Rossi a csoda után: ez hatalmas eredmény
2022. szeptember 24. szombat 08:11
Marco Rossi szövetségi kapitány hatalmas eredménynek tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra legyőzte a német csapatot és benn maradt a Nemzetek Ligája élvonalában.
"A bennmaradás olyan dolog, melyet senki nem várt el, de most már biztosan legalább második helyen végzünk, ez hatalmas eredmény a csapatnak, a magyar futballnak és persze nekem is. De talán a legnagyobb elismerést Hansi Flick szavai jelentik, aki arról beszélt, hogy nehéz ellenünk játszani, nehéz feltörni a védelmünket, mert nem adunk helyet" - jelentette ki az olasz szakvezető, aki szerint a sikerért nagyon meg kellett szenvedni a második félidőben, mert akkor mélyen védekezett az együttese és nem tudta eleget megtartani a labdát, ebben szerinte javulni kell.
Rossi az MTI érdeklődésére elárulta, azért szavazott bizalmat az újonc Kerkez Milosnak, mert nagyon jó fizikai állapotban van, emellett rendkívül gyors és agresszív, valamint úgy néz ki, mint hogyha nem érezne nyomást magán.
"Reméltem, hogy Szalai Ádám szépen tud búcsúzni, mindegy volt, hogy a két meccs közül melyiken talál be, de ez most már megvan, ezért jó lenne, ha Olaszország ellen is betalálna. Szalai olyan játékos, akit jobban becsülnek külföldön, mint otthon" - méltatta a győztes találatot a 17. percben sarokkal szerző csapatkapitányt, aki szerdai bejelentése alapján hétfőn köszön el a nemzeti együttestől. Ennek kapcsán még megjegyezte, a visszavonulása rávilágított arra, hogy szükség van új, fiatal játékosokra, mint Kerkez, de a válogatott jó úton jár.
A találat kapcsán még annyit elárult, hogy gyakorolták ezt a figurát, amely a szögletrúgó és a befejezőember minőségén múlik, ez pedig Szoboszlaiban és Szalaiban is megvan. Megfogalmazása szerint a csatár nagyszerűen mozgott be és gyönyörű gólt szerzett. Nevetve hozzáfűzte, az első gondolata az volt, hogy "túl korai".
"A legrosszabb meccsünk volt az egész Nemzetek Ligájában az olaszországi vereség. És nem a végeredmény miatt, egyszerűen a másik négy találkozón sokkal jobban futballoztunk. Remélem, ennek nem én vagyok az oka" - viccelődött Rossi a csoportelsőségről döntő hétfői, olaszok elleni összecsapásra előre tekintve.
"Olaszország olyan kalibert képvisel, mint Németország és Anglia, de ha mindenki mindent belead, akkor kis szerencsével talán ott is jó eredményt érhetünk el. De számomra a teljesítmény fontosabb, hogy jobb legyen, mint amit most a második félidőben produkáltunk" - jelezte.
"Azt kell mondanom, a magyar csapat jól végezte a dolgát, nagyszerűen védekezett, egyszerű eszközökkel nehézzé tette az életünket, mert nagyon kevés helyet adott. Az első játékrész az eddigi 14 válogatott meccsem legrosszabb félideje volt. Hiányzott a bátorság, az intenzitás, és emellett sok volt a hiba is. A második már jobb volt, de kevés helyzetet alakítottunk ki" - értékelt önkritikusan Hansi Flick, a németek szövetségi kapitánya, aki elismerte, nem gondolta, hogy ilyen kevés lehetőségük lesz a meccsen.
A magyar csapat hétfőn fejezi be a sorozat csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban az olaszokat fogadja a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végez, és bejut a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjébe, vereség esetén pedig második lesz a Squadra Azzurra mögött.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló épületet oltanak a tűzoltók...
- Több mint hétezer gyerek kapott...
- Orbán Viktor: nagyon nagy változás...
- Kutatás: az aktív szavazók körében...
- Visszatérítést kapnak a mohácsi komp...
- Álhír, hogy fizetős lesz a személyi...
- Szombat délutántól ingyen...
- Advent utolsó hétvégéjén is...
- Fergeteges sikert arattak Kecskeméten...
- Új módszerrel gyógyítják a...