Meglőtték Robert Fico szlovák kormányfőt, kórházba szállították
Lőfegyveres incidensben megsebesült Robert Fico szlovák kormányfő szerdán Nyitrabányán (Handlova) - erősítette meg a médiajelentéseket Libos Blaha, a szlovák parlament elnökhelyettese. Robert Ficót kórházba szállították, a feltételezett tettest őrizetbe vették. Robert Ficót a helyi kultúrház előtt érté a támadás, ahol a kormányülést is tartották. A Denník N helyszíni tudósítója nem látta a lövést, csak a hangját hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik - számolt be a pozsonyi Új Szó Online.A Plus7Dní hírportál...Szijjártó: hazánk fejlődését segítik a kínai beruházások
Magyarország fejlődési pályáját hosszú távon pozitívan befolyásolják a kínai elnökkel kötött megállapodások - nyilatkozta Szijjártó Péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A külgazdasági és külügyminiszter a kínai elnök és 400 tagú delegációjának háromnapos látogatását négy szempontból is történelmi jelentőségűnek nevezte. Kifejtette: legutóbb húsz évvel ezelőtt járt kínai elnök Magyarországon; ráadásul a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját. Kína a világgazdaság legalapvetőbb folyamataiban "utcahosszal előzi" a...Macron embere kiszervezné a migrációt Közép-Európába
Valérie Hayer, az Emmanuel Macron francia elnök fémjelezte Reneszánsz párt európai parlamenti (EP) listavezetője kiszervezné a migrációt Közép-Európába - írta a Mandiner pénteken. A hírportálon az olvasható, hogy Jordan Bardella, a jobboldali Nemzeti Összefogás listavezetője és Valérie Hayer csütörtökön a francia BFMTV-n vitázott, és szóba került a bevándorlás kérdése is. Valérie Hayer - mint írták - szóba hozta Magyarországot és más közép-európai országokat is. Szerinte "más országoknak is ki kell venniük a részüket (a szolidaritási mechanizmusból)". "Miért mindig...Földrengés rázta meg déli...
Szerdán reggel 5:38-kor kisebb földrengés rázta meg Horvátországot, Szluin várostól nagyjából 10 km-re, közölte a Kövesligethy...Donald Trump: együtt...
A magyaroknak a nyugati civilizáció, a szabadság, a család és a zsidó-keresztény kultúra védelmében tett erőfeszítéseit...Velencében csütörtöktől...
Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek...Ahogy fejlődik a...
A mesterséges intelligencia (MI) elterjedésével az információbiztonsági szakértők feladatai már kiterjednek az azzal...Orbán szövetségese nyerte a...
Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 54,32...Életet mentettek a magyar...
Turisták életét mentették meg magyar katonák Bosznia-Hercegovinában - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az...Mától legális a füvezés Németországban
Hatályba lépett hétfőn a kannabisz rekreációs célú, személyes használatra történő termesztésének és fogyasztásának úgynevezett ellenőrzött legalizálását célzó törvény Németországban. A német parlament felsőháza, a Bundesrat márciusban szavazta meg az Olaf Scholz kancellár vezette hárompárti kormánykoalíció által tavaly elfogadott - a jobboldali ellenzék köreiben erősen vitatott - törvényjavaslatot, amely a felnőttek és úgynevezett kannabiszklubok számára lehetővé teszi a kábítószer korlátozott mennyiségű termesztését és birtoklását. A korábban a Bundestag -...Hollik: megint közelebb tolták Európát a háborúhoz
Ezen a héten a háborúpártiak ismét közelebb tolták Európát a háborúhoz - mondta a Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában. Emmanuel Macron francia elnök ezen a héten is arról győzködte az európai vezetőket, hogy Ukrajnába a fegyverek után, most már katonákat is küldeni kellene - mondta a kommunikációs igazgató. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerint pedig fel kell készülni a háborúra, és Európának szerinte hadigazdaságra kellene átállnia - folytatta a felsorolást. A politikus az Európát a háború felé toló...Nagyon sok a halott a moszkvai terrortámadásban
Tizenegy ember őrizetbe vételéről tett jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, köztük mind a négy terroristáéról, aki részt vett a Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadásban - közölte szombaton a Kreml. Az orosz elnöki hivatala szerint folyik a terroristák bűntársainak azonosítása. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) tájékoztatása szerint több mint 60 ember vesztette életét a Crocus City Hall elleni terrortámadás következtében, és nem kizárt, hogy ez a szám növekedni fog. A moszkvai...Putyin a szavazatok több...
A szavazatok 87,29 százalékát kapta meg az orosz elnökválasztáson Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő a jegyzőkönyvek 99,75 százalékának feldolgozása után - jelentette be Ella...Olasz miniszter: nem...
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban nem hozhat döntéseket szűk körű találkozókon két vagy három ország a 27 tagú Európai Unión belül - jelentette ki Guido Crosetto olasz védelmi miniszter...Mezőgazdaság: újabb afrikai...
Egy mezőgazdasági együttműködési megállapodás megkötése tovább erősítheti hazánk agrárkapcsolatait Ugandával és megnyithatja...Nagyon veszélyes szakaszhoz...
Az orosz-ukrán háború most ért a legveszélyesebb időszakához, most higgadtságra, józanságra van a legnagyobb szükség - mondta...Székely szabadság napja:...
A székelység, akárcsak a Kárpát-medence többi magyar közössége, számíthat a magyar kormány kiállására és támogatására -...Magyarországnak sok barátja...
Orbán Viktor miniszterelnök találkozója Donald Trump volt amerikai elnökkel és a Republikánus Párt jelenlegi elnökaspiránsával...Ismét több mint 10 ezer menekült érkezett Ukrajnából
Az ukrán-magyar határszakaszon 5219-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5172-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t. A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 45 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - írták. Képünk...Orbán Viktor: a béke neve Donald Trump
Donald Trump a béke elnöke volt, tiszteletet parancsolt a világban, és ezzel megteremtette a béke feltételét - jelentette ki Orbán Viktor az Egyesült Államok volt elnökével folytatott találkozója után az MTI-hez szombaton eljuttatott videóban. A miniszterelnök azt mondta: Trump elnöksége alatt béke volt a Közel-Keleten és béke volt Ukrajnában is. "Ma sem lenne háború, ha még mindig ő lenne az Egyesült Államok elnöke". A kormányfő kifejtette: egyetértettek abban, hogy béke akkor lesz, ha lesznek a világnak olyan vezetői, akik békét akarnak. "Büszke vagyok...Szijjártó: Európa háborús pszichózisban szenved
Mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Európa továbbra is háborús pszichózisban szenved, utalva Emmanuel Macron francia elnök azon kijelentésére, miszerint nem zárható ki, hogy a Nyugat csapatokat küld a háborúban álló Ukrajnába. A miniszter arról beszélt, hogy az elmúlt két évben az történik, amit Magyarország a háború elejétől mondott, azaz az Oroszország elleni szankciók nem működnek, és a csatatéren nem lesz...A rovat további témái
- Trump újabb jelentős lépést tett az elnökjelöltség felé
- Varga Mihály: ha így megy tovább, Európa lemarad
- Orbán és Trump mentheti meg a világot a háborútól
- Több mint tizenegyezren érkeztek pénteken Ukrajnából
- Szijjártó: a magyar kormány mindig őszinte volt
- Szijjártó Péter: Magyarország elvárásai teljesültek
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyermek háziorvosi ügyelet Mohácson
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Bolygónk jövője tőled is függ – akár...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Meglőtték Robert Fico szlovák...
- A 5gringos online kaszinó hatása az...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...
- Idén is várja leendő hallgatóit a...
- Felhős napunk lesz csütörtökön,...
- Mohácson született negyven éve a...