Szeptemberben szolgálatba állnak az első határvadászok

Szeptemberben szolgálatba állnak az első határvadászok Legkésőbb szeptember végén már megkezdhetik a szolgálatukat az első határvadászegységek - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. A tábornok tájékoztatása szerint a déli határnál ma már naponta ezer bevándorló ellen kell intézkedni, akiket egymással fegyveres háborút vívó embercsempészbandák és Soros-szervezetek is segítenek.    A szakember a lapnak elmondta: az 2015-ös nagy bevándorlási hullám óta egyértelmű, hogy műszaki határzárral, megfelelő rendőri erőkkel és jogi határzárral is védekezni kell. Manapság...

S közben csendben búcsúzik a nyár: mutatjuk, milyen lesz az idő hétvégén

S közben csendben búcsúzik a nyár: mutatjuk, milyen lesz az idő hétvégén Sok lesz a napsütés és többfelé 30 Celsius-fok felett alakulnak a csúcsértékek az utolsó nyári hétvégén. Szórványosan viszont záporokra, zivatarokra is készülni kell, és a felhős tájakon 25 fok körüli maximumok várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.     Pénteken a Dunántúlon a ködfoltok feloszlása után többórás napsütés várható, majd délelőttől erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Elszórtan kialakulhat zápor, zivatar. Eközben a Dunától keletre túlnyomóan napos, csapadékmentes idő valószínű. Szélerősödés csak...

Tíz forinttal emelnék a tojás árát szeptembertől a termelők

Tíz forinttal emelnék a tojás árát szeptembertől a termelők Az emelkedő energia- és takarmányárak, valamint a folyamatosan növekvő termelési költségek miatt szeptembertől a tojástermelők nettó tízforintos darabonkénti termelőiár-emelésre kényszerülnek - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) az MTI-vel csütörtökön.     Kiemelték: az aszályos időszak miatt az állattartók magasabb takarmányárakkal szembesültek, miközben működési költségeiket az energiaárak emelkedése is megdobta. Az áremelésre a biztonságos hazai ellátás érdekében is szükség van. A jelenlegi gazdasági környezetben...

Olcsó retúrjeggyel...

Speciális, fix áras retúrjeggyel utazhatnak a most szombatra halasztott ünnepi programra és onnan haza az érdeklődők a hétvégén. A Tűzijáték 2022 menettérti jegy ára a megtett távolságtól...

Idén eddig csaknem...

A használtautó-piacon 498 800 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig, 5,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban; a minden korábbinál aktívabb időarányos forgalom pedig azt...

A magyar gazdaság dobogós...

Hazánk gazdasága az elhúzódó háború ellenére is növelte a teljesítményét: a második negyedévben 6,5 százalékkal erősödött, ami több mint másfélszerese az uniós átlagnak - írta Varga...

Megjelentek a felsőoktatási...

Megjelentek a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárai - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).   Mint írták: szerdán lezárult a felsőoktatási pótfelvételi...

Párás, ködös éj után...

Éjjel a gomolyfelhők többsége összeesik, ugyanakkor fátyolfelhők maradnak felettünk, illetve nagyobb eséllyel a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén alacsony szintű rétegfelhőzet, valamint...

Szeptember közepéig lesznek...

Szeptember közepéig lesznek korlátozások a sztráda alagútjaiban Az M6-os autópálya - Szekszárd-Bóly és M60 Bóly-Pécs - szakaszán előreláthatóan október végéig karbantartási munkákat...

Júniusban is nagyot nőtt az átlagkereset Magyarországon

Júniusban is nagyot nőtt az átlagkereset Magyarországon Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 15,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 16,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó átlagkereset 503 500 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 300 forint volt.   A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347 200 forint volt - ismertette szerdai jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 334 800 forintot ért el. A rendszeres bruttó átlagkereset 469 500 forintra...

Zápor, zivatar, eső is lehet szerdán, állítólag

Zápor, zivatar, eső is lehet szerdán, állítólag Szerdán napközben több-kevesebb napsütés lesz a jellemző, fátyol- és gomolyfelhő-képződéssel. Délkelet felől egyre több helyen alakul ki zápor, zivatar, majd eső. Az Alpokalján estig nem várható csapadék.    Az északnyugati szél kedden a Dunántúlon, szerdán már nagy területen lesz élénk. Zivatarok környezetében átmenetileg szélerősödés is tapasztalható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 25 és 31 fok között várható, ennél alacsonyabb értékek a Dunántúl nyugati területein fordulhatnak elő.

Nem csak a mennyiségét, a gáz fűtőértékét is figyelembe veszik a rezsicsökkentésnél

Nem csak a mennyiségét, a gáz fűtőértékét is figyelembe veszik a rezsicsökkentésnél Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Kormányinfót tartott, amin elmondta, a kormány mai ülésén áttekintették az energiaellátás helyzetét is. A háború és a szankciók miatt újra és újra meg kell győződni arról, hogy az energiaellátás biztonsága fennáll-e.     Magyarországon a fogyasztási igényeket ki lehet elégíteni és folyamatos tárgyalások zajlanak a stratégiai tartalékok képezéséről is.Az energiaárak drasztikusan megnövekedtek, de az átlagfogyasztási mindenki számára kedvezményes árat biztosít a kormány.A villamos energia tekintetében...

Hangtechnikai eszközökre...

Prémium kategóriás hangtechnikai eszközökre lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) árverésén.     A tájékoztatás szerint a meghirdetett termékek között...

Gyermekek kizsákmányolása...

Előállítottak két férfit a Pest megyei rendőrök, mert a gyanú szerint napi 10-12 órában alacsony bérért dolgoztattak 18 év alatti fiatalokat - közölte a rendőrség kedden a...

Csaknem 800 határsértőt...

A szolgálatot teljesítő rendőrök hétfőn összesen 763 illegális migránssal szemben intézkedtek - közölte a rendőrség határrendészeti összesítőjében.  Bács-Kiskun megyében a...

Tovább gyengült kedd...

Kedd reggelre 0,2 százalékkal gyengült a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben.     Az eurót 408,82 forinton...

Ezúttal az OMSZ szerint sem...

A kora esti óráktól délkelet felől az Alföldön átmenetileg csökken a felhőzet, másutt erősen felhős vagy borult marad az ég. Eső, zápor elsősorban északon és nyugaton fordulhat elő, majd...

Hamis magyar rendszámmal...

Hamis magyar rendszámmal próbált tankolni egy tót atyafi Vádat emeltek Nagykanizsán egy szlovák férfi ellen, aki júliusban hamis magyar rendszámmal próbált olcsóbb üzemanyagot...

Nyakunkon a szüret, ügyeljünk nagyon a mustgázra!

Nyakunkon a szüret, ügyeljünk nagyon a mustgázra! A mustgáz veszélyeire hívja fel a figyelmet a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a Facebook-oldalára feltöltött posztban.     Jelezték, a hét eleje óta szüretelnek a Balaton déli partján, az Európában az elsők között beérő szőlők egyikét, a Csabagyöngyét. A gazdák hamarosan hozzálátnak az Irsai Olivér, majd augusztus második felében a kékszőlőfajták betakarításához is. A leszedett gyümölcs erjedésénél keletkező mustgáz minden évben halálos baleseteket, súlyos mérgezéseket okoz. A TIM a hasonló tragédiák megelőzése érdekében óvintézkedésekre kéri a szüreti...

Rekordszintre drágult a svájci frank a forinttal szemben

Rekordszintre drágult a svájci frank a forinttal szemben Gyengült a forint hétfő kora délután a főbb devizákkal szemben reggelhez képest, a frank röviddel korábban rekordszintre drágult.     A forintot 13.30 órakor 408,87 forinton jegyezték az euróval szemben a reggeli 404,47 forint után. A frank 420,28 forintról 426,42 forintra nőtt délután fél kettőre, röviddel korábban rekordszinten, 427,26 forinton is jegyezték. A dollár 402,98 forintról 408,55 forintra drágult. Az euró 1,0035 dollárról 1,0003 dollárra süllyedt, de hétfőn paritás alatt, 0,9992 dolláron is állt.

Máris érkeznek az új szabályok szerinti rezsiszámlák

Máris érkeznek az új szabályok szerinti rezsiszámlák Az MVM csoport lakossági ügyfelei augusztus 23-a után kapják meg az augusztus 1-jétől érvényben lévő szabályok szerint készült számlákat - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. hétfőn az MTI-vel.     Hangsúlyozták, a magyar kormány Európában egyedülálló döntést hozott azzal, hogy a magyar lakosság védelmére a mostani energiaválságban is biztosítja a tizedik éve fenntartott rezsicsökkentést. A kormány döntése szerint a magyarországi felhasználók továbbra is rezsicsökkentett áron vásárolhatnak villamos energiát és földgázt a kormány rendeletében...