A megye labdarúgásáért sokat tevőket díjazták

A megye labdarúgásáért sokat tevőket díjazták A korábbi hagyományoknak megfelelően ebben az évben is díjazásban részesültek a megye labdarúgásáért végzett tevékenységükért arra érdemes személyek. Az ünnepélyes díjátadóra szerdán került sor Pécsen.    A Baranya Megye Labdarúgásáért Érdem Érem 2008. óta kerül átadásra.Munkája elismeréseképpen a 2021. évben az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága és a Baranya megyei Társadalmi Elnökség a „Baranya Megye Labdarúgásáért Érdem Érem"Ezüst fokozatát adományozta:CZAKÓ DÉNES (MLSZ BMI Játékvezetői Bizottság korábbi Elnöke) ÚrnakBronz fokozatát adományozta:DOMJÁN...

Abszurd a FIFA büntetése a sportújságírók szerint

Abszurd a FIFA büntetése a sportújságírók szerint A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöksége csalódottan fogadta, hogy az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a magyar labdarúgó-válogatottnak a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki kedden a nemzetközi szövetség (FIFA). Az MSÚSZ szerint a kialakult helyzet "rendkívül abszurd és igazságtalan".     A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott....

Az MLSZ nem tartja igazságosnak a FIFA büntetését

Az MLSZ nem tartja igazságosnak a FIFA büntetését Az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt a következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus büntetést pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA). A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott.     A FIFA keddi közlése alapján a fegyelmi bizottság az eset súlyossága miatt hozott ilyen szigorú döntést. A magyar drukkerek egy csoportja gúnyosan adott hangot a nemtetszésének, amikor...

Az MLSZ nem támogatja a...

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) jövő csütörtökön online tárgyalást tart tagszervezetei részvételével a világbajnokságok kétévenkénti megrendezésének sokat vitatott...

Negyvenedik a magyar...

A magyar válogatott három helyet visszacsúszva a 40. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melynek az élén továbbra is Belgium áll.     A...

Emberhátrányban játszva...

Emberhátrányban játszva kapott ki a PMFC a Vasastól Tisztesnek mondható vereséget szenvedett a PMFC az első osztályba igyekvő Vasas otthonában, különösen annak ismeretében, hogy...

Bonyhádon lép pályára a...

Bonyhádon lép pályára a PMFC a Magyar Kupában Csütörtökön kisorsolták a MOL Magyar Kupa 3. fordulójának párosításait. Ebben a körben már az OTP Bank Ligában és a Merkantil...

Csodálatos! Aranyéremmel...

Csodálatos! Aranyéremmel koronázta meg remek tokiói szereplését Konkoly Zsófia Konkoly Zsófia aranyérmet nyert csütörtökön 100 méteres pillangóúszásban, az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián. ...

Játékvezetői tanfolyamot...

Játékvezetői tanfolyamot indít a megyei kosárlabda szövetség A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség és a Pécsi Tudományegyetem Játékvezetői tanfolyamot indít. A Játékvezetői tanfolyam...

Ez igen! Újabb ezüstérmet szerzett a pécsi úszó, Konkoly Zsófia Tokióban

Ez igen! Újabb ezüstérmet szerzett a pécsi úszó, Konkoly Zsófia Tokióban Ezüstérmet nyert Konkoly Zsófia 200 méteres vegyesúszásban az S9-es kategóriában a tokiói paralimpia szerdai napján.     A 19 éves pécsi versenyző a délelőtti három előfutamból az elsőben szerepelt, és azt 2:35.16 perccel megnyerte. Ideje összesítésben a második legjobb volt a világcsúcstartó Sophie Pascoe-é mögött. Az új-zélandi 61 századdal úszott nála akkor gyorsabban, de a rekordja csaknem tíz másodperccel jobb. Az esti döntőben az eredménye alapján az ötös pályára került a szám idei, magyar Európa-bajnoka. A pillangó után másodikként fordult, majd háton...

A csoportelsőség a tét az angolok ellen csütörtökön

A csoportelsőség a tét az angolok ellen csütörtökön Csütörtökön az Eb-ezüstérmes Anglia ellen folytatja a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott, a mérkőzés tétje pedig a csoportelsőség.     Mindkét gárda számára alapvetően jól sikerült a nyári Európa-bajnokság, még ha az kissé fájdalmas véget is ért. A magyarok ugyan két pontot szereztek a halálcsoportban a németek és a világbajnok franciák ellen, de a címvédő portugáloknak is méltó ellenfelei voltak, ugyanakkor mindössze néhány percen múlt a továbbjutás, ami némi keserűséget okozott a játékosoknak. A szigetországiak pedig történetük során...

A legendás kézilabdázó és edző, Füzesi Ferenc emlékére szerveztek tornát

A legendás kézilabdázó és edző, Füzesi Ferenc emlékére szerveztek tornát A tavaly elhunyt korábbi kiváló válogatott kézilabdázó és edző, Füzesi Ferenc emlékére szervezett a PSN Zrt. augusztus 29-én tornát Pécsett a serdülő korosztályú lányok és fiúk számára. A torna legfontosabb célja az volt, hogy méltó emléket állítson a sportembernek a magas színvonalú találkozókkal.   Füzesi Ferenc élete egyik legfontosabb része a családja, másik pedig a kézilabda volt. A Tatabányával 1984-ben bajnoki címet nyert, de Spanyolországban is megfordult a Ponteverda csapatánál. 86 alkalommal ölthette magára a magyar válogatott mezét, tagja volt az 1990-es...

Konkoly Zsófia kilencedik...

Konkoly Zsófia kilencedik 100 méteres gyorsúszásban Konkoly Zsófia a kilencedik helyen végzett 100 méteres gyorsúszásban kedden a tokiói paralimpián.     A 19 éves...

Konkoly Zsófia hatodik 100...

Konkoly Zsófia hatodik 100 méteres hátúszásban Konkoly Zsófia a hatodik helyen végzett 100 méteres hátúszásban hétfőn a tokiói paralimpián.     A 19 éves...

A Bayer Leverkusen...

A Bayer Leverkusen otthonában kezd a Fradi az Európa-ligában A Ferencváros szeptember 16-án a Bayer Leverkusen vendégeként kezdi meg szereplését a labdarúgó Európa-liga csoportkörében. A...

Itt van Marco Rossi bő...

Tamás Márk és Sallói Dániel is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a szeptember elején sorra kerülő három világbajnoki selejtezőre készül.     Marco...

A pécsi Konkoly Zsófiáé az...

A pécsi Konkoly Zsófiáé az első magyar érem a tokiói paralimpián! Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban a tokiói paralimpián.     Az S9-es kategória idei...

Szoboszlai lett a második...

Szoboszlai Dominikot választották a második forduló legjobbjának a német labdarúgó Bundesliga honlapján.     A bundesliga.com oldalon emlékeztetnek, hogy a magyar...

Michelisz és Tassi is pontszerző a Magyar Nagydíj első futamán

Michelisz és Tassi is pontszerző a Magyar Nagydíj első futamán Michelisz Norbert és Tassi Attila is pontszerző helyen zárta a túraautó-világkupa (WTCR) Magyar Nagydíjának első versenyét, vasárnap.     A 2019-ben WTCR-bajnok Michelisz (Hyundai) - aki a harmadik helyen zárta szombaton az időmérőt - a sorozat honlapjának eredményközlője alapján kora délután a hatodik helyen végzett, míg Tassi a 13. helyen zárt. A harmadik magyar pilóta, Boldizs Bence (Zengő Motorsport DA) a 17. helyen ért célba. Az első versenyt a pole-ból rajtoló belga Gilles Magnus (Audi) nyerte meg a spanyol Mikel Azcona (Zengő Motorsport) és a francia Yann...

A nőknél a házigazda pécsiek nyerték a triatlonváltó ob-t

A nőknél a házigazda pécsiek nyerték a triatlonváltó ob-t A férfiaknál a tiszaújvárosi, a nőknél a házigazda csapat nyerte vasárnap a triatlonváltók Pécsen megrendezett országos bajnokságát.     Az elitmezőnyben fejenként 400 méter úszás, 8 kilométer kerékpározás, majd zárásként 2 km futás várt a résztvevőkre. A férfiaknál az erőviszonyoknak megfelelően már a tiszaújvárosiak első embere, Sinkó-Uribe Aurél jelentős előnyt hozott össze a váltásra, és az őt követő Vágási Zoltán, valamint testvére, a záróember Sinkó-Uribe Ábel teljesítménye után végül nagyon magabiztos győzelmet aratott a favorit trió. A nőknél szorosabb...

Magyarország a 15. helyen zárt az éremtáblázaton

Magyarország a 15. helyen zárt az éremtáblázaton Magyarország hat arannyal, hét ezüsttel és hét bronzzal a 15. helyen zárt a tokiói olimpia éremtáblázatán, melyen az Egyesült Államok küldöttsége végzett az élen.  Az ötkarikás játékokon 65 ország szerzett aranyat és 93 harcolt ki dobogós helyezést.                  ARANY EZÜST BRONZ 1. Egyesült Államok 39 41 33 2. Kína 38 32 18 3. Japán 27 14 17 4. Nagy-Britannia 22 21 22 5. Orosz Olimpiai Bizottság 20 28 23 6. Ausztrália 17 7 22 7. Hollandia 10 12 14 8. Franciaország 10 12 11 9....