Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak mézeskalács faluja - Megint jól kisütötték!
Idén immár tizenhatodik alkalommal formálták meg Geresdlakon, a falu minden utcáját, házát mézeskalácsból. Sőt, idén az Országházat is elkészítették. Minden egyes darab a helyiek keze munkáját dicséri, akik rendkívül nagy műgonddal, az apró részletekre is ügyelve dolgoztak. A kiállítást a Hunyadi u. 21. szám alatt található közösségi házban advent első vasárnapján, 17 órakor nyitották meg. A látványosság előzetes időpont egyeztetést követően tekinthető meg, amit munkaidőben a 30/957-96-47, 69/349-101, 30/648-25-60 telefonszámokon lehet megtenni.Jól kisütötték: nyit a mézekalács-falu Geresdlakon
Idén immár tizenhatodik alkalommal formálták meg Geresdlakon, a falu minden utcáját, házát mézeskalácsból. Sőt, idén az Országházat is elkészítették. Minden egyes darab a helyiek keze munkáját dicséri, akik rendkívül nagy műgonddal, az apró részletekre is ügyelve dolgoztak. A kiállítást a Hunyadi u. 21. szám alatt található közösségi házban advent első vasárnapján, 17 órakor nyitják meg.Képünk archív felvétel.Megérkeztek új otthonukba a szürkemarhák Kölkeden
Újra szürkemarhák fogják legelni a kölkedi Nagy-rét mocsárrétjeit. Megérkeztek új otthonukba, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság nemrég átadott állattartó telepére az állatok. A gyepterületek csökkenésének megállítása és természeti állapotuk javítása érdekében országos összefogással indította el 14 projektpartner a Pannon gyepek és kapcsolódó élőhelyek hosszú távú megőrzése az Országos Natura 2000 Priorizált Intézkedési Terv stratégiai intézkedéseinek megvalósításával elnevezésű pályázatot. A projekt keretében a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság több más tevékenység...Kétnyaras pontyokat...
A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége (HEBMESZ) 2700 kilogramm kétnyaras pikkelyes pontyot helyezett ki a Dunába, a...Molotov-koktéllal...
Nem jogerősen hét és fél év, valamint öt és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék hétfőn azt a két véméndi...Villányban lesz látható a...
A Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen folyó régészeti, antropológiai kutatások új ismeretanyaggal gazdagították a mohácsi csatával...Villanyoszlopnak ütközött...
Letért az útról és villanyoszlopnak ütközött egy autó csütörtökön Somberek közelében. A kocsiban ketten utaztak,...Harangláb állításával...
A mintegy 800 lelkes Palotabozsok apraja-nagyja búcsús ünnepi szentmisére gyűlt össze a település Szent Erzsébet-templomában...A véméndi Cseke Szilveszter...
A Baranya Vármegyei Önkormányzat Dísztermében rendezték meg kedden a Magyarság KicsiNagykövete Program vármegyei...Lángoló kocsihoz vágtáztak a mohácsi tűzoltók Lánycsókra
Kigyulladt egy gépkocsi Lánycsókon, a Béke téren kedden reggel. A mohácsi hivatásos tűzoltók vonultak ki az esethez, egy vízsugárral megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat. Az egység jelenleg utómunkálatokat végez.Képünk illusztráció.Vadat gázolt egy kamion az 56-os főúton, a sátorhelyi elágazónál
Az 56-os főúton, a sátorhelyi elágazó közelében egy kamion vadat gázolt hétfőn reggel. Az 59-es km-nél félpályán, irányonként váltakozva halad a forgalom. A kamionról nagy mennyiségű kukorica került a burkolatra, így a baleseti helyszín közelében fokozott óvatossággal közlekedjenek!Homorúdon is fogtak el migránsokat a határvédők
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2023. október 21-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 619 határsértőt tartóztattak fel és 336 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. Bács-Kiskun vármegyében a rendőrök 7 esetben összesen 55 határsértőt tartóztattak fel Kecskemét, Kiskunhalas és Homorúd közigazgatási területén.Csongrád-Csanád vármegyében a járőrök 17 esetben összesen 494 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom, Domaszék, Mórahalom, Öttömös és Röszke közigazgatási területén.Győr-Moson-Sopron vármegyében a járőrök 3 esetben összesen...Hárman sérültek meg a...
Ráfutásos balesetet szenvedett két személygépkocsi és egy teherautó tegnap délután az M6-os autópályán, Palotabozsok...Elesett, s meghalt egy...
Egy motoros vesztette életét a település belterületén. A rendőrség közlése szerint vasárnap 16 óra 54 perckor egy...Kigyulladt egy épület a...
Pincesoron lévő épületben keletkezett tűz szerda délután Bólyban. A pincében vélhetően elektromos...A kölkedi fiatal, Czimmer...
A magyar csapat minden idők legsikeresebb eredményét érte el a Szakmák Európa-bajnokságán, az EuroSkills versenyen. A kölkedi...Négyen sérültek meg a...
Személyautó ütközött össze egy teherautóval, majd átsodródott a szemközti sávba és ott frontálisan ütközött egy másik...Lángoló kombájnt oltottak a...
Kigyulladt egy mezőgazdasági gép tegnap délután Székelyszabar külterületén. A kombájn motortere égett, a tűz...Baleset miatt lezárták az 57-es főutat Babarcnál
Összeütközött több jármű az M6-os autópálya és az 57-es főút kereszteződésénél, Babarcnál, ezért a főutat lezárták - tudatta a katasztrófavédelem szerda reggel. A közlemény szerint értesítették a közútkezelőt is, mivel az úttestre üzemanyag és olaj folyt. Az Útinform azt írta, hogy terelésre nincs lehetőség, a forgalmat megállították.Két autót is ellopott Bólyban egy lengyel férfi
A mohácsi rendőrök őrizetbe vették az elkövetéssel gyanúsítható férfit. A rendőrök elfogtak egy 34 éves lengyel férfit, aki a gyanú szerint augusztus 22-én reggel Bólyban, a Széchenyi téren észrevette, hogy egy parkoló autóban benne maradt az indítókulcs, és a járművet nem zárták be, ezért beült, és elhajtott vele. Megállt egy utcában, kirakta a kocsiból a gyerekülést és egy rollert az út szélére, majd továbbhaladt. Végül Bólyban, a Hősök terén parkolt le az autóval.Ott azonban meglátta, hogy egy másik járműben is benne maradt az indítókulcs. Beült abba is, és Budapest...Hercegszántón is tartóztattak fel migránsokat szerdán
A szolgálatot teljesítő rendőrök szerdán összesen 545 határsértőt tartóztattak fel és 205 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. Csongrád-Csanád vármegyében a járőrök 16 esetben összesen 469 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom, Mórahalom, Röszke és Szeged-Gyálarét közigazgatási területén.Bács-Kiskun vármegyében a járőrök 3 esetben összesen 14 határsértőt tartóztattak fel Balotaszállás, Hercegszántó és Kecskemét Kiskunhalas közigazgatási területén.Győr-Moson-Sopron vármegyében a járőrök 2 esetben összesen 25 határsértőt...
« Előző
0 | 21 | 42 | 63 | 84 | 105 | 126 | 147 | 168 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Grillsütőt, szarvastrófeákat is...
- Kölkeden és Nagydobszán a legnagyobb...
- Június 12-ig Kelenföldig járnak,...
- Folyamatosan ellenőrzik a tűzifával...
- Huszonhat macskát tartott brutális...
- Elfüstöltek harminc tonna drogot a...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Mohácson született negyven éve a...