Bár már kérői is vannak, de inkább itthon szórja a gólokat Rittlinger Lotti

Hívta már a Fradi és a Dunaújváros is, a Mohácsi TE tizennégy éves kézilabdázója, Rittlinger Lotti azonban köszönte, de nem élt egyik lehetőséggel sem, kitart szülővárosa és csapata mellett. Az ifjú tehetség a Mohácsi Újság.hu-nak arról is beszélt, milyen érzés, hogy korábbi edzőjével játszhat, s a lányok beavatási szertartását is felelevenítette.  

A Mohácsi Torna Egylet Női Kézilabda Szakosztályának hosszú távú célja, hogy minél több mohácsi játékos szerepeljen a felnőtt csapatban, ezért a szakmai stáb folyamatosan lehetőséget biztosít több utánpótlás korú játékosnak a „nagyok" között.

Közülük a tizennégy éves Rittlinger Lotti már bajnoki mérkőzéseken is rendre szóhoz jut, s gólokkal is bizonyítja, nem fogtak vele mellé.

Lotti az óvodában kezdte a kézilabdát édesanyja hatására, aki korábban szintén ezt a sportot űzte.

- Ötévesen mentem el az első edzésemre, az akkori Mohácsi Utánpótlás Kézilabda Sport Egyesületbe. Náluk játszottam egy kis ideig, majd Szedlák Nikolett megkeresésére jöttem át fél év után a Mohácsi Torna Egyletbe - idézte fel a kezdeteket.

Lottiék a Mohácsi Torna Egylettel a saját korosztályukban és az eggyel idősebbeknél is számos kiugró eredményt értek el.

- Nem bántam meg, hogy átjöttem. Nagyon jó csapat jött össze, büszke vagyok az eredményekre, amiket elértünk. 2010-ben az U8-as korosztályban Tabajdi Ferenccel az országos bajnokság döntőjéig meneteltünk, ahol ezüstérmet szereztünk. 2011-ben megnyertünk két országos bajnokságot, az egyiket a 2001-es, a másikat a 2002-es születésű csapattal. Majd 2012-ben a saját korosztályomban ismét aranyat nyertünk.

- Nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy a felnőttek között játszhatok. Az elején kicsit félve, megszeppenve mentem edzésre, de ez talán természetesnek mondható. Ami a legfurcsább volt, hogy az edzőm, Zsolt Krisztina hirtelen a csapattársam lett. Bár azt hiszem, hogy ez elég nagy pozitívum, ugyanis ha valamit nem értek, akkor bátran fordulhatok hozzá, segít mindenben, hisz szerencsére nagyon jó a kapcsolatunk.

- Befogadtak a felnőttek?

- Tavaly sokkal kevesebbet edzettünk együtt, mint most, ezért teljesen máshogy álltam én is az egészhez és a nagyok is. Idén már egyre többször kell velük edzenem, és úgy érzem, hogy már teljesen befogadtak, ami nagyon jó érzés, szeretem is a közös munkát velük. 

- A beavatás nem maradhat el új csapattársaknál. Nálatok ez hogy történt?

- Na igen, volt az is - elevenítette fel a vidám emléket Lotti. - Nyáron Gödön voltunk egy kétnapos tornán. Egy panzióban szálltunk meg. Este kiültünk a kerthelyiségbe beszélgetni, aztán felmerült, hogy itt az alkalom, essünk túl a beavatáson. Öten voltunk újak, és azt találtuk ki, hogy mindenki választ egy csapattársat, s ír róla egy rövid verset, ami alapján ki kell találni, hogy kiről is van szó. Mikor előadtuk, a lányoknak annyira tetszett, hogy visszaküldtek minket a szobánkba, hogy írjunk mindenkiről. Közben ők lent is elkezdték a versgyártást rólunk, az újakról. Mindenki felolvasta a kész műveket, amiken jókat nevettünk. Szóval nagyon jól sikerült.

Azt viszont egyelőre még nem tudja, mennyire forr egybe az élete a kézilabdázással.

- Más tizennégy éves sportolónak már vannak elképzelései, nekem azonban egyelőre nincsenek konkrét céljaim a jövőt illetően. Addig szeretném csinálni, ameddig tudom, aztán az, hogy ez hogyan fog alakulni és meddig jutok, az a jövő zenéje.

Dittrich Zsófia