Drámai csata után Eb-bronzérmes a női kézilabda-válogatott!
A magyar női kézilabda-válogatott - túlteljesítve az elvárásokat - bronzérmes lett a szerbiai Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi, belgrádi helyosztón hosszabbítás után 41-38-ra legyőzte a házigazdák csapatát. A norvég szövetségi kapitány, Karl Erik Böhn - akinek a magyar kispadon ez volt az első nagy tornája - az első külföldi szakember, aki dobogós lett a magyarokkal világversenyen. A válogatott negyedik alkalommal szerzett érmet az Eb-k 1994 óta íródó történetében: 1998-ban, 2004-ben és most a harmadik, 2000-ben pedig az első helyen végzett. Az első két alkalommal...Kemény Dénes lett a vízilabda-szövetség új elnöke
Kemény Dénes, a férfi válogatott e hónap végéig hivatalban lévő szövetségi kapitánya lett a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) új elnöke. A nemzeti csapatot sorozatban háromszor is olimpiai aranyéremig vezető szakvezetőt az MVLSZ vasárnapi tisztújító közgyűlésén választották meg a sportág első számú irányítójának. Kemény kétszeres olimpiai bajnok kapusa, Gergely István ellenében diadalmaskodott a voksoláson 133-108 arányban. Megbízatása négy évre szól. Az eddigi elnököt, Martin Györgyöt örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg.Női kézilabda-Eb: nem sikerült a bravúr, sima vereség Norvégiától
Kikapott 30-19-re a magyar női kézilabda-válogatott az olimpiai és világbajnok, egyúttal címvédő Norvégiától a szerbiai Európa-bajnokság szombati elődöntőjében, így vasárnap a bronzéremért játszhat. Karl Erik Böhn szövetségi kapitány együttese jól kezdett, a 17. percben még vezetett 9-7-re. Azonban az északiak a sok csere után megtalálták az ütőképes sorukat, onnantól pedig nem adtak esélyt a sokat hibázó riválisnak. A magyarok hét éve nem tudtak tétmérkőzésen nyerni a norvégok ellen, sorozatban kilencedik alkalommal kaptak ki tőlük. A bronzmeccsen a szerb-montenegrói csata...Úszó-vb: Gyurta Dani...
Gyurta Dániel aranyérmet nyert a 200 méteres mellúszásban pénteken az isztambuli rövidpályás világbajnokságon. A táv londoni...Rövid pályás úszó-vb:...
Hosszú Katinka 2:02.20 perces Európa- és országos csúccsal aranyérmet nyert 200 méter pillangón az Isztambulban zajló...Női kézilabda Eb: elődöntőt...
Elődöntőbe jutott a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai Európa-bajnokságon, miután a középdöntő második, keddi...Rátgéber már nem szövetségi...
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) felbontotta Rátgéber László férfi szövetségi kapitány szerződését. A női...Fontos meccset nyert a női...
A magyar női kézilabda-válogatott 32-31-re nyert az olimpiai és világbajnoki bronzérmes spanyol csapat ellen a szerbiai...Elmaradt a Videoton...
A heves esőzés és a pálya alkalmatlansága miatt nem rendezték meg csütörtökön a 21.05 órára tervezett Sporting Lisboa-Videoton mérkőzést a labdarúgó Európa Liga csoportkörének 6., utolsó...6 milliárdból épül Szikszón az új Hungaroring
Gyorsasági autópályát, az új Hungaroringet építi meg a Hell Energy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón lévő gyára közelében, a hatmilliárd forintos beruházás, a nemzetközi színvonalú Hell Ring a térség legnagyobb turisztikai attrakciója lesz - tájékoztatta az energiaital-gyártó cég az MTI-t csütörtökön. A Hell Energy újabb nagyszabású beruházást tervez a borsodi térségben, a 6 milliárd összértékű projekt keretében egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas autó- és motorsport komplexum épül majd meg, a 2,6 kilométer hosszú aszfaltos versenypálya a mogyoródi Hungaroringhez...Még csak terv, de újra lehet szovjet futballbajnokság
A volt szovjet tagállamok legjobb csapatainak részvételével beindítandó futballbajnokság tervével foglalkozik az orosz sportmédia. Legutóbb a Sport-Ekszpressz szaklap internetes oldala tért ki rá, hogy egyre több támogatója van a "posztszovjet" pontvadászat létrehozásának, ugyanakkor ellenzői is jócskán akadnak az elképzelésnek. Az ötletet az elsők között karolta fel az orosz élvonal, a Premjer Liga vezetése, bejelentve, hogy tervet készít a Független Államok Közösségének (FÁK) élegyütteseit tömörítő csúcsbajnokság megteremtésére. Szergej Prjadkin ligavezér úgy...Megjelent a Magyar judo aranykönyve
Megjelent a Magyar judo aranykönyve, amelyben a szerző, Gombkötő Roland 13 nagy bajnok 19 aranyérmének a történetét eleveníti fel. A keddi könyvbemutatón Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke kifejtette, hogy a kötet - melynek ötlete egy évvel ezelőtt merült fel - már korábban is napvilágot láthatott volna, de arra kérték az írót, hogy a londoni olimpia és a jövő áprilisi, budapesti Európa-bajnokság között kerüljön a közönséghez. "A régi nagy versenyzőinknek is köszönhető, hogy kialakult a magyar iskola a dzsúdóban, voltaképpen ezt a történetet kíséri végig ez a...F1: Vettel történelmet írt,...
A német Sebastian Vettel (Red Bull) megvédte világbajnoki címét, miután a hatodik helyen végzett vasárnap az autós gyorsasági-világbajnokság idei utolsó futamán, a F1-es Brazil Nagydíjon....Tornagyőztes lett a magyar...
A magyar női kézilabda-válogatott nyerte a decemberi, szerbiai Európa-bajnokságot felvezető hagyományos Turcsin Kupát...Rövidpályás úszó Eb: Cseh...
Cseh László és Hosszú Katinka is begyűjtötte harmadik aranyérmét a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati napján. Cseh 200 pillangón, Hosszú pedig...Rövidpályás úszó Eb:...
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig bronzérmet szerzett 200 m vegyesen a franciaországi Chartres-ban zajló...Keményen megverte a bírót,...
Öt évre tiltották el a játéktól azt a bíróverő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgót, aki ellen a rendőrség is eljárást folytat garázdaság, valamint súlyos testi sértés elkövetésének...Menesztették Roberto di...
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea menesztette Roberto Di Matteo menedzsert - tudatta hivatalos...A privát versenyzők világbajnoka lett Michelisz Norbert
Elhódította a Yokohama Drivers Trophy, azaz a nem gyári versenyzők világbajnoki címét a baranyai Michelisz Norbert a túraautó versenysorozatban. A Zengő Motorsport versenyzője a vasárnapi makaói verseny mindkét futamában maga mögé utasította legfőbb ellenfeleit, Pepe Oriolát és Stefano D'Astét, így a magyar pilóta sporttörténelmet írt. A Michelisz Norbert remek idényt zárt a hét végén, hiszen az összetett versenyben is az előkelő hatodik pozícióban zárta a szezont. Képünkön Michelisz Norbert látható.Garázdaság miatt vádat emelhetnek Pars Krisztián ellen
A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a Pars Krisztiánnal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Szombathelyi Városi Ügyészségnek - tette közzé honlapján a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken. A közleményben - amelyben a rendőrség az olimpiai bajnokot csak vezetéknevének kezdőbetűjével említi -, azt is tudatták: a könnyű testi sértés vonatkozásában egy magánvádas eljárás megindítása miatt az iratokat a Szombathelyi Városi Bíróságra is továbbították....Magyar-norvég: Király szerint hiányzott a határozottság
Király Gábor, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint a játékosokból leginkább a határozottság hiányzott szerda este a norvégokkal szemben 2-0-ra elveszített budapesti barátságos mérkőzésen. "Úgy érzem, a mezőnyben uraltuk a játékot, az ellenfél azonban jóval veszélyesebb volt a kapura" - nyilatkozta az MTI-nek az immár 87-szeres válogatott hálóőr a találkozó után. "Keményebben futballoztak, tőlünk ez hiányzott, néha egy-egy lecsorgó labdánál egymásra vártunk, ezen mindenképpen változtatnunk kell a jövőben." Király hozzátette, ezzel együtt Egervári Sándor...A rovat további témái
« Előző
2754 | 2781 | 2808 | 2835 | 2862 | 2889 | 2916 | 2943 | 2970 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Ezekben a templomokban nyerhetnek...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Még szerdán is tavasziasan enyhe...
- Decemberben is nálunk volt a...
- Rendőrök oltották el a tüzet egy...
- Helyreállították a meggyalázott...
- Baranyába is érkeznek az új...
- Elindultak a...
- Száz éve is jártak már Mohácson helyi...