Hargitai János a pécsi stadionról: nem adjuk fel, új kormánydöntést készítünk elő!
2021. december 27. hétfő 10:54
Amint arról beszámoltunk , a kormány karácsony előtt visszavonta az új pécsi stadion építéséről szóló határozatot. Dr. Hargitai János, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a döntés hátterét megvilágítva Facebook-oldalán kifejtette, mindez nem jelenti azt, hogy feladták volna a beruházás tervét. Leszögezte, Pécsnek szüksége van a létesítményre, csak éppen az építkezés előkészítése - ami a pécsi önkormányzat sportcégének feladata lett volna - alig haladt. Éppen ezért új kormányhatározatot készítenek elő azzal, hogy nemcsak a létesítmény megvalósítása, hanem az előkészületek lebonyolítása is a Beruházási Ügynökség feladata lesz.
Szomorú hírt kaptak karácsonykor a pécsi és a baranyai sportbarátok, valamint rajtuk kívül azok is, akik a megyeszékhely és a megye fejlődésének egyik lehetőségét látták felcsillanni abban, hogy végre modern, többfunkciós stadion épül Pécsett.
A kormány ugyanis december 24-én közzétett határozatában visszavonta a korábbi döntését, így egyelőre nem épül meg a Bozsik Aréna mintájára tervezett 8000 fős stadion.
A történtek előzménye röviden: tavaly novemberben jelent meg a Magyar Közlönyben a kabinet döntése arról, hogy új stadion épül Pécsett. Ebben rögzítették, hogy a kormány „elkötelezett a pécsi városi sportinfrastruktúra és sportág-fejlesztési program támogatása mellett". Mint az a dokumentumból kiderült, a kabinet „egyetért azzal, hogy Pécsett egy új, 8000 fő befogadására alkalmas, UEFA 4. kategóriájú stadion létesüljön".
Később egy újabb határozat is megjelent a PMFC új stadionjáról: ebben többek között az olvasható, hogy az előkészítésért Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere felel, a szükséges pénz előteremtéséért pedig Varga Mihály pénzügyminiszter.
A dokumentumból kiderült az is, hogy a beruházás előkészítésére a - pécsi önkormányzat sportcégét - a Pécsi Sport Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, megvalósítására pedig a Beruházási Ügynökséget jelölte ki a kabinet.
A kormány akkor arról is döntött, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek fogják minősíteni a stadion felépítését, ennek előkészítését meg is kezdték.
A menetrend szerint ezt követően első körben a megvalósíthatósági tanulmány és a kivitelei tervek készülhettek (volna el), ezek költségei - lapunk akkori értesülései szerint - várhatóan egymilliárd forint körül alakulnak.
A tervek és az egyéb dokumentumok összeállítását nagyjából háromnegyed évre becsülték hozzáértők a közbeszerzési eljárás lezárultát követően. Mindez tehát azt jelentette volna, hogy ideális esetben 2022 első felében lehetnek kézben az építkezés megkezdéséhez nélkülözhetetlen dokumentumok, ami után megkezdődhetett volna a kivitelezés.
A beruházás helyszíne az első hírek szerint is a Bolgárkert lett volna, ezzel utóbb a pécsi közgyűlés is egyetértett. (A szükséges nagyságú terület megvásárlására a pénz rendelkezésre állt egy korábbi MLSZ-támogatásnak köszönhetően.) A további kilátásokat illetően rendkívül kedvező fejleménynek volt tekinthető az is, hogy lapunk értesülései szerint a létesítmény üzemeltetését az állam vállalja, azaz a városnak nem kerül pénzébe a stadion fenntartása, az építkezés maga pedig alaposan felpörgeti majd a baranyai gazdaságot, hiszen helyi vállalkozások juthatnak megrendelésekhez illetve számos munkahely jön létre.
A tervezett létesítmény nemcsak sportcélokat szolgált volna, hanem céges rendezvényeknek vagy koncerteknek is otthont adhatott volna.
A telekvásárlást eredetileg őszre tervezték, a terv azonban nagyon lassan haladt előre, sőt, a végén már szinte sehogy.
Mindeközben balliberális politikusok és a szolgamédiájuk kampányt indítottak, mondván, „a pécsieknek nem kell stadion". Ezt Mellár Tamás - aki függetlenként lett országgyűlési képviselő, ám aztán beült a Párbeszéd frakciójába - online szavazást indított. Ezen közlésük szerint mintegy kétezren vettek részt, a szavazók 88 százaléka - szintén közlésük szerint - elutasította a beruházást. (Tegyük hozzá, ez a szám nagyjából a pécsi lakosok lélekszámának 1,1 százaléka - a szerk.)
Ilyen előzmények után vonta vissza most a kormány az építkezésről szóló határozatot.
A hogyan továbbról a beruházás egyik legfőbb zászlóvivője, a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, dr. Hargitai János tett közzé bejegyzést hétfőn Facebookk oldalán.
A nemzeti oldal képviselője azt írta, „Pécsnek nincsenek korszerű sportlétesítményei. Stadionja sincs! Mindezek megvalósítását szeretnénk! Volt egy elképzelésünk a stadionról, ehhez kormánytámogatást kaptunk.
Hozzátette, a beruházás előkészítése-területszerzés, tervek előkészítése, építési engedélyeztetés -pécsi feladat volt.Az építés a Beruházási Ügynökségre várt volna. Az előkészítés alig haladt.
Ma már minden balos, a választásokon induló jelölttől tudjuk: nekik nem kell stadion, ne épüljön! Ebben ez a programjuk választásokra.
Ez lenne a város érdeke?
Gáncsoskodni lehet, helyben is, távolból is. A stadion ügyében - így is, úgy is-megtörtént.
Adjuk fel a város érdekeit?
Nem! Hiszem, hogy a józan, hallgatag többség a városi sportlétesítmények építését akarja.
Mi építeni akarunk és fogunk! Kormánytámogatással.
Az eddigi konstrukció nem működött, új kormánydöntést készítünk elő.
A beruházás előkészítése és megvalósítása a Beruházási Ügynökség feladata lesz.
Pécsen beruházni, építeni kell! Magyarország így megy előre, csak így” - szögezte le a képviselő.
Máté Balázs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Rangos díjat nyert Németh László, a...
- Vasárnap ér véget a rendőrségi razzia...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...
- A nyertes gyermekrajzokat láthatjuk a...
- Szombat délutántól ingyen...
- Több mint hétezer gyerek kapott...
- Halálos baleset történt Baranya...