Kezdeményezték a rendőrgyilkos letartóztatását
2023. január 14. szombat 11:43
Az ügyészség indítványozta a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelő és két másikat megsebesítő férfi letartóztatását - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton az MTI-vel.
Emlékeztettek: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját.
Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel. A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás és meghalt - fűzték hozzá.
A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki. Az elkövető nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen - ismertették.
A gyanúsított büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el.
A csütörtöki támadást garázdaság és testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, és hasonló bűncselekmény miatt jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt is áll - tudatta a főügyészség.
Tekintettel arra, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, a főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A kényszerintézkedésről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája vasárnap dönt - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Tűz ütött ki egy baranyai ház pincéjében
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Viharos széllel érkezik meg...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Elindultak a...
- Ötven éve szolgálja a hazát Mácsai...
- Egészségnapra és helyi termékek...
- Száz éve is jártak már Mohácson helyi...
- Rendőrök oltották el a tüzet egy...