Ilyen is volt: soha nem bizonyított bunda gyanúja miatt fújták le a PMSC meccsét
2023. január 11. szerda 09:47
Megegyezést látott a meccsen Nagy Béla játékvezető, viszont bizonyítani semmit sem lehetett az esetből. 1977. május 1-én, a Pécsi MSC-Vasas Izzó labdarúgó-mérkőzés a 69. percben meglepetésre befejeződött. A vizsgálat holtpontra jutott, a csapatok nem kaptak pontot, 0-0-lal igazolták a találkozót. Ettől függetlenül a pécsi piros-feketék bajnokok lettek az NB II-ben, majd feljutottak az élvonalba.
Rangadóról szóltak a hírek a találkozó előtt. A pályaválasztó pécsiek bajnoki címét szinte mindenki biztosra vette az egycsoportos második osztályban, aminek 20 csapat volt a tagja.
A második helyen álló újpesti Vasas Izzó volt vendég. Érdekességként fontos megjegyezni a két szakmai vezető nevét. Kovács Imre (PMSC), illetve Kovács József (Vasas Izzó) testvérek voltak. Mindkettő a maga korának nagyszerű labdarúgójaként volt ismert, válogatottságig vitték. A PMSC trénere olimpiai bajnoki címet szerzett 1952-ben, illetve ott lehetett az 1954-es világbajnokságon is, mint a magyar keret tagja.
Pusmogtak a fivérek megegyezéséről, bár ez aligha hihető a csapatok hathatós közreműködése nélkül.
Banánérlelő melegben került sor az összecsapásra, Újmecsekalján. A Pécsi MSC a következő összetételben volt a gyepen: Katzirz - Iványi, Toma, Schulteisz, Kincses V. - Kiss S., Dárdai P., Lőrincz - Kardos, Nagy I., Dobány (Dárdai L., az 58. percben).
Kidőlt kapufa
Mindennél hihetetlenebb a Pécsi Dózsa esete, ami 1954. szeptember 12-én borzolta fel a kedélyeket. A Székesfehérvári Építők-Pécsi Dózsa NB II-es meccs 2:0-ra állt, a hazaiak már szinte biztosak lehettek a sikerükben. Egészen 81. percig, amikor meglehetősen váratlan dolog vetett véget a játéknak. A pécsi térfélen lévő kapufa ugyanis egy hazai szöglet után kidőlt. Ezért aztán nem is lehetett lejátszani a még fennmaradt kilenc játékpercet. Előtte, a 76. percben eltört a kapufa kitámasztója, de a játékvezető a folytatás mellett döntött. Erre Polgár József (Pécsi Dózsa) is döntött, de ő kapufát. Utólag négy bajnokitól tiltották el a renitens sportolót. Mindezt a lila-fehér vezetőség a Népsport című napilapból tudta meg. A sportvezetők döbbenten vették tudomásul, milyen méltánytalanság érte őket. Visszajátszás még nem létezett, maradt a zsörtölődés.
A színvonal nem verdeste az eget, inkább volt rossz a a találkozó, mint jó. Ennek ellenére, mindenki értetlenül vette tudomásul, amikor a 69. percben a játékvezető lefújta a békés csatát. A nézőtéren néhányan fütyültek, mások bundát, csalást, megegyezéses eredményt emlegettek. Egyetlen ember sem tudott, értett semmit. Kivéve a sípos sporttársat, de tőle nem lehetett felvilágosítást kapni.
A bíró az öltözőben ugyanis közölte, a szövetség érvényes rendelkezései szerint semmit sem mondhat a történtekről. Minderről a Dunántúli Napló május 2-án, hétfőn megjelent száma tudósított a címlapon.
Később is csupán nehezen nyugodtak meg a kedélyek. Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága vizsgálta a különös esetet, komolyabb eredmény nélkül.
Végül, május 5-én olyan döntés született, miszerint egyik klub sem kap pontot a döntetlenért, meghagyták a gól nélküli állást, újrajátszásról szó sem lehetett. A csapatok ugyan benyújtották fellebbezésüket, de azok hatástalanok maradtak.
Évtizedekkel később, az azóta már elhunyt Nagy Béla határozottan állította, nem voltak tiszták a keretek. De ezt egyetlen bizonyítékkal sem tudta alátámasztani. Ennyi év távlatából már minden bűn elévült volna. Az élő pécsi futballisták mégis eskü alatt vallják, élesben ment a küzdelem, legfeljebb rossz formában voltak. Napjainkban már bárki megtörhetné a hallgatás csendjét, de nem teszi.
Pucz Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Több mint hétezer gyerek kapott...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Fergeteges sikert arattak Kecskeméten...