Nem nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján január 31. és február 6. között 16 500-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, így az év 5. hetében nem változott az ilyen tünetekkel orvoshoz fordulók száma az egy héttel korábbihoz képest. A virológiai adatok szerint azonban a vizsgált héten az influenzaszerű megbetegedésekért nagyobb arányban volt felelős influenzavírus, mint a koronavírus omikron variánsa - közölte heti jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK). Az elmúlt héten nyolc közigazgatási területen emelkedett, héten csökkent, ötön...Még több polgárőr vállal szerepet a déli határ védelmében
A korábbinál is több polgárőr vesz részt a déli határ védelmében - jelentette be az országos rendőrfőkapitány pénteken Mórahalmon. Balogh János sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a déli határokon olyan trendforduló után vagyunk, amely nagyon súlyos kimenetelű is lehet, komoly odafigyelést igényel. Fontos, hogy a lehető legtöbben kivegyék a részüket a határvédelemből, segítsék a hatóságok munkáját. Vannak olyan részfeladatok, amelyekhez nem kell rendőri végzettség, hatósági beosztás - mondta.Az elmúlt évben jelentősen megnőtt a migrációs nyomás, tavaly - 2015...Vesztegetés elfogadása miatt vádat emeltek egy orvos ellen
Megbízhatósági vizsgálat alapján vádat emeltek egy budapesti pszichiáter ellen vesztegetés elfogadása miatt - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t. Ibolya Tibor közölte: a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatot folytatott egy fővárosi kórház pszichiáter főorvosával szemben. A szolgálat munkatársa, egy tárgyalótiszt előzetes időpontkérése alapján tavaly szeptemberben megjelent a főorvos rendelésén. Ott azt mondta, hogy egy ismerőse ajánlására kereste fel az orvost, mert novemberben a büntetés-végrehajtási intézetbe kell...Szombaton kezdődik a...
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, amelyben a választópolgárok egyéni választókerületi képviselőjelölteket...Kemény éjszakai fagyokkal...
Változékony és hűvösebb idő várható a hétvégén: többfelé napközben is mérhetnek 5 Celsius-fok alatti értékeket, vasárnap pedig néhol mínusz 10 fokig is lehűlhet a levegő. Ezzel együtt sok...Müller Cecília: továbbra is...
Továbbra is a koronavírus elleni harmadik oltás felvételén van a hangsúly, hiszen kimutatható, hogy az alapimmunizálást adó...Még soha nem kaptak...
Egyszerre, egy összegben ennyi pénzt még soha nem utaltak az arra jogosult katonaállománynak - tudatta csütörtöki közleményében a Honvédelmi Minisztérium (HM). A...Egészséges csecsemőt...
Egészséges újszülött kisfiút helyeztek el a miskolci megyei kórház bejáratánál lévő babamentő inkubátorba csütörtök reggel - tájékoztatta az intézmény szóvivője az MTI-t. ...Csütörtökön is tavasz lesz,...
Az ország nagy részén napos idő lesz a jellemző, de az északkeleti határ közelében szerda délután és csütörtökön is lehetnek tartósabban felhős területek. Számottevő...Baján is elűzik a telet február utolsó hétvégéjén
A csaknem három évtizede feledésbe merült bunyevác farsangi alakoskodó népszokást, a maszkajárást elevenítik fel február végén Baján - közölte a Türr István Múzeum igazgatója az MTI-vel. N. Kovács Zita elmondta: míg a mohácsi busójárás hagyománya közismert, a bajai farsangi alakoskodó népszokásról sajnos csak kevesen tudnak, pedig a 20. század elején még népszerű felvonulásokat rendeztek, "hangos volt Baja városa a maszkáktól". Kiemelte: a hagyománynak megfelelően most is lovaskocsin hozzák majd a bajai főtérre a zenészeket. A lovaskocsik két irányból...Felborult egy migránsokat szállító kisbusz, elszaladtak
Felborult egy illegális bevándorlókat szállító kisbusz szerdán Kiskunlacháza térségében, a baleset után a sofőr, valamint a raktérben utazók elszaladtak. Huszonhat migránst elfogtak a rendőrök, a kisbusz vezetőjét még keresik - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A kisbusz nem sokkal fél tizenkettő előtt a 5204-es úton, egyelőre ismeretlen okból árokba hajtott, ezután felborult. A helyszínre érkező rendőrök huszonhat, magát szír állampolgárnak valló férfit felkutattak, az embercsempészéssel gyanúsítható sofőrt keresik - olvasható a...Végső búcsút vettek Csollány Szilvesztertől
A Farkasréti temetőben szerdán elbúcsúztatták, majd végső nyugalomra helyezték Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászt, aki január 24-én, 51 éves korában hunyt el. A megemlékezők közül elsőként az állami vezetés nevében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár búcsúzott, aki kiemelte: Csollány Szilveszter pályafutása motivációt jelentett a fiataloknak, a sportolóknak, és nem csak tornászoknak, hiszen példaként szolgált arra, hogy a tehetség megfelelő kitartással párosulva képes meghozni az áhított sikert. "Akarattal, rendkívüli...Eddig már kétmillió oltást...
Már 2 millió oltást adtak be a tavaly év végétől bevezetett oltási akciónapokon, ebből több mint 380 ezer első oltás volt - nyilatkozta a közmédiának a Miniszterelnökség területi...Drogériák és benzinkutak is...
A kormány elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) javaslatát a COVID-19 gyorstesztek kiskereskedelmi árversenyének...A posta megkezdte a 13....
A Magyar Posta szerdától kézbesíti a február havi nyugdíjkifizetés mellett, azzal egy időben a 13. havi nyugellátást is -...Nagyon úgy tűnik, jön a...
Hajnalig többnyire erősen felhős idő várható, majd egyre több helyen szakadozik a felhőzet. A déli óráktól már többnyire napos idő lesz a jellemző, de északkeleten továbbra is lehetnek...Mintegy 270 párt indulhat...
Mintegy 270 párt indulhat az április 3-ai országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Az OBH nyilvántartásában 267 jogerősen...Viharos széllel érkezik az...
Éjjel az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős idő várható, csapadék nélkül. Kedd délelőtt többnyire...Ezen a héten megérkezik a 13. havi nyugdíj
A novemberi nyugdíjprémium és a januári nyugdíjemelés után ezen a héten érkezik a 13. havi nyugdíj. Februárban tehát dupla nyugdíj érkezik, az átutalás 11-én történik, a postai kézbesítés pedig 9-én kezdődik - ismertette. A 13. havi nyugdíj kifizetésére 371 milliárd forintot fordít a kormány, amit a gazdaság jó teljesítménye teszi lehetővéCsaknem hatszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén
Ötszáznyolcvankilenc határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 258, szombaton 188, vasárnap 139 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a katonák és rendőrök. Emellett a horvát, a román, az ukrán határnál és az ország belsejében elfogtak négy határsértőt, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az...Először érkeznek meg az emelt minimálbérek
Ezekben a napokban kapják kézhez a dolgozók az idei első bérüket. Több mint egymillió munkavállalóhoz először érkezik meg a januártól jelentősen emelt minimálbér és szakmunkás minimálbér is - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A kormány azt szeretné, hogy a dolgozók is minél nagyobb mértékben részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből. Idén januártól így közel ötödével, 200 ezer forintra nőtt a minimálbér, és már 260 ezer forint a szakmunkás bérminimum. A kötelező legkisebb keresetek a 2009-es...A rovat további témái
- Enyhe időjárás várható az előttünk álló héten, akár tíz Celsius-fok is lehet
- Meghoztuk a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámait
- Emelt összegű gyed és gyod érkezik a napokban
- Kocsis: az emberek dönthetnek a gyermekvédelemről
- Itt vannak az ötös lottó friss nyerőszámai
- Napos, szeles időjárásra számíthatunk vasárnap
« Előző
4212 | 4239 | 4266 | 4293 | 4320 | 4347 | 4374 | 4401 | 4428 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló kazánházhoz riasztották a...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Csak a Szársomlyón láthatjuk ezt a...
- Jön a Vince-napi bormustra, a...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Vízkeresztet követően a Pécsi...
- Ismét látogatható az Abaligeti-barlang
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Az árokban kötött ki egy autó...