Nem sikerült a bravúr: a Veszprém megálljt parancsolt a női kézilabda Magyar Kupában

2013. október 31. csütörtök 18:45

Nem sikerült a bravúr: a Veszprém megálljt parancsolt a női kézilabda Magyar Kupában

Már az is csodaszámba ment, hogy kis csapatunk, a Mohácsi TE NB I/B-s női kézilabda-együttese eljutott a Magyar Kupa harmadik fordulójáig - tegnap este azonban hazai pályán a lényegesen nagyobb játékerőt képviselő vendég Veszprém hagyhatta el győztesen a Városi Sportcsarnokot.

Ami a sorozat nyitányát illeti, először az NB II-es Tolna KC csapatán tudtunk túljutni, majd jött a szintén NB II-es Hévíz SK. Ezek után már csak NB I/B-s és NB I-es csapatok maradtak talpon e kiírásban. A sorsoláskor a „kis Győrnek" is nevezett, Róth Kálmán által vezényelt Veszprém csapatát kaptuk, melynek például a többszörös magyar válogatott Planéta Szimonetta is erőssége. Együttesünk nem ringatta magát illúziókba, a vereség előre borítékolható volt - az viszont korántsem volt mindegy, hogy végül mekkora lesz a különbség a vetélytársak között.

Lányaink az első félidőben egy ideig tartani tudták magukat, de aztán a Veszprém csapata szépen lassan elhúzott. Sajnos hamar kiderült számunkra: a bírók erősen támogatják az ellenfelet, holott annak erre nem igazán volt szüksége. A félidőben már nyolc góllal vezetett a rivális, a szünet után sajnos tovább romlott a helyzet, a differencia a meccs vége felé már 23 találat is volt. A második félidőben Kovács Jenő már nem is erőlködött, lehetőséget adott néhány fiatalabb játékosnak is, hadd mérettessék meg magukat az NB I-es játékosokkal szemben.

Mohácsi TE - Veszprém Barabás Duna Takarék KC 19:41 (11:18)
Csapatunk: Radochay, Kanávor - Kaló 5 gól, Zsolt 3, Mizsák 3, Horváth 3, Erdélyi 2, Hahner 2, Kovácsfi 1, Beck, Pankotai, Schatzl, Vugrenicsek, Rosenberger.
Büntetők: 3/2
Kiállítás: 5x2 perc

Képünkön: a vendégek védelmét csak ritkán sikerült átjátszani.

MTE (Éva Csongor)