Michelisz nagyon bekezdett: rajt-cél győzelmet aratott a túraautó világsorozat idénynyitó futamán

Michelisz nagyon bekezdett: rajt-cél győzelmet aratott a túraautó világsorozat idénynyitó futamán Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője nyerte a túraautó világsorozat idénynyitó futamát szombaton Portimaóban.    A 38 éves himesházai pilóta az első rajtkockából vághatott neki a 12 körös viadalnak, miután az időmérőn megszerezte a pole pozíciót. A versenysorozat honlapja szerint Michelisz jól startolt, az első kanyarban nem tudták megtámadni, majd a folytatásban magabiztosan őrizte a vezető helyet és rajt-cél győzelmet aratott. Michelisz mögött csapattársa, a tavaly világkupa-győztes spanyol Mikel Azcona lett a második, a brit Rob Huff (Audi) pedig a...

54 éremmel tértek haza az MTE 1888 karatékái Bátaszékről

54 éremmel tértek haza az MTE 1888 karatékái Bátaszékről Nyolc arany, 12 ezüst és 34 bronzérem volt Dallos Éva tanítványainak termése a Bátaszéki Karate Regionális Tavaszi Bajnokságon.  A versenyre hét egyesület színeiben 250 nevezés érkezett.A mohácsiak 27 versenyzővel indultak útnak, közülük többen életük első megméretésén vettek részt.   A verseny nagyon jól sikerült, 8 arany 12 ezüst 34 bronzéremmel zártak a mohácsiak, s azaz 54 éremmel tértek haza.A mohácsiak helyezései: Bogadics Nóra 3., 3. Bogadics Réka 2., 3- Bubreg Zsófia 2.,3. Gyöngyösi Zoé 1., 2. Horváth Attila 1., 2 Horváth Vénusz 1., 3. Jáhn...

Ismét Dárdai Pál a kiesés elől menekülő Hertha vezetőedzője

Ismét Dárdai Pál a kiesés elől menekülő Hertha vezetőedzője Vasárnap délelőtt még csak sajtóhír volt, délutánra hivatalossá vált: Dárdai Pál visszatért vezetőedzőként a német labdarúgó Bundesligában szereplő, ott a kiesés elől menekülő Hertha BSC-hez - olvasható az nso.hu oldalon. A vasárnap megjelent sajtóhírek gyorsan megerősítést nyertek: a Hertha BSC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy meneszti vezetőedzőjét, Sandro Schwarzot, a helyét pedig a korábbi magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál veszi át, az idény végéig.A berliniek jelenleg a tabella utolsó, tehát 18. helyén állnak, mindössze 22 megszerzett ponttal. Az idényből már csak...

A Minnesota draftolta a...

A Minnesota draftolta a pécsi kosárlabdázót, Juhász Dorkát Juhász Dorkát a 16. választással a Minnesota Lynx együttese szerezte meg az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA)...

Huszonnégyen tettek sikeres...

Huszonnégyen tettek sikeres játékvezetői vizsgát 24 fő tett márciusban sikeres alapfokú játékvezetői vizsgát Pécsen.    A játékvezetői képzés során a hallgatók...

Magyar edzője lesz a Bayern...

Magyar edzője lesz a Bayern Münchennek A Bayern München labdarúgócsapatánál is Lőw Zsolt lesz Thomas Tuchel vezetőedző egyik másodedzője. Erről szombati hivatalos...

Harmadik félidő: a pályán...

Harmadik félidő: a pályán veszítettek, a kocsmában visszavágtak a mohácsi focisták A meccset ugyan 4:2-re elveszítették a fiúk, a helyi kocsmában rendezett visszavágót viszont 8:1-re megnyerték.    A...

Csoboth Kevin is bekerült...

Csoboth Kevin is bekerült Rossi friss keretébe Négy újonc került be az észtek elleni felkészülési, valamint a bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar...

Bemutatkozott Pávkovics...

Bemutatkozott Pávkovics Bence az Egyesült Államokban, az El-Pasó-i Lokiban Ezen a hétvégén elrajtolt az Egyesült Államokban a másodosztálynak számító (bár nincs közvetlen kapcsolat, feljutás, ill....

Érmekkel tértek haza a mohácsi karatékák a szezonnyitóról

Érmekkel tértek haza a mohácsi karatékák a szezonnyitóról Az utolsó februári hétvégén kezdték meg az idei versenyszezont a Mohácsi TE 1888 karatékái, a Promontor Kupán, Budafokon.  A mohácsiak felkészülését ezúttal Kropp Ádám sportpszichológus is segítette. A versenyt Juhász Csanád indította, aki kategóriáján belül aranyérmet szerzett, a harci síkon pedig bronzéremmel zárt.A tízéves Suba Botond kategórijában második és harmadik helyezést ért el.Török Barnabás formagyakorlatban a harmadik helyet hozta el, míg harc kategóriában a döntőben sajnos kicsivel lemaradva második helyen végzett.Női versenyzőink közül Kajdács Zsófia...

Megvan, melyik csapat ellen játsza a nyolcaddöntőt a Fradi

Megvan, melyik csapat ellen játsza a nyolcaddöntőt a Fradi A német Bayer Leverkusennel találkozik a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga nyolcaddöntőjében, a magyar bajnok idegenben kezdi a párharcot március 9-én.    Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott sorsoláson az is elhangzott, hogy a visszavágót március 16-án rendezik majd a Puskás Arénában. A Ferencváros a H csoport győzteseként egyenes ágon jutott a legjobb 16 közé, a Bundesligában 10. helyen álló ellenfele pedig a Bajnokok Ligája B csoportjának harmadik helyezettjeként került át az El-be, amelyben a legjobb 16 közé jutásért a Monacót ejtette...

A mohácsi hivatásos pankrátor, Denim Adams egy életen át hisz az álmában

A mohácsi hivatásos pankrátor, Denim Adams egy életen át hisz az álmában Világhálós videókon és a fényképeken rémületes, ijesztő benyomást kelt. De emberközeli távolságból szerencsére egyáltalán nem szörnyű személyiség. Ám azért a karizmatikussága elég komoly.  Nem más ő, mint Denim Adams, akit tizenkilenc országban csak úgy ismernek, mint a Magyar Vasököl. A mohácsi pankrátor élete nem könnyű, de járja a maga útját, minden akadályt legyűrve, tűrve a fájdalmakat is.  - Elmondaná nekünk, hol, merre vannak rajongói?- Igen, de előtte szeretnék valamit előrebocsátani, hogy félreértés ne essék! Ne úgy értsék ezt a közel húsz területet, hogy...

Új rekordot állított fel a...

Új rekordot állított fel a Dunán Rakonczay Gábor Rekordot állított fel kajakkal a Duna magyarországi szakaszán Rakonczay Gábor extrémsportoló.     Az erről...

Átadták a Nemzeti...

Átadták a Nemzeti Kosárlabda Akadémia rehabilitációs központját Átadták a Nemzeti Kosárlabda Akadémia több mint 1,2 milliárdos forrásból, jelentős részben kormányzati támogatásból újonnan...

Tizenketten tettek sikeres...

Tizenketten tettek sikeres vizsgát az edzőképző tanfolyamon Pécsen Az MLSZ Felnőttképzési Intézete MLSZ Grassroots Alap labdarúgó edzői tanfolyamot tartott Pécsen az Id. Dárdai Pál Labdarúgó...

Huszonegyen vizsgáztak le...

Huszonegyen vizsgáztak le az UEFA C tanfolyamon Baranyában Az MLSZ Felnőttképzési Intézete UEFA C labdarúgó edzői tanfolyamot tartott Kozármislenyben. Január 30.-án (hétfőn) 21 edző...

Csányi: próbáljuk...

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke azt mondta, próbálják elfogadtatni az európai szövetséggel (UEFA) a Nagy-Magyarország jelképet és az árpádsávos zászlót. ...

Mohácsról az Egyesült...

Mohácsról az Egyesült Államokba: Pávkovics Bence az El Pasó-i Lokiban folytatja Az Egyesült Államok profi bajnoki rendszerének második osztályába, a USL Championshipbe igazolt Pávkovics Bence: az El Paso...

Tizenkét év börtönt is kaphat a híres labdarúgó

Tizenkét év börtönt is kaphat a híres labdarúgó Akár tizenkét évi börtönre is ítélhetik Dani Alvest, ha bűnösnek találják a szexuális zaklatás vádjával rendőrségi őrizetben levő brazil labdarúgót - írta a Marca spanyol sportújság. A világ legeredményesebb futballistái közé tartozó hátvéd ügyében annak kapcsán kezdődött nyomozás, hogy egy nő feljelentette: Alves a múlt év végén, egy barcelonai diszkóban zaklatta, a fehérneműjébe dugta a kezét. Pénteki barcelonai őrizetbe vételét követően mexikói futballklubja, az UNAM, amelynek 2022 júliusa óta volt a játékosa, szombaton szerződést bontott vele. A 39 éves Alves tagadja az ellene...

Ezúttal nem fújtak, fociztak a megye sípmesterei

Ezúttal nem fújtak, fociztak a megye sípmesterei Az MLSZ Csongrád-Csanád megyei Igazgatóság és annak Játékvezetői Bizottságának szervezésében 2023. január 7-8-án került sor a XVI. Sípmester Fesztiválra. A 19 megye és Budapest játékvezetői válogatottjai a nemrég átadott, csodálatos - 8346 néző befogadására alkalmas - Pick Arénában egy végletekig izgalmas és jó hangulatú tornán mérték össze erejüket terem labdarúgásban.  A Baranya megyei játékvezetők a szombati játéknapon a csoportküzdelmek során erős ellenfelekkel találkoztak, ahol nagyon szoros és eseménydús mérkőzéseken végül a harmadik helyen zártak, így az...

Ilyen is volt: soha nem bizonyított bunda gyanúja miatt fújták le a PMSC meccsét

Ilyen is volt: soha nem bizonyított bunda gyanúja miatt fújták le a PMSC meccsét Megegyezést látott a meccsen Nagy Béla játékvezető, viszont bizonyítani semmit sem lehetett az esetből. 1977. május 1-én, a Pécsi MSC-Vasas Izzó labdarúgó-mérkőzés a 69. percben meglepetésre befejeződött. A vizsgálat holtpontra jutott, a csapatok nem kaptak pontot, 0-0-lal igazolták a találkozót. Ettől függetlenül a pécsi piros-feketék bajnokok lettek az NB II-ben, majd feljutottak az élvonalba.    Rangadóról szóltak a hírek a találkozó előtt. A pályaválasztó pécsiek bajnoki címét szinte mindenki biztosra vette az egycsoportos második osztályban, aminek 20 csapat...