Szakvezetéssel járhatjuk be szombaton a Pintér-kertet
2024. szeptember 12. csütörtök 13:44
A szombaton délelőtt tíz órakor induló szakvezetéses túra alkalmával a résztvevők megismerkedhetnek a kert sokszínű növényvilágával.
A sétán olyan növényeket fedezhetnek fel a látogatók, melyek a kora őszi időszakban nyitják szirmaikat, vagy éppen levelükkel, esetleg terméseikkel színesítik a kert hangulatát.
A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges!
Tel.: 70/374-0295
Az Arborétum névadója az alapító Pintér János (1879-1933) pécsi banktisztviselő, aki a népszerű kirándulóhely, a Tettye közvetlen szomszédságában álló villaépülete környezetében az 1920-as évek közepén fogott a növénytelepítési munkálatokba. Szentimentális tájképi kertet hozott létre, amelyben a főként örökzöld növények mellett mesterséges várrom, fa pavilon, két vízmedence, valamint több szobor is megtalálható.
A résztvevők szakvezető kalauzolásával betekintést nyerhetnek a közel száz éves múltra visszatekintő gyűjteményes kertben megtalálható különleges örökzöldek, gyümölcsfák, díszfák világába.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dunaszekcsőn, Bárban és Mohácson is...
- Már készül a nemzetközi tornára...
- Hűvös éj után napsütésesre fordul az...
- Mohácsnál a hét végéig naponta több...
- Idén is megrendezi a nemzeti park a...
- Az árvíz miatt szerdától csak nappal,...
- Mohácshoz közelít a dunai árhullám -...
- A baranyai Varga Olivér ülte meg...
- Orbán Viktor: 540 kilométeren zajlik...
- Úgy megverte öthónapos kislányát egy...