Túraautó-vk: Michelisz nyerte a második futamot Bahreinben
2022. november 12. szombat 09:15
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) bahreini versenyhétvégéjének második, szombaton rendezett futamát.
A 38 éves pilóta a hetedik helyről rajtolt a viadalon, és a start utáni helyezkedésben öt pozíciót sikerült javítania, így már az első kör végén másodikként száguldott.
Michelisz rövidesen meg tudta előzni az élen haladó Esteban Guerrierit (Honda), és innen már nem hibázott, magabiztosan nyerte a versenyt.
A sorozat 2019-es bajnokának ez az idei első futamgyőzelme a WTCR-ben, legutóbb tavaly, Mostban állhatott a dobogó felső fokára.
A többi magyar induló közül a Zengő Motorsport Cuprájával versenyző Nagy Dániel a 10., csapattársa, Boldizs Bence a 11. lett, míg Tassi Attila (Honda) nem fejezte be a viadalt.
Michelisz mögött Guerrieri lett a második, Nicky Catsburg (Hyundai) pedig a harmadik.
Összetettben továbbra is Michelisz csapattársa, a spanyol Mikel Azcona áll az élen megnyugtatónak tűnő előnnyel. A túraautó-vk idei, egyben utolsó szezonja két hét múlva, Szaúd-Arábiában zárul.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Több mint hétezer gyerek kapott...
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Szombat délutántól ingyen...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Fergeteges sikert arattak Kecskeméten...
- Új módszerrel gyógyítják a...