Több mint hétezer gyerek kapott személyre szóló ajándékot

2024. december 21. szombat 16:00

Több mint hétezer gyerek kapott személyre szóló ajándékot

Idén 7107, gyermekvédelmi intézményben élő gyerek kapott személyre szóló ajándékot a kormányzati dolgozók által indított akcióban - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken a Sztehlo Gábor Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Napraforgó Gyermekotthonában Budapesten.

 

 

Fülöp Attila emlékeztetett arra, hogy hat évvel ezelőtt állítottak először össze a minisztériumokban és háttérintézményeiben dolgozók személyre szóló ajándékokat az otthonokban élő gyermekeknek.

A kormányzati dolgozók saját pénzükből szerzik be a meglepetéseket, és a hat év során mintegy 40 ezer ajándék jutott el így a gyermekotthonokba - mondta az államtitkár.

Az elmúlt napokban ötszáz gyermekotthon kapott személyre szóló ajándékokat, és mintegy 17 ezer kormányzati munkatárs vett részt önkéntesként az idei akcióban - mondta.

 

Fülöp Attila szerint a gyerekek megajándékozása mellett az akció arra is felhívja a figyelmet, hogy „akkor járunk el helyesen a gyermekvédelemben, ha békével és nyugalommal, az ott élők érdekeit figyelembe véve közelítünk". Kiemelte, hogy

nemcsak a gyermekeknek, hanem sok esetben az intézményekben dolgozóknak is kedveskedtek ajándékkal, kifejezve a nagyrabecsülésüket munkájukért.

A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár ismertetése szerint minden évben ősszel indul a gyűjtés, első lépésként a gyerekek üzenetben megírják, hogy milyen ajándékot szeretnének, majd a kormányzati munkatársak „önkéntes úton" szerzik be a meglepetéseket.

MTI - Fotó: MTI/Kovács Attila