Véget ért a közös munka Milák Kristóf és edzője között
2024. augusztus 05. hétfő 13:00
Véget ért a közös munka a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf és edzője, Virth Balázs között.
Erről hétfőn a Nemzeti Sport számolt be a trénerrel készített interjúban.
A kiváló edző kiemelte, Milák idén februárban kapcsolódott vissza a munkába, de ezek a hónapok már egyáltalán nem hasonlítottak a 2022-es felkészülésükre.
"Az utolsó hetek kifejezetten nehezek voltak, az egymás közötti kommunikáció nem úgy működött már, mint az első másfél évben. Pályafutásom során több világklasszissal dolgozhattam, megtanultam már, hogy akkor legyek mellettük, ha segíthetek, de azt észreveszem, ha nincs szükség rám. Tudni kell a háttérben maradni. Az elmúlt néhány hétben ez így is történt" - nyilatkozta Virth Balázs, aki a tokiói olimpiát követően, 2021 szeptemberében vette át a Selmeci Attilával szakító Milák felkészítését.
Hozzátette, az első időszak sikereit követően - amelyben többek között a 2022-es, budapesti világbajnoki cím és világcsúcs is benne volt - a múlt év nehézségei közben eltávolodtak egymástól, az egymást segítő, közvetlen kapcsolatukból edző-versenyző kapcsolat lett.
"A klasszikus értelemben vett munkakapcsolat, amelyben egyikünk sem érezte jól magát" - tette hozzá Virth, aki a lehetséges okokról is beszélt. "Az első másfél év sikerei a jól elvégzett munka mellett egyértelműen annak voltak köszönhetők, hogy Kristóf jól érezte magát az uszodában és azon kívül is. Egyszer megkérdeztem tőle, tudja-e, mi a legkedvesebb közös emlékem vele? Annyit segítettem azért, hogy nem a világrekord. Rávágta, hogy tudom, és megnevezte az egyik tenerifei edzőtáborunkat - ott azt láttam rajta, hogy újra élvezi az úszást."
A tréner - akinek tanítványa Kapás Boglárka, Telegdy Ádám, Zombori Gábor és Márton Richárd is - megjegyezte, kiváltságosnak érzi magát, amiért az edzője lehetett Miláknak, de változásra van szükség:
"Kristóf zseni, korszakos úszó. A legfontosabb az, hogy visszatérjen az úszás szeretete, ez kell ahhoz, hogy a pályafutása folytatódjon. Ám úgy érzem, ehhez új impulzusokra és új edzőre van szüksége. Én további sikereket, még inkább sok-sok boldog pillanatot kívánok neki!"
A Honvéd 24 éves világklasszisa három éve Tokióban 200 méter pillangón nyert és 100 méteren ezüstérmes volt, most Párizsban ennek a fordítottját csinálta meg, és Darnyi Tamás, valamint Egerszegi Krisztina utána a harmadik magyar úszó lett, aki két különböző olimpián is a dobogó legfelső fokán állt.
MTI - Fotó: MTI/Kovács Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Több mint hétezer gyerek kapott...
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Szombat délutántól ingyen...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Fergeteges sikert arattak Kecskeméten...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...