Késsel támadt rendőrökre egy férfi, egyikük életét veszítette
2023. január 13. péntek 08:07
Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták - közölte a rendőrség a honlapján péntek hajnalban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába csütörtökön 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében - egy Lecke utcai társasházban - egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba - áll a tájékoztatásban.
A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, de ő az egyenruhásokra támadt.
A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.
A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték.
Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.
Képünkön: bűnügyi technikusok helyszínelnek Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 13-án virradóan.
MTI - Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki egy baranyai ház pincéjében
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Viharos széllel érkezik meg...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Elindultak a...
- Száz éve is jártak már Mohácson helyi...
- Egészségnapra és helyi termékek...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Rendőrök oltották el a tüzet egy...
- Akinek húsz percnél többet késik a...