Idén ismét megrendezik a Mecsek Rallye-t, gyönyörű versenyautókat csodálhatunk meg
2021. május 05. szerda 12:18
Június 25-26-án lesz az 54. Mecsek Rallye. Magyarország legnagyobb múlttal rendelkező raliversenye 2021-ben már 54. alkalommal indul útjára. Az első versenyt 1967-ben rendezték a Mecsek lábánál, azóta a magyar élmezőny mellett a rali nemzetközi sztárjai közül is sokan részt vettek a Mecsek Rallye-n. Az 54. Mecsek Rallye a magyar bajnokság első osztályának versenye mellett az FIA Historic Eb és a Mitropa Kupa állomása is lesz egyben.
„Több éves programot indítottunk ebben az évben, amelynek célja, hogy felfrissítsük a versenyt. A megújult rendezőbizottság már 2020. novemberében megkezdte az előkészítő munkát, az idei év elején pedig már a kivitelezés is útjára indult. Nagyon sok energiát fektettünk abba, hogy többféle alternatívát dolgozzunk ki, ezzel reagálva a pandémia okozta bizonytalanságra.
Örömmel mondhatom, hogy a stratégia működött, a rendezői csapat tapasztalatával és elhivatottságával elértük azt, hogy a szervezés az előre eltervezett menetrend szerint halad. Pontosan ott tartunk, ahol szeretnénk" - mondta Bernáth Miklós, a PSN Zrt. vezérigazgató-helyettese, a verseny szervezőbizottságának tagja.
A világjárvány elleni védekezés jelenlegi fázisában az ország részleges nyitása van folyamatban. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők a most érvényes szabályozás alapján is látogathatják a versenyt és a hozzá kapcsolódó programokat. Szerencsés esetben a nyár elejére tovább enyhülhetnek a korlátozások.
„Június 24-26-án a hazai bajnokság első osztálya és a magyar historic bajnokság mezőnye is itt lesz az 54. Mecsek Rallyen. Ezúttal is izgatottan várjuk a nemzetközi pilótákat, a magyar ralirajongók mindig örömmel csodálják a Historic Eb gyönyörű és gyors versenyautóit, akárcsak Európa legrégebbi nemzetközi rali sorozata, a Mitropa Rally Cup új és visszatérő külföldi csapatait.
A verseny programjáról annyit már elmondhatok, hogy a csütörtöki hivatalos teszt után pénteken a gépátvételekkel folytatódik a program, majd a Pécs főterén, a Széchenyi téren rendezett rajtceremóniával, a versenyzők és versenyautóik bemutatásával indul az esemény. Kora este egy ismert, de az idei évre újragondolt 18.15 kilométeres szakaszon kezd a Historic mezőny, akiket a magyar élmezőny már sötétben követ. Szombaton reggeltől estig versenyzünk! Ezen a napon közel 120km gyorsasági szakasszal, köztük egy megújított helyszínnel várjuk a versenyzőket és a nőzőket egyaránt.
A záróesemény ismét a Széchenyi téren kap helyet, egy mediterrán hangulatú estén találkozhatnak újra a szurkolók és a versenyzők. Lényegében az 54. Mecsek Rallye újra kitárja Pécs városának kapuit" - ismertette a menetrendet Bernáth Miklós.
A klasszikus értelemben vett versenyrendezésen túl, az 54. Mecsek Rallye fontos eleme lesz a múlt és a jövő is. Amellett, hogy a régi idők versenyeit idéző szerethető és élvezetes Mecsek Rallye rendezése a cél, a hagyományok ápolásának és a múlt tiszteletének jegyében is várják majd programok a ralibarátokat. A jövőt pedig a „Zöld Mecsek Rallye" program képviseli, aminek a középpontjában a fenntarthatóság áll.
„A sportszakmai munka mellett a kiegészítő programok szervezése is folyik. A város és a városvezetés minden téren partner ebben is, az a célunk, hogy a Mecsek Rallye alatt Pécs belvárosában a megszokottnál is több érdekes és izgalmas programot találjanak az idelátogatók.
Kiemelt hangsúlyt helyezünk arra is, hogy méltóképpen megemlékezzünk a versenyt három évtizeden át rendező Jelen Istvánról, és tisztelegjünk a város rali ikonja, Ranga László emléke előtt" - foglalta össze a sportszakmán túlmutató programokat a szervező.
A munka a raliversenyek szabályrendszere mentén zajlik tovább. Hamarosan megjelennek a versenykiírások és folyamatosan érkeznek majd az újabb információk. A verseny hivatalos honlapja a mecsekrallye.com, itt minden fontos információt megtalál versenyző és szurkoló. Érdemes figyelemmel kísérni a magyar bajnokságot is, ahová a hazai élmenők mellett nemzetközileg jegyzett pilóták is beneveztek, ezért a nemzetközi mezőnnyel kiegészülve minden eddiginél izgalmasabb Mecsek Rallye-ra számíthatunk 2021. június 25-26-án.
Képünk archív felvétel.
Forrás: PSN Zrt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Hideg éjszaka után borongós napunk...
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- A nyertes gyermekrajzokat láthatjuk a...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Családi drogbizniszt számoltak fel...
- A népszerű halárus, Hágendorn József...
- Lauer Liza: sokac lánynak öltözni...