Szijjártó: helyes, hogy nem asszisztál az UEFA a provokációhoz
2021. június 22. kedd 17:00
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetői helyes döntést hoztak, amikor úgy határoztak, hogy nem asszisztálnak a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Luxembourgban az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.
Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva üdvözölte az UEFA döntését, és azt mondta: hála Istennek az európai futballvezetők körében megmaradt a józan ész.
München baloldali polgármestere korábban szivárványszínű kivilágítást javasolt a június 23-i Németország - Magyarország Európa-bajnoki mérkőzésnek otthont adó müncheni stadionnak.
A kezdeményezéssel egyetértő müncheni városi tanács mind a hat frakciója ezzel a tolerancia és egyenlőség melletti kiállásának adna hangot álláspontjuk szerint.
Az UEFA kedden közölte, hogy elutasítja Dieter Reiter müncheni főpolgármester indítványát, mely szerint a tolerancia jeleként a szivárvány színeivel világítanák meg az Allianz arénát az F csoport meccsére. A bajnokság helyszíneinek választott tizenegy stadiont csak az UEFA és az induló országok színeivel lehet kivilágítani.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Lauer Liza: sokac lánynak öltözni...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Páncélozott járművekkel is védelmezik...
- Felszállásra felkészülni: jövő héttől...
- Állatorvosi ügyelet az ünnep alatt...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Mécsesek százaiból formáztak angyalt...
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...