert vertek át online munka ígéretével
- Több mint 2,5 tonna romlott húst talált egy teherautóban a NAV
- Nyolc migránst tartóztattak fel a hétvégén
- Hideggel indul a hét, aztán nemhogy tavasz, hanem egyenesen kora nyár lesz!
- Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
« Előző
108 | 135 | 162 | 189 | 216 | 243 | 270 | 297 | 324 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyermek háziorvosi ügyelet Mohácson
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Bolygónk jövője tőled is függ – akár...
- A 5gringos online kaszinó hatása az...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Meglőtték Robert Fico szlovák...
- A pécsi megyéspüspök, Felföldi László...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...
- Egyre többször próbákoznak unokázós...
- Felhős napunk lesz csütörtökön,...