Csaknem 1500 forint a fizikai dolgozók átlagos órabére
Az első negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1499 forint volt, ami 10,4 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában tapasztalt 1358 forintos értéket - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary hétfőn az MTI-vel. Csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder, amely megállapította, hogy a régiókat tekintve már csak a Dél-Dunántúlon fordul elő 1400 forint alatti átlagos fizikai órabér. Ugyanakkor az Észak-Alföld mellett ebben a...Ez még mindig nem az az idő lesz, amire várunk, ez még nem az igazi tavasz
Változékony lesz az időjárás április utolsó hetében: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is készülni kell. Hajnali fagyok már nem várhatók, helyenként 20 Celsius-fok körüli csúcsértékek is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn több órára kisüt a nap. Elszórtan - nagyobb eséllyel és számban - az ország délkeleti felén záporok, néhol zivatarok is kialakulhatnak. Nagy területen megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet plusz 4 és 11, a legmagasabb...Itt van a hat az a hat szám, ami megváltoztathatja az életünk
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok: 5 (öt) 6 (hat) 7 (hét)) 8 (nyolc) 32 (harminckettő) 36 (harminchat) Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;5 találatos szelvény 29 darab, nyereményük egyenként 532 305 forint;4 találatos szelvény 1652 darab, nyereményük egyenként 9345 forint;3 találatos szelvény 32 545 darab, nyereményük egyenként 2 165 forint.Tóth Bertalan bedobta a...
Az MSZP soron következő, őszi tisztújításán nem indul a társelnöki tisztségért Tóth Bertalan. Ezt az ellenzéki politikus a Facebook-oldalán közölte vasárnap. Azt írta,...Kidőlt fák, sérült tetők...
A vasárnapi heves zivatarokkal összefüggésben délutánig jellemzően kidőlt fák, sérült tetőszerkezetek miatt riasztották a tűzoltókat az országban - tájékoztatta az Országos...Szarvasmarhát gázoltak,...
Elütött egy szarvasmarhát Paksnál egy autós az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán szombat este, emiatt a...Mutatjuk az ötös lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...Felhős, esős időjárás...
Ilyen időjárás vár ránk. Vasárnap napközben újra felhősödésre számíthatunk, a déli óráktól egyre több helyen alakul ki zápor,...A mobilosok egy részének...
Akadozott a Yettel szolgáltatása szombat délelőtt, de a vállalat szerint már elhárították a problémát, és azt kérik, hogy az...Egy jobbikos megy a bukott Márki-Zay helyett a parlamentbe
A "demokrata ellenzéki pártok" úgy határoztak, hogy a Márki-Zay Péter által fel nem vett listás mandátumot a jobbikos Végh Noémi kapja - tájékoztatta az MSZP szombaton az MTI-t. A hat ellenzéki párt által aláírt közlemény szerint konszenzusos döntés született: a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért, a Momentum, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik és az LMP egyhangú döntéseket hozott a megüresedett listás mandátumok betöltéséről. Ennek keretében úgy határoztak, hogy Márki-Zay Péter országgyűlési képviselői mandátumának megüresedése után a mandátumot a...Özönlenek az ukrajnai menekültek Magyarországra
Magyarország területére pénteken az ukrán-magyar határszakaszon 4644 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5736-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-vel. A beléptetettek közül a rendőrség 756 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - tájékoztatott az ORFK. Közölték azt is, hogy az ukrajnai...Éjjel elered az eső, pénteken jégeső is lehet
Pénteken már többnyire erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző, de átmenetileg szakadozottabbá, gomolyosabbá válhat a felhőzet. Az éjszaka második felétől délnyugat felől csapadékhullás kezdődik, egyre nagyobb területen elered az eső. Átmeneti szünet után a déli óráktól már záporok, zivatarok formájában érkezik a csapadék. Egy-egy intenzívebb gócot jelentős mennyiségű csapadék, jégeső is kísérhet lokálisan. Pénteken a keleties szél többfelé megélénkül, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11...Meghalt Markó Iván...
Hetvenöt éves korában meghalt Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett és a Magyar Fesztivál Balett...A kormány szerint beváltak...
A kormány legújabb döntéseiről tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra...Napsütéses, kissé melegebb...
Hajnaltól délnyugat felől elkezd megnövekedni a fátyolfelhőzet, így az ország délnyugati részén csütörtökön napközben szűrt napsütés valószínű, míg északkeleten napközben ismét...Dobrev Klára megárvult...
Két országos listás mandátum kiadásáról döntött szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A tavaszi parlamenti választáson a DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd...Orbán Viktor első hivatalos...
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalos látogatást tesz a Vatikánban, ahol magánkihallgatáson fogadja őt Ferenc pápa - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki...Marad a hűvös idő, feltámad...
Éjszakára a délnyugati tájakat leszámítva csökken a felhőzet, és reggelre lassanként szinte mindenütt megszűnik a csapadék. Szerdán erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és...Felfüggesztett börtönt kapott egy vesztegetéssel vádolt pszichiáter
Nem jogerősen 2 év - 4 évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék kedden egy pszichiátert, akit azzal vádolnak, hogy vesztegetésért cserébe valótlan orvosi igazolást állított volna ki - közölte a bíróság az MTI-vel. A közleményben azt írták: az önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolt orvosra 2 millió 400 ezer forint pénzbüntetést is kiszabtak, továbbá négy évre eltiltották egészségügyi szakképzettséget igénylő foglalkozás gyakorlásától. Az ítélet szerint a pszichiáter...Csaknem 1300 migránst tartóztattak fel hétfőn
A szolgálatot teljesítő rendőrök hétfőn összesen 1298 migránst akadályoztak meg a hazánk területére történő illegális belépésben. A Bács-Kiskun megyei határszakaszon a rendőrök 13 esetben összesen 103 határsértőt tartóztattak fel Katymár, Kisszállás, Baja, Bátmonostor, Kelebia, Hercegszántó és Petőfiszállás közigazgatási területén - közölte a hatóság az országos határrendészeti összesítésében.Csongrád-Csanád megyében a járőrök 33 esetben összesen 288 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom, Mórahalom, Szeged, Röszke, Domaszék, Szatymaz, Szeged-Gyálarét és Ruzsa...Ismét lesznek oltási akciónapok a kórházi oltópontokon
Ismét lesznek oltási akciónapok a kórházi oltópontokon. Péntekenként lehet regisztráció nélkül is beadatni a koronavírus elleni védőoltást. A koronavirus.gov.hu szerdán azt közölte: az átoltottság további növeléséért és a járvány újabb hullámának megfékezéséért a kormány továbbra is folyamatosan biztosítja az oltás lehetőségét a kórházi oltópontokon. Azt írták: a magas átoltottság és a járvány visszahúzódása miatt az "oltakozási kedv" jelenleg alacsony, ezért a kórházi oltópontok nyitvatartását ehhez igazítják. Változás, hogy a kórházi oltópontok...A rovat további témái
- Zivatarveszély miatt országszerte figyelmeztetéseket adtak ki
- Egyre szebb: zápor, hódarazápor, hózápor is lehet éjjel
- Halott Pénz-napot tart a Strand Fesztivál
- Erősödött a forint, a kőolaj ára csökkent, az arany drágult
- Vízbe esett horgászt mentettek ki a rendőrök egy dunai holtágból
- Hétfő estig razziáznak a rendőrök az utakon
« Előző
3888 | 3915 | 3942 | 3969 | 3996 | 4023 | 4050 | 4077 | 4104 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálra gázoltak egy anyát és...
- Pécsről Mohácson át Szegedig: a friss...
- Lángoló autót oltottak a mohácsi és...
- Elhunyt Mácsai Antal, a baranyai...
- Jégeső, zivatar, villámlás veszélye...
- Életveszélyes sérültje is volt a...
- Helyreállították a meggyalázott...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- A Dunán és a Pécsi-tavon is változott...
- Havazásra ébredtünk Baranyában,...