Hat magyar lemez a legrangosabb világzenei listán
2016. december 07. szerda 14:20

Hat magyar lemez is felkerült a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi világzenei toplistájának idei összesítésére. A 200-as elitben a legjobb helyezést Lajkó Félix érte el, akinek Most jöttem című, a Fonó Budai Zeneház gondozásában megjelent albuma a 30. lett.
A lista a havonta kiadott toplistás szavazatok alapján áll össze, amelyet minden hónap 1-jén tesznek közzé a wmce.de honlapon. A zsűriben 25 ország 50 rádiós világzenei szakembere dönt havonta pontozásos rendszerben - tájékoztatta a Fonó az MTI-t.
A top 200 között a Fonó három lemeze került. Lajkó Félix (képünkön) albuma mellett a Buda Folk Band Saját gyűjtés című lemeze a 62., Herczku Ági Live at Womex című koncertanyaga a 94. helyen végzett. Más magyar albumok közül a Söndörgőé (Live Wires, kiadó: Riverboat) a 63., a Kerekes Band szerzői kiadásban megjelent Back to Folkja a 149. lett. Lovász Irén közös lemeze Jitka Suramskával és Michal Elia Kamallal (Tri hlasy) a 163. helyen zárt 2017-ben.
A 2017-es világzenei listára 854 lemezt jelöltek, az első helyre a nyugat-szaharai/spanyol Aziza Brahim került Abbar El Hamada című albumával, amelyet a német Glitterbeat Records, a tavaly és idén is a legjobb világzenei kiadónak választott label gondozott. A második a brazil Elza Soares lett, lemezének címe The Woman at the End of the World (A Mulher do Fim do Mundo), kiadója a Mais Um Discos. A harmadik helyre a nigeri Bombino futott be, Azel című anyagával (Partisan Records). A teljes éves lista a http://www.wmce.de/Year_2016.html címen érhető el.
A WMCE már korábban, szeptemberben bejelentette, hogy a kiadók versenyében a Fonó Budai Zeneház az igen előkelő 4. helyre került. A Fonó több száz kiadó közül nemcsak Magyarországról, hanem a közép-kelet-európai régióból is egyetlen kiadóként negyedik éve szerepel a legjobbak között, és idén először található az élmezőnyben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szörnyű tragédia történt Baranyában:...
- Óriási pácban van egy halőr és három...
- Hajrá: a mohácsi Schatzl Nadine is...
- Sínekre tett kanapé és hűtőgép miatt...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Lejárt műszakik: kinyitottak egy...
- Egy méterhez közelít a Duna...
- Több kocsival közlekednek a Mecsek...
- Kora nyárias napunk lesz húsvétvasárnap