Orbán Viktor: új gazdasági övezetet hozunk létre a déli régióban - Felkészül Pécs
2024. december 16. hétfő 12:44
A miniszterelnök az 53-as főút soltvadkerti elkerülő szakaszának átadóján mondott beszédet.
„Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó, elkészül az M83-as elkerülő út" - mondta Orbán Viktor a solvadtkerti kerülőút átadóján.
A miniszterelnök felidézte: tavasszal még nagy nyomás alá helyezték Magyarországot a békepárti álláspontja miatt, azonban minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyertük - idézte a kormányfőt tudósításában a Magyar Nemzet.
„Az európai uniós választásokat megnyertük, megalapítottuk a Patrióták képviselőcsoportot, Trump nyert Amerikában" - sorolta, majd hozzátette:
Advent idejét éljük, nyomós okunk van a hálára.
Emlékeztetett: szombaton adták át az M85- ös utsó szakaszát, most meg az M83-as utolsó szakaszát.
A miniszterelnök elmondta, erős vidék nélkül nincsen erős Magyarország. Közölte, hogy a vármegyékben többen dolgoznak, mint valaha, továbbá nőtt az átlagbér is.
Egy új gazdasági övezetet hozunk létre a déli régiókban. Komoly beruházások zajlanak Szegeden, Kecskeméten, elkészül az elkerülő út Baján is - tette hozzá Orbán Viktor, jelezve: felkészül Pécs.
Az egész magyar vidéket strapabíróvá kell tenni, amihez a jövő évi költségvetésben 330 milliárd forintnyi forrást terveztek be. Magyarország az eddigi legnagyobb mezőgazdasági programját most hajtja végre, továbbá folytatják a Magyar Falu Programot is.
Magyarország életképes és erős ország. Megerősödve kerülünk ki a háború árnyékából. A következő évben hatalmas gyárak kezdik meg a termelést, sok ezer új munkahely jön létre, a bérek emelkedni fognak, a családok támogatása pedig nő. Magyarország mindig arra képes, amire mi képesnek tartjuk magunkat - tette hozzá.
MTI - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A népszerű halárus, Hágendorn József...
- Baranya segít: több száz, hátrányos...
- Ellopták Csukás István síremlékéről a...
- Új helyen kereshetik fel a betegek a...
- Részegen menekült a rendőrök elől egy...
- Szombattól majd' két hétig ingyen...
- Gigantikus program indul: több ezer...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Olcsóbb, friss és szép fenyőfát...
- Ügyintézők tettek vizsgát a Baranya...