Szili Katalin is átveheti a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár veheti át idén a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját - közölte a szervezet. Az autonómia szolgálatáért járó díjat évente kiosztják. Egyik idei várományosa Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki 2013-ban az elsők között állt ki a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári kezdeményezése mellett - emlékeztet az MTI-nek küldött közleményében a szervezet. "A közmédiában megszámlálhatatlan esetben szólalt meg a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezésünk mellett, és...Kirabolt egy fiatal egy idős pécsi asszonyt az utcán
A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson a vádlottat a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt - mint különös visszaesőt - halmazati büntetésül nyolc év fegyházra és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Elrendelte továbbá a Pécsi Járásbíróság egy korábbi ítéletével kiszabott, egy év öt hónap fiatalkorúak fogházának végrehajtását. ...Az EU-csúcsot előkészítő videókonferencián vett részt Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtökön kezdődő uniós csúcstalálkozó előkészítéseként közös videókonferencián vett részt a lengyel, a belga, a finn és a máltai kormányfővel, a bolgár államfővel valamint Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével; a téma az ukrajnai háború, az európai gazdasági nehézségek és az illegális migráció volt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden. Az ukrajnai napirendi pont kapcsán Orbán Viktor ismét azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazott valamint végre érdemi politikai vitát...Másfél milliárdos kárral...
Összesen másfél milliárd forintnál is nagyobb kárbejelentési összegre számítanak az MTI-nek nyilatkozó biztosítók a hétvégi...Nagyon hideg lesz éjjel,...
Sok napsütésre számíthatunk, amelyet helyenként szűrhetnek fátyolfelhők. Csapadék nem valószínű. Az északi,...Fordult a kocka az...
Csaknem két év után először mérséklődtek havi szinten a lakbérek 2022 decemberében: országosan 0,7 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal lettek alacsonyabbak az előző hónaphoz képest -...Már javában tart a...
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfő reggel megkezdődött a háromnapos stratégiai kormányülés a sopronbánfalvi...Kőkemény éjszakai fagyok...
Alapvetően napos, de hideg idő várható a héten, csapadékra nem kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet a hét elején...Jelentősen megváltozik a...
Jelentős módosítások lépnek életbe a felsőoktatási felvételi szabályozásában 2023-ban és 2024-ben - közölte a Kulturális...Mutatjuk, hol bukkannak fel a NAV ellenőrei Baranyában
A NAV baranyai munkatársai február 6. és 12. között kedden Sásdon és Komlón az építőanyag-kereskedőket, szerdán Pécsett, a húsboltokat, pénteken pedig szintén Pécsett, a pékségeket ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.Dermesztő hideg lesz hétfőre virradó éjszaka
A nappali gomolyfelhő-képződés mellett mindenütt legalább néhány órára kisüt a nap, főként a középső országrészben található összeáramlásban állhatnak össze jobban a felhők. A derült éjszakát követően hétfőn inkább csak fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. Számottevő csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szél kezdetben többfelé erős lesz, hétfőn már csak a keleti és nyugati megyékben élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet zömmel -10, -5 fok között alakul, de a szélcsendes, derült tájakon a -15 fok sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet...Országszerte verőfényes napsütésre számíthatunk
Felhőátvonulások mellett mindenütt legalább néhány órára kisüthet a nap, főként a Dunától keletre állhatnak össze jobban a felhők. Csapadék nem valószínű. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Dunántúlon és az Alföldön meg is erősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 0 fok körül valószínű. Késő estére -9 és -1 fok közé hűl le a levegő - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.Jövő héten érkezik a...
Három nappal korábban kézhez kaphatják a februári, valamint az emelt összegű 13. havi nyugdíjat, és számos más nyugdíjszerű ellátást azok, akik azt postai úton kérték. Akik bankszámlára...Íme az ötös lottó...
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 8 (nyolc)15 (tizenöt)20 (húsz)32...Nem brutálisan, de még...
Ilyen időjárás várható a hét utolsó napjára. Vasárnap a felhőátvonulások mellett mindenütt legalább néhány órára kisüthet a...Viharos idő: már 2300...
Továbbra is sok munkát ad a vihar a tűzoltóknak elsősorban a Dunántúlon, szombaton kora délután országszerte már meghaladta a...Hatalmas légnyomáskülönbség...
Az ország keleti és északnyugati tájai között hatalmas, 15 hektopascalos (hPa) légnyomáskülönbség alakult ki - írta az...Szünetel a forgalom az...
Zirc és Veszprém, valamint Dombóvár és Kaposvár között vonatpótló autóbuszok közlekednek, az M1-es autópálya Hanság pihenőjét...Kiemelkedő volt a decemberi forgalom a szállodákban
A magyarországi szálláshelyek teljesítménye decemberben is a várakozáson felül, kiemelkedően jól alakult, az infláció erősödése és az orosz-ukrán háború ellenére - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) az eredményekről szóló összefoglalójában az MTI-vel. Felidézték: 2022-ben a járványügyi korlátozások feloldásával úgy a belföldi, mint a nemzetközi turizmus dinamikus növekedésnek indult, és ez megmutatkozott a hazai szállodák hónapról-hónapra javuló eredményeiben is. Decemberben a vendégéjszakák száma országos szinten 25,3 százalékkal, Budapesten 36...Éjjel nagyot fordul az idő, mutatjuk, milyen lesz a szombat
Túlnyomóan borult lesz az ég, majd éjjel szakadozottá válik, szombaton pedig mindenhol csökken a felhőzet. Szombaton keleten nagyobb, nyugaton kisebb eséllyel alakulhat ki zápor, hózápor. A délnyugati, nyugati szél egyre inkább megerősödik, éjjel északira, északnyugatira fordul, és előbb a Dunántúlon, holnap napközben már többfelé kísérik viharos, helyenként erősen viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 1, 6 fok között valószínűOrbán Viktor: a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!
A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz! - írta Orbán Viktor miniszterelnök pénteki Facebook-bejegyzésben Ursula von der Leyen és Manfred Weber határvédelemmel kapcsolatos megnyilatkozásaira reagálva. "Ursula von der Leyen és Manfred Weber megerősítenék az EU határvédelmét. Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!" - fogalmazott a kormányfő. A miniszterelnök a Twitteren ugyanebben a témában úgy fogalmazott: "Végre! Kedves Ursula von der Leyen, kedves Manfred Weber, Isten hozott a klubban!" "Már tíz éve küzdünk...A rovat további témái
- Lángoló pécsi lakás oltásán dolgoznak a tűzoltók
- A boltok többsége megbukott az árstoprazzián, több százmilliós büntetés vár rájuk
- Februárban már az emelt bérüket kapják az orvosok
- A Mohácsi-szigeten is kapcsoltak le migránsokat csütörtökön
- Hó, havas eső, eső, ez vár ránk pénteken
- Orbán Viktor: folytatni kell a hadiipari fejlesztéseket
« Előző
2619 | 2646 | 2673 | 2700 | 2727 | 2754 | 2781 | 2808 | 2835 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Még szerdán is tavasziasan enyhe...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Ezekben a templomokban nyerhetnek...
- Rendőrök oltották el a tüzet egy...
- Elindultak a...
- Helyreállították a meggyalázott...
- Decemberben is nálunk volt a...
- Száz éve is jártak már Mohácson helyi...
- Baranyába is érkeznek az új...