Táblás ház Mohácson: tényleg az egész világ a busókkal űzte a telet vasárnap
2025. március 02. vasárnap 18:49

Nagyon-nagyon sokan látogattak el vasárnap Mohácsra - hogy mennyien, arra még nincsenek becslések, mindazonáltal nem is az a lényeg, pontosan hányan voltak, hanem az, hogy aki ott volt a busójárás fő napján, nagyon jól szórakozott.
Mintha máris hatott volna a télűző mágia. Szombaton még borongós volt az időjárás Mohácson, vasárnap reggelre viszont sokkal barátságosabbra fordult az idő, s tavaszias napsütés csalogatta a vendégeket.
Persze, jöttek ők maguktól is.
Már az előző napokon is nagyon sokan voltak a mohácsi utcákon, csütörtökön, pénteken is, de különösen szombaton úgy festett a belváros, mint néhány évvel ezelőtt farsangvasárnap.
A vendégsereg java része persze most is vasárnapra érkezett meg. Déltől már táblás ház volt Mohácson, az érdeklődők hosszú sorokban vonultak a Sokac-révhez, a busók csónakos átkelésekor sok ezren szorongtak a Duna-parton.
Aztán a tömeg megindult, vissza a belváros felé, a főutca két oldalán több tízezren álltak sorfalat, amikor elkezdődött a felvonulás. Több órába telt, míg a Kóló térről a Széchenyi térre ért a menet, nem is csoda, több mint két és félezer maszkás vonult a mohácsi utcákon.
A felvonulást követően a Duna vizére bocsátották a kimúlt telet jelképező fakoporsót, sötétedéskor pedig meggyújtották a főtéren álló hatalmas máglyát - ekkor a téren már moccanni sem tudott a sokaság.
Farsangvasárnap Mohácson lapunk értesülései szerint rendkívüli esemény nem történt, a hatóságoknak szerencsére nem volt különösebb tennivalójuk a rutinfeladataikon kívül, persze ez utóbbi sem volt éppen könnyű, hiszen valóban hatalmas tömeg lepte el a várost.
Mindazonáltal a busójárásnak még nincs vége: hétfőn délután egy órakor a Sokac-körben megkoszorúzzák Kersics Anka emléktábláját, majd következik a busók hagyományos házról-házra járása a Kóló téren és a környező utcákban.
Húshagyókedden még egyszer benépesül a belváros. Ez a nap eredetileg egyébként a busójárás legmozgalmasabb napja volt: a máglya körül táborozva elfogyasztották a busók az előző nap során kapott élelmeket a rokonokkal, ismerősökkel, majd a duda, tambura hangjára kifulladásig járták a kólót.
S ez az a nap, amit a mohácsiak talán még mindig a legjobban várnak, hiszen jóval bensőségesebb, családiasabb hangulatú, mint a farsangvasárnap, persze akkor is szívesen látják a vendégeket.
A maszkások délután kettőtől gyülekeznek majd a Kóló téren, fél háromkor a megszokott útvonalon elindulnak a főtérre. A máglyát, rajta a telet jelképező koporsóval hatkor gyújtják meg.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jó hír a baranyai horgászoknak:...
- Közeleg az alkalom, amikor...
- Mikor, hol busózzunk? Íme, a hétfői...
- Hoppál Péter: Mohács hídváros, ahol...
- Mindent a szemnek, semmit a kéznek:...
- Harminc határsértőt tartóztattak fel...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Táblás ház Mohácson: tényleg az egész...
- Késéssel közlekednek a pécsi Mecsek IC-k
- Virágzik a magyar kikerics a...