Dunaszekcsőn, Bárban és Mohácson is zajlik az árvízi védekezés megszervezése

2024. szeptember 17. kedd 11:51

Dunaszekcsőn, Bárban és Mohácson is zajlik az árvízi védekezés megszervezése

A jelenlegi árhullám 30-50 centiméterrel alacsonyabb vízállás mellett halad le a Dunán, mint a 2013-as árvíz idején - jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Baranyában három településen - Bárban, Dunaszekcsőn és Mohácson - van szükség a védekezés megszervezésére.

 

 

Láng István közlése szerint szerte az országban valamennyi érintett önkormányzatnál megkezdődött a védművek kiépítése, azok 20-50 százalékos készültségben vannak, ezért sikeresen befejeződik a megvalósításuk, amikorra a tetőző vízszintek kialakulnak.

Az 1500 kilométeres állami védvonalra további 298 munkatársukat vezényelték át. Az állami védekezéshez kétmillió homokzsákot csoportosítottak át, illetve több mint egymillió homokzsákot biztosítottak az önkormányzatok számára - tette hozzá.

A kormányhivatal tájékoztatása szerint az árvízi védekezésre történő felkészülés Baranya vármegyében is megkezdődött.


Baranyában három településen - Bárban, Dunaszekcsőn és Mohácson - van szükség a védekezés megszervezésére.

A védekezés koordinálásáért felelős testületek, így a helyi védelmi bizottság éjjel-nappal, minden órában nyomon követi a helyzetet és szakmai kezdeményezésre dönt a lakosság védelmét szolgáló intézkedésekről, illetve szükség esetén a legnehezebb helyzetben lévő települések számára önkéntes segítséget is toboroz.

A Dunán közelítő árhullám miatt a megyében rendre a legveszélyeztetettebb település Dunaszekcső, a falut ugyanis nem védik gátat.


Éppen ezért úgynevezett nyúlgát kialakításához láttak hozzá az Alsó-Dunasor utcában, s a Dunába ömlő, ár idején visszaduzzadó patak környékét is homokzsákokkal veszik körbe.


A szakemberek már ezt megelőzően mindenütt meghatározták a védelmi szakaszokat, kijelölték azok vezetőit és az ott dolgozó embereket. Megszervezték a homokszállítást és az egyéb, a védekezéshez szükséges dolgok célba juttatását.


Mohácson az óvintézkedések egy részét már megtették, a következő napokban pedig tovább készülnek a károk megelőzésére. Arra kérik a szigeti nyaralók tulajdonosait, helyezzék biztonságba az ott tárolt értékeiket.


Az eddigi tapasztalatok szerint, amint a vízszint meghaladja a 800 centimétert, leállítják a kompot, mivel nem tud már kikötni - erre várhatóan a következő napokban sor kerül.

Amíg nem rendelik el a töltések védelmében a hajózási zárlatot, a kishajó a Sokac-révből indulva szállítja a gyalogosokat és kerékpárosokat a Margitta-szigetre. Az autósok ekkortól a bajai hídon kelhetnek át a folyón, ami igen jelentős kerülőt jelent.

Mohácsnál 1965-ben volt a legmagasabb a Duna vízszintje, akkor 998 centiméterrel tetőzött.

2013-ban Dunaszekcsőn 977cm-el tetőzött a folyó, Mohácsnál pedig 964 centiméterrel, húsz centivel elmaradva az 1965-ben mért értékektől.

Képünk archív felvétel.

M. B.