Leporolt akták: egy mohácsi fiatal rendőröket vert a révnél, az apját megkéselte az élettársa

2024. szeptember 29. vasárnap 08:54

Leporolt akták: egy mohácsi fiatal rendőröket vert a révnél, az apját megkéselte az élettársa

Fiúról apára szállt az örökség, bár ez, jellemzően pont fordítva szokott lenni. De inkább mondjuk azt, a vér nem hazudott, mindkét főszereplő „balhés" egyén lehetett Mohácson, az 1960-as évek második felében. A két férfi egymás után keveredett bűnesetekbe . Az érintettek fogatosok voltak, ittak is rendesen, aztán a rendőrségnek is be kellett avatkoznia a dolgok menetébe, a férfiak viselt dolgai okán.

 

Az első megdöbbentő esetről a Dunántúli Napló 1967. augusztus 5-én adott hírt, bár maga az eset '66 őszére nyúlt vissza.

Egy 24 éves mohácsi fiatalember valóságos ámokfutásba kezdett, miután kellően erősre hörpintette magát. A Dunaártéri Erdőgazdaság kocsisaként dolgozó duhaj, a révállomáson minden különösebb indok nélkül összevert egy szigeti atyafit.

Pontosabban, a beszámolóból nem derült ki, mi lehetett a vitájuk alapja. Elvileg a felek között korábban már lehetett barátságtalan ismertség, de ezt homály fedi. Szóval, csattogtak a pofonok, méghozzá egyoldalúan.

Ennek szeretett volna véget vetni egy rendőrőrmester, de ő sem úszta meg verés nélkül az intézkedést. A folytatásban a második sértett segítségére sietett egy ott szolgálatot teljesítő határőr, őt ököllel verte le a fékevesztett garázda. A további részletek nem ismertek, arra a cikk nem tért ki.


Sokkal súlyosabb esetről szerezhettek tudomást a lap olvasói 1969. szeptember 13-án.

Elítélték őket

Az ifjú renitenst a Mohácsi Járásbíróság első fokon 1 évi és 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta a közügyektől. A másodfokú Megyei Bíróság a döntést jogerőre emelte, továbbá elrendelte a korábban, más perben kiszabott 6 hónapos szabadságvesztés végrehajtásárát is. A második bűntett elkövetőjét az eljáró bíróság 1 év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta. Enyhítő körülményként értékelték a férfi brutális magatartását, mint kiváltó okot, valamint a gondozásra szoruló gyerkőcöt szintén figyelembe vették.

Akkor már emberölési kísérlet szerepelt a vádban, amit a Baranya Megyei Főügyészség terjesztett a Pécsi Megyei Bíróság elé.

A 23 éves mohácsi nő, aki nem volt az 51 éves férfi felesége, csupán élettársként laktak együtt, perlekedésbe keveredett az „urával". Aminek oka az volt, miszerint embere a tárgy év április 21-én ittasan tért haza. Az illető foglalkozására nézve fuvarosként (vélhetően kocsisként) kereste kenyerét, feltehetően az apja lehetett a másik bűneset főszereplőjének. Legalábbis a nevük (ami nem annyira gyakori!), a munkájuk, meg a szesz iránti vonzalmuk alapján, bizonyosan rokoni szál állt fenn közöttük.

A részeg alak úgy döntött, élettársát, valamint annak kiskorú gyermekét elzavarja a háztól, vissza a tettes édesanyjához, mert az életközösséget szerette volna felbontani. Méghozzá meglehetősen gyors módszerrel, vagyis rögvest.


A szerencsétlen kitaszított erre sodrófát ragadott, azzal támadott a párjára. Aki a háztartási eszközt kiütötte a vehemens menyecske kezéből. Ekkor ragadott kést elkeseredettségében az asszony. A „bökőt" bele is vágta korábbi szerelmébe, amivel életveszélyes sérülést okozott neki.


A súlyos affért követően azonnal orvosért rohant a bűnbánó, majd értesítette a rendőrséget is.

Képünk illusztráció.

 

Pucz Péter