Svédországban, címeres mezben bizonyíthat a mohácsi kézisek tehetsége, Rittlinger Lotti
2018. július 01. vasárnap 17:37

A Mohácsi Torna Egylet 1888 16 éves kézilabdázója, Rittlinger Lotti vasárnap elutazott Svédországba, ahol a magyar serdülő válogatott tagjaként az U16-os nyílt Európa-bajnokságon szerepel.
A július 2-6. között megrendezett tornán húsz csapat vesz részt, Magyarország a B jelű csoportban, Litvánia, Grúzia, Feröer-szigetek és Hollandia ellen mérkőzik majd.
Az első és második helyezettek jutnak a középdöntőbe, ahol a kialakult két csoport győztese az aranyéremért, míg a második helyezettek a bronzéremért mérkőznek majd pénteken.
Először rendezik meg az eseményt
Első alkalommal rendeznek U16-os Európa-bajnokságot, eddig csak az idősebb korosztályoknak szerveztek nemzetközi tornát. Michael Wiederer, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elnökének javaslatára hozták létre és reformálták meg a fiatalabb korosztályok eseményeit, melynek célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a fiatal játékosoknak, hogy nemzetközi tapasztalatokat szerezzenek.
A mohácsi balkezes szélső a szezon során több válogatott edzőtáborban is részt vett, míg az elmúlt két hét során Balatonbogláron, Győrben és Budapesten készült a válogatottal.
A tehetséges kézilabdázó 2016-ban, tizennégy évesen mutatkozhatott be a felnőttek között az NB I/B-ben.
- Nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy a felnőttek között játszhatok - mondta akkor lapunknak. - Az elején kicsit félve, megszeppenve mentem edzésre, de ez talán természetesnek mondható.
Ugyanebben az évben számos nagy csapat, köztük a Dunaújváros és a Ferencváros is megkereste, majd a Kozármisleny és a Nemzeti Kézilabda Akadémia elhívta a saját házi kiválasztójára is. Lotti azonban kitartott nevelőegyesülete mellett. Döntését akkor azzal indokolta, hogy szerinte még túl fiatal ahhoz, hogy másik csapatba igazoljon, és nem szeretne másik városba sem költözni.
A magyar válogatott csoport mérkőzései:
Magyarország - Grúzia Július 2. hétfő 11:30
Magyarország - Feröer-szigetek Július 3. kedd 08:00
Litvánia - Magyarország Július 3. kedd 11:45
Hollandia - Magyarország Július 3. kedd 15:00
Erdélyi Bianka - Fotó: Tompos Gábor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Vers mindenkinek - Krisztus támad és...
- Kora nyárias napunk lesz húsvétvasárnap
- Ha tehene van, hétfőtől már ismét...
- Május közepéig lehet nevezni a...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Megsérült gazdáját védelmező...