Napokon belül eldől, marad-e a Videotonnál Sousa
2013. január 07. hétfő 11:22
Két-három napon belül eldől, marad-e Székesfehérvárott Paulo Sousa, vagy a Videoton helyett a New York Red Bullsnál folytatja futballedzői pályafutását a portugál szakember.
"Sousa sorsa kérdőjel még: jelenleg ugyanannyi esély van a távozásra, mint a maradásra" - mondta hétfőn Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. Hozzátette, hogy a fehérvári klub még nem egyezett meg vele, ám a Videotonhoz köti a kettő plusz egy éves szerződése, amelyből másfél év telt le.
"Kérdés még, hogyan dönt a vezetés és milyen kényszerhelyzetek elé leszünk állítva: az újságból ismert amerikai klub hajlandó az edző kivásárlási összegét mellényzsebből kifizetni. A nyitott kérdés két-három napon belül eldől, mert a csapat spanyol edzőtáborozásra megy, addig kiderül, Sousa megy vagy marad" - jelentette ki a műsorban Kovács.
A Videoton korábbi jeles trénere kitért a magyar csapatával az Európa Liga csoportküzdelmeiben két győzelemmel a harmadik helyen végzett portugál edző szerződtetésének szempontjaira is:
"Paulo Sousa kiválasztásakor nagyon szűkén álltunk a feladathoz megfelelő magyar edzőkkel. Sousa nagyszerűen megvalósította a klub azon célját, hogy kikerült a nemzetközi porondra, s az utóbbi húsz év legjobb eredményét érte el. Azért esett rá a választásunk akkor, mert a portugál futballstílus közelebb állt a magyar tradíciókhoz, mint mondjuk a német." - mondta Kovács Ferenc.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki egy baranyai ház pincéjében
- Akinek húsz percnél többet késik a...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Egész januárban teljes pompájában...
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Rendőrök oltották el a tüzet egy...
- Már virágzik a magyar kikerics a...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Műszaki hiba miatt komoly fennakadás...