Már a vaskorban is készítettek fogpótlást

Régészek valószínűleg felfedezték Nyugat-Európa legrégebbi fogpótlásának maradványait. A fogimplantátumot egy vaskori nő gazdag, fából készült temetkezési kamrájában találták meg Franciaország északi részén, Le Chene-ben.

A nő 20-30-as éveiben járt halála pillanatában, és egyik felső metszőfoga helyén vastűt találtak. Lehetséges, hogy valamikor fából vagy csontból készült pótlást tartott meg, amely azóta elrothadt. Az eredményekről az Antiquity folyóirat számolt be.

A sírt másik három, szintén felnőtt nőével együtt egy elkerített részen találták meg a Champagne-Ardennek régióban, koruk a Kr.e. 3. századra tekint vissza. A gazdag sírmelléklettel rendelkező nyughelyek az akkoriban Közép- és Nyugat-Európában virágzó, kelta La Tène-kultúra minden jelét magukon hordozzák

Guillaume Seguin, a fiatal nő csontvázát 2009-ben feltáró kutató elmondta, a csontváz nagyon rossz állapotban maradt fenn. A fogak viszont anatómiai pozíciójukban voltak, és vizsgálatukkor találták meg a fémdarabot is. A fogakat begyűjtötték, és elvitték elemzésre. Később kiderült, hogy a nőnek 32 helyett csak 31 foga volt, és az ásatás helyén készített fotók szerint a vastű a hiányzó fog helyét foglalta el.

Seguin szerint mivel ugyanolyan mérete és alakja van, mint a fogaknak, így azt feltételezik, egyfajta fogpótlás lehetett, vagy legalábbis egy arra tett kísérlet. Kétséges, a beavatkozás sikere, mivel a vas a szervezetben általában elrozsdásodik, így alkalmatlan fogimplantációra, a modern verziók ezért titánból készülnek. Ezenkívül a steril feltételek hiánya miatt a tű tályogot idézhetett elő, az azt követő fertőzés pedig potenciálisan az egyén halálát okozhatta. A maradványok rossz állapota miatt azonban nem tudják meghatározni, hogy az implantátum szerepet játszott-e a nő halálában.

Míg a lelet a legkorábbi fogpótlás Nyugat-Európában, a műfogak története 5500 évre, Egyiptomra és a Közel-Keletre tekint vissza. Legtöbbjükről azonban úgy hiszik, a halál után illesztették be őket az elhunytak szájába, hogy helyreállítsák arcuk eredeti állapotát.

A kutatók jelen esetben sem tudják telkesen kizárni ezt a lehetőséget, de elmondásuk szerint jó néhány bizonyítékot találtak arra, hogy a pótlást a nő még életében használhatta. Azt viszont szinte lehetetlen biztosan megállapítani, hogy a tű csontból vagy fából készült pótfogat hordozott-e, mivel a savas talajban mindkettő elrothadhatott.

A tanulmányban megjegyzik, hogy a temetkezések kora egybeesik azzal az időszakkal, amikor a kelta gallok Észak-Olaszországban kapcsolatban álltak az etruszk civilizációval. Az etruszkokról ismeretes, hogy beható ismeretekre tettek szert a fogászat terén, bár az aranygyűrűkbe illesztett és a meglévő fogakra rögzített részleges pótlások másfajta megközelítést mutatnak, mint amit a 3. századi galloknál megfigyeltek.