Lesz híd Mohácson, a pénz megvan rá, mondta Orbán Viktor a vágóhíd átadásán
2017. április 25. kedd 15:16
Átadták kedden az MCS Vágóhíd Zrt. 21 milliárd forintba került beruházását, a vágó, csontozó, daraboló és csomagoló üzemet. Az ünnepélyes eseményen Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, épp itt volt az ideje, hogy a baranyaiak is érezzék: jobban megy az országnak, és egyre jobban megy a mezőgazdaságnak. A kormányfő a Szeged és Pécs között tervezett négysávos összeköttetés megteremtéséről, valamint a mohácsi hídról is beszélt.
Hivatalosan is átadták kedden a 2,7 milliárd forintos állami támogatással, összesen 21 milliárd forint felépült vágóhidat, ahol évente 800 ezer normál és 100 ezer nagysúlyú sertés levágását tervezik.
Az ünnepélyes megnyitón Pókos Gergely, az MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója azt mondta, a jelenleg 600 munkavállalót foglalkoztató üzem teljes kapacitását az év végéig éri el, amikor is a Magyarországon vágott sertések 20 százalékát itt dolgozzák fel a tervek szerint. Az alkalmazott technológia minőségét jellemezve kifejtette, egy kilogramm hús előállításához 70 százalékkal kevesebb vízre és 40 százalékkal kevesebb energiára van szükség, mint a Pick nemrég leállított szegedi üzemében.
- A mohácsi az első magyarországi vágóhíd, amely tanúsított módon képes GMO-mentes sertéshúst előállítani. Az új üzem eredményét a cégcsoport szegedi húsüzemi egységeinek fejlesztésére fordítják - jelentette ki Csányi Attila, a Bonafarm Zrt. vezérigazgatója a vágóhíd keddi ünnepélyes avatásán. - Az üzemben évente mintegy százezer tonna sertéshúst állítanak elő, ez megfelel a Bonafarm sertéságazatával együttműködő tíz megye éves fogyasztásának - érzékeltette.
Hargitai János, a körzet országgyűlési képviselője kijelentette, Mohács és térsége az a pont, ahonnan Baranya depressziós gazdaságát ki lehet mozdítani. Ennek segítése érdekében jövő nyáron indul az M6-os autópálya mintegy húsz kilométeres, a horvát határig tartó folytatásának építése; a városban pedig közforgalmi kikötő épül. Hargitai János hozzátette, egy mohácsi Duna-híd megépítésére is szükség van.
Mintegy erre válaszul Orbán Viktor kormányfő azzal indította beszédét, „hogy lesz Mohácson Duna-híd, pénz van rá, a nemzetgazdaság megtermeli az ehhez szükséges összeget, az a gond, hogy terv nincs". Hozzátette, hogy szerepel a tervek között - a Debrecen-Békéscsaba összeköttetés után, második helyen - a Pécs és Szeged közötti összeköttetést biztosító négysávos közlekedés megteremtése is.
A kormányfő a mohácsit Európa egyik legmodernebb vágóhídjának nevezte, amely Magyarországon a második legnagyobb.
- Ilyen beruházásokból kellene több - hangsúlyozta. Hozzátette azt is: a Bonafarm által létrehozott termelői hálózat biztonságot, megélhetést nyújt magyar gazdáknak. - Ez fontos a magyar mezőgazdaság számára, és a magunkfajta vidéki, falusi emberek számára érzelmileg is fontos.
„A sors a végén igazságossá válik"
A kormányfő kora délután részt vett a Csányi Alapítvány hatodik, a Szent István utcában felépített közösségi házának átadásán is. Azt kérte az alapítvány Életút programjában részt vevő mohácsi és Mohács környéki gyerekektől: tekintsenek úgy saját sorsukra, mint ami a végén igazságos sorssá válik. - Messzebbre fogtok jutni, mint azok, akik jobb helyzetből indultak, ha kihasználjátok a számotokra kínált lehetőséget - mondta a gyerekeknek.
Kiemelte, a Bonafarm Baranya megye mellé állt, és épp itt volt az ideje, hogy a baranyaiak is érezzék: jobban megy az országnak, és egyre jobban megy a mezőgazdaságnak.
Arra is emlékeztetett, hogy a magyar húsipar elmúlt 30 éve nem volt éppen diadalmenet, a rendszerváltás után az ágazat szinte összeomlott, több tízezer munkahely szűnt meg, "szép lassan a saját belső piacunkról is kiszorultunk". Érthetetlen volt - folytatta -, hogy az osztrákok miért képesek az összes boltjukban szinte csak hazai élelmiszert árulni, miközben "nekünk az egész hűtőpultot fel kellett túrnunk ahhoz, hogy találjunk egy magyar terméket".
Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a magyar élelmiszeripar ismét úgy haladhasson, ahogy "a csövön kifér", vissza kellett szerezni az önbizalmat, mert akinek nincs önbizalma, annak meg lehet mondani azt is, mit vegyen és mit egyen, annak még a szemetet is el lehet adni élelmiszerként. Ez az önbizalom jelentős részben a saját magunk által előállított termékekbe vetett bizalomból fakad - mondta a miniszterelnök.
Magyarország mezőgazdasági ország, az is marad, az agráriumnak a jövőben is a nemzetgazdaság egyik stratégiai ágazatának kell lennie, amihez minden feltétel adott, hiszen a magyar föld 15 millió embert képes ellátni egészséges élelmiszerekkel - jelentette ki.
A miniszterelnök ezt követően részt vett az üzem bejárásán, valamint a Csányi Alapítvány most elkészült, mohácsi közösségi házának átadásán (lásd keretes írásunkat).
Úgy tudjuk, a kormányfő Szekó József, Mohács polgármesterével is megbeszéléséket folytatott.
Hírportálunk információi szerint a Bonafarm vezetői a mohácsi versenysport támogatásáról is egyeztettek kedden Mohácson, amivel kapcsolatosan hamarosan konkrét bejelentésekre is sor kerülhet.
Máté Balázs - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét forgalomba állt a Sziget, a...
- Még idén, s januárban is...
- A népszerű halárus, Hágendorn József...
- Baranyai háztűzhöz riasztották a...
- Új helyen kereshetik fel a betegek a...
- Gigantikus program indul: több ezer...
- Mérgezett drog végzett egy nővel...
- Hideg, ködös éj után egy kis...
- Családi drogbizniszt számoltak fel...
- Jön a téli közigazgatási szünet a...