Vízjégfoltokat fedezett fel a Rosetta egy üstökösön

2015. június 28. vasárnap 18:00

A Rosetta műszere 120 olyan régiót azonosított az üstökös felszínén, amely tízszer fényesebb többi részénél.

Több mint száz vízjégfoltot fedezett fel az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondájának nagy felbontású és kis látószögű felvevőrendszere a 67P/ Csurjumov-Geraszimenko-üstökös felszínén. A megfigyelések eredményeit az Astronomy & Astrophysics folyóirat legújabb számában ismertették a kutatók.

Régóta ismeretes, hogy a kométák magja rengeteg jeget tartalmaz és ahogy közelednek a Naphoz, felszínük felmelegszik, a jég pedig gázokká szublimálódik. Az illékony anyagok kiáramlanak a magból, magukkal vonva a beléjük fagyott port. Az így kiáramló gázok és porok alkotják a hatalmas, rendkívül ritka légkört, a kómát az üstökös körül. A részecskék nagyon hamar elszakadnak a gázoktól, és a napsugárzás valamint a napszél hatására óriási csóvát alkotnak - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálnak a felfedezést bemutató ismertetőjében.

A por egy része az üstökös felszínén marad vagy visszahullik egy másik részén. Ez a folyamat magyarázhatja meg, hogy miért tűnt a korábbi vizsgálatok során oly sötétnek a Csurjumov-Geraszimenko vagy más üstökösök felszíne.

A Rosetta OSIRIS felvevőrendszere most 120 olyan régiót azonosított az üstökös felszínén, amelyek tízszer fényesebbek, mint többi része. A képződmények némelyike csoportokba "tömörül", míg mások magányosan "árválkodnak". A több tucat méter átmérőjű halmazokat rendszerint a sziklák lábánál, törmelékkel borított területen fedezték fel. A feltételezések szerint ezekben az esetekben a vízjég a kőzet eróziója vagy a sziklafal leomlása során került napvilágra.

Az izolált vízjégfoltok viszont semmilyen kapcsolatba nem hozhatók a környezettel, vélhetően ezek az objektumok az üstökös aktivitásának következtében lökődtek ki, ám mivel alacsony volt a sebességük, nem voltak képesek leküzdeni az égitest gravitációját és visszahullottak a felszínre. Az összes fényes képződményt árnyékos területeken fedezték fel, és egy hónap leforgása alatt nem észleltek bármilyen szignifikáns változást az állagukban. "A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy vízjégfoltokról van szó" - emelte ki Antoine Pommerol, a Berni Egyetem kutatója, a tanulmány első szerzője.

A szublimációs folyamat laboratóriumi modellezésekor a kutatócsoport különböző ásványi részecskékkel kevert vízjég viselkedését figyelte meg a szimulált napsugárzás hatására. Mint kiderült, néhány órás szublimálás után néhány milliméter vastagságú porréteg képződött, teljesen befedve a vízjeget. Némely esetben azonban a nagyobb szemcsék elsodródtak a felszínről, foltokban kitakarva a por alatt rejtőzködő fényes vízjeget.

"Kísérleteink megmagyarázhatják a 67P/Csurjumov-Geraszimenko-üstökösről készült felvételeket, a viszonylag homogén sötét felszínt, amelyen csupán helyenként láthatók fényes foltok. Az égitestet feltehetőleg vékony porréteg borítja, mely alól imitt-amott kivillan a vízjég" - fogalmazott Holger Sierks, az OSIRIS-program vezető kutatója.

A szublimáció olyan halmazállapot-változás (fázisátalakulás), amelynek során a szilárd halmazállapotú anyag a melegítés hatására anélkül megy át gőzállapotba, hogy közben folyékony állapotot venne fel.

Képünkön: példák a fényes jeges foltokra a Csurjumov-Geraszimenko felszínén.